Spencer

Hagyományos monitorból érintésérzékeny kijelző

A KeyTec most bejelentett új terméke elsősorban a számítógépes egérre már alaposan ráunt, a PC-jüket inkább ujjal irányítani szándékozó felhasználók körében számíthat nagy népszerűségre, ugyanis a Magic Touch Add-On Kit nevezetű újdonság segítségével a hagyományos monitorok könnyen és gyorsan érintésérzékeny megjelenítőkké alakíthatóak át.

A hangzatos nevű új termék legfontosabb eleme az a vékony üveglap, melyet a már meglévő számítógépes monitor képernyője elé kell rögzíteni. A szíjjal és egyéb más módokon is felszerelhető üveglap kerete bézs, vagy fekete színű lehet, tehát a Magic Touch Add-On Kit színe idomul a PC-k színvilágához.


Az amerikai kontinens CeBIT szakkiállításán leleplezett Magic Touch Add-On Kit asztali számítógépek esetében éppúgy alkalmazható, mint notebookokon, tehát mind a hagyományos katódsugárcsöves, mind az újabb folyadékkristályos kijelzőkkel kompatibilis. A szerkezet a legkisebb, 12 colos képátlójú kijelzőktől kezdve egészen a nagy méretű, 21 colos monitorokig bármilyen megjelenítő esetében felhasználható, ára pedig mérettől függően 179-409 dollár között mozog, vagyis mintegy 40-92 ezer forintnak megfelelő összegért érintésérzékeny képernyőt varázsolhatunk már meglévő számítógépes monitorunkból.

A Magic Touch Add-On Kit üzembehelyezése természetesen nem fejeződik be a speciális üveglapnak a monitoron történő rögzítésével, ezt követően ugyanis még a megfelelő meghajtó szoftvereket is telepíteni kell, no és persze a szerkezetet a PC USB, vagy COM portjára sem árt rácsatlakoztatni. A KeyTec egyébként az összes Windows verzióhoz, valamint Linux és Mac operációs rendszerek alá is készített meghajtó Magic Touch Add-On Kit meghajtó szoftvert. Legújabb termékünknek hála a felhasználóknak a jövőben már nem kell annyit használniuk az egeret és a billentyűzetet - nyilatkozta a hivatalos bejelentés kapcsán Jim Turpin, a KeyTec egyik vezető termékmenedzsere, aki szerint az újdonságnak hála még a számítógépes játékok kezelése is könnyebbé válik. Turpin ezenkívül utalt arra, hogy a Magic Touch Add-On Kit tisztítása semmiben sem különbözik a hagyományos monitorok tisztításától, tehát a folyamathoz nincs szükség speciális anyagokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ligend #14
    Engem is mosolyra fakaszt, hogy egyeseknek ez ujdonsag. Mar 1.5-2 eve ilyeneket (persze mas gyartotol) programozott egy csoporttarsam a PC alapu rulettgepekhez... Sima egerkent funkcional, semmi extra.
  • GodBadka #13
    Szerintem tök jó, bár használni nem fgogm, mert túl közel kell, lenni a monitorhoz hozzá. Különben mi ez a hülyeseg az ujjlenyomatokról? Van hozzá szép kis ceruza, de szerintem bármivel lehet bökdösni.
  • RelakS #11
    DesktopX-hez tök jó lenne
  • Gabest #9
    Aztán majd ha elterjed ezek az izék, jönnek a több helyen _egyszerre_ megnyomandó linkek! Ez már nem lehet majd egy egérmutatóval megcsinálni :)
  • zippofcy #8
    Szerintem is maximum ennyi ertelme van. Mekkora baromsag. Ki az a hulye aki majd bamulja az osszefogdosott kepu monitort? Vagy egy nyomas (ujjal) - egy huzas (Cliffes torlovel)? :))
    Le is tornem a kezet aki hozzaer a TFTm kepernyojehez.
  • Lacc #7
    Ez szép megnyilvánulás volt
  • Flashy #6
    sima monitor meg ez egyutt joval olcsobb mint a legolcsobb touchscreen monitor.
  • Aquli #5
    bazz sexoldalon tapizni lehet a csajokat geci.
  • Yfel #2
    Elolvasok két site-ot és belefáradok a tapicskolásba :)

    A képernyőmön meg majd semmit nem lehet látni az ujjlenyomatok miatt hehe :) De az ötlet nem rossz

    Y
  • [HUN]PAStheLoD #1
    :) hehe tapi tapi :D