Spencer

AMD Athlon 64 tervek: évente új tokozás?

Miközben az Intel órajel emeléssel, rendszerbusz frekvencia növeléssel, Hyper-Threading technológiával és egyéb megoldások segítségével szépen lassan folyamatosan növeli különböző Celeron, illetve Pentium 4 processzorai teljesítményét, a konkurens Advanced Micro Devices (AMD) laboratóriumaiban is gőzerővel folynak az egyre nagyobb sebességű processzorok fejlesztési munkálatai.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, az AMD várhatóan már augusztusban, tehát a hivatalos bejelentést egy hónappal megelezően leszállítja majd partnereihez az első Athlon 64 processzorokat. Várakozások szerint a legelső Athlon 64 processzorok működési frekvenciája 1,8 GHz, illetve kereken 2 GHz lesz, ezen frekvenciákról pedig konkrétan az Athlon 64 3100+, illetve Athlon 64 3400+ típusjelzésű, 1 MB másodszintű gyorsítótárral szerelt processzorok esetében beszélhetünk majd. A Sunnyvale-i székhelyű chipgyártó nem sokkal ezt követően várhatóan a 2,2 GHz-es frekvencián üzemelő, 3700+ típusjelű Athlon 64 modellel örvendezteti majd meg a felhasználókat, azonban a 2,4 GHz-es frekvenciájú, 4000+ típusjelzésű Athlon 64 processzor megjelenésére egészen 2004 közepéig várnunk kell majd. Utóbbi processzor a kisebb teljesítményű Athlon 64 chipekhez hasonlóan 1 MB L2 cache-sel fog rendelkezni, azonban lényeges különbség, hogy már nem 0,13 mikronos, hanem a legfejlettebb 0,09 mikronos gyártási technológiák segítségével fog készülni.

A jelenleg San Diego fejlesztési kódnevet viselő, 0,09 mikronos csíkszélességű Athlon 64 processzorok kétcsatornás memóriakontrollerrel fognak rendelkezni, és várhatóan új tokozást (Socket 940) fognak kapni. Magyarul ez azt jelenti, hogy az idei évben forgalomba kerülő Athlon 64 alaplapok várhatóan nem futnak majd be túl hosszú karriert, ugyanis a jövő évben érkező Athlon 64 4000+, illetve az ennél újabb Athlon 64 processzorokat már nem lehet majd beléjük helyezni. A DDR-II memóriakontrollerrel rendelkező első Athlon 64 processzorok előreláthatólag csak 2005 közepén látnak majd napvilágot, azonban mindenképpen rossz hír, hogy ezen AMD chipek várhatóan megint csak új tokozást fognak kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz_8 #34
    Egészségedre! ;->
  • Benedekco #25
    Athlon 64-el?? aszt hogy eztet a home felhasználóknak/workstationokba tervezik!
    Pubi előbb gondolkozz majd nyiss @rcot!
  • Benedekco #22
    "Magyarul ez azt jelenti, hogy az idei évben forgalomba kerülő Athlon 64 alaplapok várhatóan nem futnak majd be túl hosszú karriert, !!!ugyanis a jövő évben érkező Athlon 64 4000+, illetve az ennél újabb Athlon 64 processzorokat már nem lehet majd beléjük helyezni.!!!"
    nem lehet beléjük helyezni! aszondom ugyan az a tokozás azaz fizikailag belemegy de gyakorlatilag nem, csinál semmitcse (jóesetben) !!!
    tehát tök uaz mintha új tokozás kéne neki! kivéve ha a régi procik menni fognak az új lapba.
  • Pheel #21
    "Egyebkent, ahogyan az eddigiekben, ugy a kozeljovoben sem kell majd egy memoriakontroller csereje miatt uj tokozast kitalalni. ld. socketA! vagy akar s478! erdekes ott is a dual ddr utan is megmaradt mind2 socket!"

    Egy szó sem esett róla, hogy akkor is változik a tokozás, de ha használni akarod az új tulajdonságot, akkor lapot KELL cserélned. Ha ez neked magas, akkor inkább maradj csendben.
  • Benedekco #17
    a qrv* annyát az AMD-nek meg a buzeráns tokjainak!
    büdös retkes qrvák f*szát!
    itten most qrva jó volt 1 rohadék alap elvitte nekem a 600-as D-t majd a 1200-as TB-t aszt a 1,8+os XP-t!!! most bepótólják? aki eddig nem váltott lapot az most válcson 5*??? a büdös mocskos qrvák f*szát! én még ilyet nem b*sztam!!
    azt mos mia pék lesz mi? meg ez a izéis eza --- Ámind1 nekem ez mársok!
  • Csudri #16
    Ez bizony szívás!!! Most pattogjanak az AMD fanok, hogy igy genyó meg úgy genyó az Intel!
  • gz_8 #13
    Vagy inkább venni egy számológépet?
  • [HUN]PAStheLoD #11
    ki mondta hogy nem fog ? :))
  • [HUN]PAStheLoD #10
    hát ez az "kis matek" 10 hónapig sok matek volt most meg 0.
  • Pheel #9
    Közel sem arra gondolok. Számolj utána!

    * Végy egy valódi órajelet!
    * Oszd el 600-zal!
    * Szorozd meg 900-zal!
    * Vonj le 266-ot!

    Kész is a +-os órajel. És ez stimmel a cikkben említett mind a négy procinál...