Franczy

Nagy jövő előtt állnak az üzemanyagcellás notebookok

Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma a napokban kiadott egy rendeletet, mely kimondja, hogy egy a közelmúltban kifejlesztett üzemanyagcellát immár a repülőgépekre is fel lehet vinni, ami szakértők szerint mindenképpen nagy lökést adhat az üzemanyagcellás hordozható számítógépek terjedésének. A notebookok számára a normál akkumulátoroknál mintegy háromszor-tízszer nagyobb működési időt biztosító üzemanyagcellák mindeddig ki voltak tiltva a repülőgépekről, ugyanis metanolt tartalmaztak, mely anyag közismerten lobbanékony, tűzveszélyes. Az amerikai közlekedési minisztérium nemrégiben azonban bevizsgált egy olyan újgenerációs üzemanyagcellát, melyben csak elenyésző mennyiségű metanol található, éppen ezért akár repülőgépeken is használható. Az újfajta üzemanyagcella gyártója a PolyFuel nevezetű cég, mely várhatóan egy-két éven belül megkezdi az újdonság tömeggyártását és forgalmazását.

Szakértők szerint az üzemanyagcellák nagy jövő előtt állnak, hiszen felhasználási körük rendkívül széles, így többek között a hordozható számítógépek esetében is sikerrel alkalmazhatók. A jelenleg forgalomban lévő cserélhető, illetve újratölthető üzemanyagcellák segítségével a hordozható számítógépek átlagosan háromszor annyi ideig képesek üzemelni, mint normál akkumulátorokkal szerelt társaik, melyek egyébként egy feltöltéssel mintegy kettő-négy órán keresztül képesek működni. Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis az újgenerációs üzemanyagcellák révén hamarosan olyan notebookok is forgalomba fognak kerülni, melyek működési ideje akár tízszer is nagyobb lehet a hagyományos áramforrással szerelt notebookokénál.

A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az amerikai közlekedési minisztérium mostani határozata nem kis jelentősséggel bír az üzemanyagcellás hordozható számítógépek szempontjából, ugyanis ennek köszönhetően immár lényegében semmi sem áll az új technológia elterjedésének útjában. Mindeddig komoly hátráltató tényező volt, hogy az ilyen újfajta áramforrással szerelt notebookokat nem lehetett felvinni a repülőgépekre, ugyanis mint ismeretes, a notebookokat legnagyobb számban használó üzletemberek gyakran utaznak repülőgéppel. A közeljövőben egyébként több olyan notebook megjelenése várható, mely hagyományos akkumulátorral és üzemanyagcellával egyaránt rendelkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lazarus #3
    akkor veszek egy 4 ütemű P4est... ez itthon annyira megéri
  • tomcs #2
    ja meg adnak hozza braille-kijelzot es vakvezeto kutyat is