Gyurkity Péter

AMD: búcsúzik a Socket 939

Érdekes helyzet alakul ki a kisebbik processzorgyártónál az év végére: a Socket 939 teljesen eltűnik, az AM2 mellett egyedül a Socket 754 kap helyet a gyártásban. A vetélytársnál a Core 2 jövőre már a 3 GHz-et ostromolja majd.

A X-bit Labs belső vállalati dokumentumra hivatkozva számolt be az év végéig tervezett változtatásokról. Ebben az egyes processzorfoglalatok megoszlását foglalják össze és megemlítik az elkövetkező hetekben várható új chipek megjelenését is. Nem jelent nagy meglepetést, hogy a Socket AM2 viszi majd a prímet, ám 95 százalékával nem hagy helyet a kivonuló 939 érintkezős elődöknek. A korábban megjelent Socket 754 viszont tovább él, legalábbis 5 százalékban ilyen processzorok készülnek majd a vállalat gyártósorain.

Ez tehát azt jelenti, hogy mégis a Socket 939 vonul vissza elsőként, pedig annak idején a cég éppen itt ígért hosszabb élettartamot és hosszabb kifutást. Azt nem tudni, hogy a 754 meddig húzza, de jövőre várhatóan ezek a chipek is átadják majd helyüket a Socket AM2-nek, amely a DDR2 és a virtualizáció támogatásával, illetve energiatakarékos alsorozataival jelentett megújulást. Novemberben több új példány is érkezik, amelyekkel természetesen a Core 2 család tagjaival szeretnék felvenni a versenyt: jön az Athlon 64 X2 5400+ (2,80 GHz, 1 MB másodszintű gyorsítótár, 98 watt), 5600+ (2,80 GHz, 2 MB L2 cache, 98 watt) és 6000+ (3 GHz, 2 MB L2 cache, 125 watt).


A rivális eközben éppen a Core 2 felturbózásával készül a 2007-es évben. A francia Matbe.com oldalán közzétett ábrákon megjelentek az 1333 MHz-es FSB-t támogató példányok, amelyek a harmadik negyedévben érkező Bearlake-X chipkészletekkel együtt mutatkoznak majd be. Az E6650, 6750 és 6850 jelzésű példányok 2,33, 2,66, illetve 3 GHz-en futnak, és támogatják a TXT technológiát, amelyről azonban semmilyen információt nem közöltek. Az ábrán megjelenik továbbá a Core 2 Quad Q6600 és Core 2 Extreme QX6700, amelyek már négy processzormagot foglalnak magukba, ám nem esik szó a "második generációs" négymagosokról, amelyek szintén nagyjából egy év múlva várhatók.

Az Intel új chipkészletei a már korábban ismertetett megoldásokat kezelik majd: PCI Express 2.0, kétcsatornás DDR2 800 és DDR3 1333. A butított, olcsóbb változatok a memória órajelét várhatóan 1066 MHz-ben limitálják és természetesen nem mindegyik lap támogatja majd a több grafikus kártya egyidejű használatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #47
    Szerintem is.
  • dez #46
    Hát, ha eltérő a foglalatok lábkiosztása, akkor eltérő lábkiosztású, tokozású proci is megy bele. Azaz nem csak a foglalat típusát kell megjelölni, hanem a procik tokozását is. Persze lehet úgy is fogalmazni, hogy pl. "AM2 foglalatba való proci", de így kicsit körülményes. :)

    Eseleg elképzelhető, hogy a DDR2 és DDR3 vezérlése valamennyire lábkompatibilis, legalábbis olyan szinten, hogy mindkettőköz ugyanazok a vezérlővonalak (lábak) kellenek, csak mondjuk azok protokollja/időzítése tér el némileg.

