Spencer

Újgenerációs Motorola flash memória

A Motorola hétfőn bejelentette, hogy sikerült olyan újgenerációs flash memória prototípusokat előállítania, melyek szilíciumkristályok révén tárolják az adatokat, és áttörően új technológiájuk révén megoldást jelenthetnek a flash memória piac közeljövőben felmerülő nehézségeire.

A gyártó munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy amennyiben a szilíciumkristályos újgenerációs flash memóriák megjelennek majd a kereskedelmi forgalomban, minden korábbinál kisebb méretű, alacsonyabb fogyasztású, gyorsabb működésű és egyben nagyobb adattároló kapacitású memóriák állnak majd a mobiltelefon, hordozható zenelejátszó, valamint digitális fényképezőgép tulajdonosok rendelkezésére. A Motorola szerint ráadásul az újgenerációs flash memóriák árával sem lesznek gondok, így most már csak az a kérdés, hogy mikor jelennek meg a piacon az első ilyen új memóriák.

Úgy gondoljuk, hogy a szilíciumkristályos technológiák révén adott adatmennyiség tárolásához közel fele akkora terület szükséges, mint a hagyományos flash memóriák esetében - nyilatkozta Ko-Min Chang, a Motorola memóriafejlesztési részlegének az igazgatója. Chang elmondása szerint a jelenleg használatos, szilíciumdioxid-alapú flash memóriák néhány évig még továbbfejleszthetők lesznek, viszont legkésőbb öt év múlva már komoly nehézségekbe fog ütközni ezen hagyományos flash memóriák fejlesztése. Az új memóriachipek egyre kisebb csíkszélességgel készülnek, azonban az esetükben használatos szilíciumdioxid réteg már jelenleg is roppant vékony, és a jövőben egyre nehezzebb lesz ezt a réteget tovább vékonyítani.

Chang szerint éppen ezért van nagy jövője a nanométeres méretekkel rendelkező szilíciumkristályos technológiának, ugyanis a szilíciumkristályos réteg nagyságrendekkel vékonyabb lehet a manapság használatos szilíciumdioxidos rétegeknél. Bíztató jel, hogy a Motorola már a most bemutatott prototípus flash memóriák esetében kiváló kihozatalt ért el, ugyanis az egy szilíciumszeleten elhelyezett 33 chipből átlagosan 30 darab működőképesnek bizonyult. Amennyiben minden jól megy, akkor a Motorola partnerei már 2005-ben megkaphatják az újgenerációs flash memóriák első mintadarabjait, ezt követően pedig várhatóan már csak pár hónapot kell majd várni a kereskedelmi forgalomban történő bemutatkozásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!