Franczy

Parányi RS-MMC memóriakártyák a Hitachitól

A Hitachi munkatársai a napokban bemutatták a cég legfrissebb újdonságát, mely nem más, mint egy parányi méretekkel rendelkező memóriakártya termékcsalád. A keresztségben RS-MMC, vagyis Reduced-Size MultiMedia Card nevet kapott memóriakártyákat a gyártó elsősorban az egyre kisebb MP3 lejátszók, digitális fényképezőgépek és kéziszámítógépek piacára szánja. Az RS-MMC kártyák 2,3 x 1,8 x 0,1 centiméteres méretekkel rendelkeznek, vagyis mindössze fele olyan hosszúak, mint a hagyományos MultiMedia Cardok, tömegük pedig egyötöde azokénak. Az idén nyáron a Fuji Photo Film és az Olympus Optical által bejelentett Extreme Digital Picture Cardok mérete 2 x 3 x 0,15 centiméter. A Hitachi képviselői a bejelentés kapcsán kiemelték, hogy a hét érintkezővel rendelkező RS-MMC kártyák tökéletesen kompatibilisek a hagyományos MMC kártyákkal, vagyis az RS-MMC kártyák a normál MMC foglalatokba is behelyezhetők.


Az MCA (MultiMedia Card Association), vagyis a MultiMedia Cardok szabványosításával foglalkozó szervezet november 11-én, tehát alig pár hete fogadta el a végleges RS-MMC szabványt, vagyis a Hitachi fejlesztői meglehetősen gyors munkát végeztek annak érdekében, hogy a Hitachi a világon elsőként jelenthesse be saját RS-MMC termékeit.

Chieko Yoda, a Hitachi szóvivője elmondta, hogy az újgenerációs RS-MMC kártyák egy speciális adapter segítségével a Secure Digital (SD) bővítőhelyekbe is behelyezhetők. Mint ismeretes, az SD kártyák az MMC kártyák azon, biztonságosabbá tett változatai, melyek 2000-ben jelentek meg a kereskedelmi forgalomban. Jelenleg világszerte mintegy 500 kisebb-nagyobb cég támogatja a Secure Digital szabványt, melyről elmondható, hogy mostanság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Yoda azonban utalt arra, hogy sok digitális eszköz esetében nincs szükség az SD kártyák által nyújtott biztonságra, valamint elmondta, hogy véleménye szerint az MMC, illetve RS-MMC kártyák nem kívánnak konkurálni az SD kártyákkal, hiszen a piacon az MMC és SD kártyák jól megférnek egymás mellett. A Hitachi egyébként várhatóan a jövő év első felében kezdi meg a 16, 32 és 64 MB-os RS-MMC kártyák tömeggyártását és forgalmazását, a 128 és 256 MB-os modellek piaci bemutatkozása pedig 2003 második felében esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!