Spencer

Samsung: mindig hat hónappal a konkurencia előtt

Miközben a nagyvállalatok az általános gazdasági lassulástól, illetve a technológiai szektor nehézségeitől szenvednek, addig a Samsungnak sikerült alkalmazkodnia az új körülményekhez, és a hátráltató tényezők ellenére is képes sikeres lenni.

A dél-koreai székhelyű cég a konkurensektől eltérően nem alkalmazza a gyártás kihelyezés módszerét, ehelyett folyamatosan fejleszti gyártóüzemeit, illetve óriási beruházások keretein belül új gyárakat épít. Ennek köszönhetően a Samsung függetleníteni tudja magát a külsős cégektől, és legfeljebb csak a saját technológiai problémáit kell orvosolnia.

Kwang-Soo Kim, a Samsung ázsiai részlegének elnök-vezérigazgatója szerint a vállalat helyesen cselekedett, amikor a közelmúltban jelentős befektetéseket hajtott végre a félvezetőiparban, illetve a memóriapiacon, és több versenytársától eltérően nem szállt be a szolgáltatási, illetve szoftver piacra. Kim felhívja a figyelmet arra, hogy a Samsung mostanság többek közt a számítógépes monitorok, illetve egyéb megjelenítő eszközök piacán is komoly sikereket ér el, melynek ékes bizonyítéka, hogy jelenleg a Samsung gyártja a világ legtöbb monitorát. Habár a plazmatelevíziók, illetve LCD TV-k piaca egyelőre nagyon kicsi, úgy vélem, hogy idővel ebben a piaci szegmensben is komoly bevételi forrásokra számíthatunk - nyilatkozta Kim, majd hozzátette, hogy a világon elsőként a Samsung volt képes 63 colos képátlójú plazmakijelző, illetve 54 colos képátlójú LCD televízió tömeggyártására.

A legfrissebb piackutatási adatok szerint világszerte egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a folyadékkristályos televíziók iránt, amit jól szemléltet, hogy míg 2002-ben globálisan mintegy 1,5 millió ilyen berendezést adtak el, addig az idei esztendőben már várhatóan több mint 2,5 millió darab LCD TV talál majd gazdára. Éppen ezért a Samsung úgy véli, hogy érdemes befektetni ebben a piaci szegmensben, hiszen a dollármilliók megtérülése szinte teljesen biztosra vehető. Kim szerint a Samsung sikere többek közt abban rejlik, hogy mind a kijelzőpiacon, mind az egyéb piaci szegmensekben körülbelül hat hónappal a konkurencia előtt jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #2
    Elsö ránézésre a Samsumg vezetésében nem a pénzügyi, hanem inkább a mérnöki szemléletü emberkék dominálnak. Hosszú távon sikeresek lesznek.