    Na mindegy, szóval akkor a korábbi hírekkel ellentétben külön lesz olyan, hogy AM2+, és ez lesz félig-meddig kompatibilis az AM2-vel, és később jön csak az AM3.
  • [Jakuza] #45
    En mar 1,5 eve hajtom a 939es lapomat es ugy gondolom teljesen jol vettem, es meg talan 1,5 evet kibirok vele (miven egy X2 4200+ van benne jelenleg)
    Szerintem teljesen korrekt manapsag a sztechnikaban sot..., hogy 3 evet kibirjon egy foglalat.
    Valthattam volna Core 2 Duora is, megtehettem volna, de teljesen feleslegesnek lattam a plusz befektetest, hiszen 1,5 ev mulva azt is cserelnem kellene valoszinuleg uj lapra a Kenstfield miatt. (vannak most is hozza lapok, de szvsz teljesen kiforratlanok)
    En ugy gondoltam a DDR2-es dolgokat atugrom.
  • BiroAndras #44
    "Pontosan az eddigi megbízható AMD infók alapján vásároltam annó. Prémium kategóriás SLI lapot, arra alapozva, hogyha a 939 foglalatot támogatják úgy 3-4 évig, akkor kis lépesekkel, viszonylag kis ráköltéssel lehet procit cserélni még pár évig."

    Megszokhattad volna már, hogy ilyenre kár számítani. Még ha a foglalat kompatibilis is, csomó új technológia jelenik meg, ami miatt úgyis új lapot kell venni. Alaplap+CPU+RAM majdnem mindíg együtt cserélendő. Ha sűrűn akarod cserélgetni, add el a régit.

    "Tudom lehet majd venni használtan, de nekem az nem alternatíva, ha nincs rá gari."

    Procinál nem létkérdés a gari. Gyakorlatilag a legmegbízhatóbb része a gépnek. Leginkább a lesarkazás (Socket A), és a túlhajtás (ma már ez sem) veszélyes rá, de ezekre meg úgyse érvényes a gari.
  • [Jakuza] #43
    Ez nem csak az AM3-ra vonatkozik ?
    Marmint a 45 nano.
  • Inquisitor #42
    Roadmap 45 nanometre and AM2+
  • Inquisitor #41
    "AM2+-ról nem hallottam még, a K8L lehet AM2 és AM3 tokos is"
    Ez nem tokozás, még csak nem is lábkiosztás, hanem maga a foglalat. Elvileg az AM2, AM2+ és az AM3 lábügyileg azonos, de az AM3 a DDR3 miatt tutira más lábkiosztású fizikailag. Azt hiszem. Az AM2+ infó meg nemhivatalos, a K8L-ből a DDR2-es verziók belemennek elvileg AM2-be.

    Na persze Intel oldalon is jön ám DDR3, új chipset meg hozzá új alaplap.
  • arty #40
    "a másfél éves inteledbe" - ha másfél éve intelt vettél volna (nem mellesleg drágábban, mint az akkori A64)
  • arty #39
    miért mehetne jövőre a kukába az egész? veszel bele egy X2-t és meg van oldava a fejlesztés...

    a másfél éves inteledbe mit tudsz jövőre beletenni? semmit ... hiszen p4 már egyáltalán nem lesz, a p4-dualmagosok forrófejűek és lassuak.

    akkor melyikkel jártál jobban? nincs értelme durcáskodni, mindkét cég genny, felesleges magadat elvek mentén szivatni a számitástechnikában :(
  • ttt ttt #38
    Komolyan van :)
    Pontosan az eddigi megbízható AMD infók alapján vásároltam annó. Prémium kategóriás SLI lapot, arra alapozva, hogyha a 939 foglalatot támogatják úgy 3-4 évig, akkor kis lépesekkel, viszonylag kis ráköltéssel lehet procit cserélni még pár évig. Az SLI annyival nem volt drágább, hogy erre a tartalékra ne áldozzak. Mivel akkor még nem volt AM2, az nem lehetett cél. Azzal hogy megszünik a 939, és az X2-t is AM2-re terelik, iit is becsukódnak a kapuk. Tudom lehet majd venni használtan, de nekem az nem alternatíva, ha nincs rá gari.
    (Manapság már nem érdemes olyan cuccot venni amire csak 1 évet adnak, tapasztalat, hogy e termékek nagy százalékban éppem csak túlélik a garanciát :( )