Franczy

Személyi számítógépek: túl az egymilliárdon

Egy a Gartner piackutató cég által az elmúlt hétvégén nyilvánosságra hozott tanulmányból kiderül, hogy a '70-es évek közepétől kezdve egészen napjainkig megközelítőleg 1 milliárd személyi számítógép került forgalomba. Ezen mintegy 1 milliárd darab PC nagy része, közel 75 százaléka professzionális, illetve különböző munka környezetekbe került, míg a fennmaradó körülbelül 25 százalékból otthoni felhasználású számítógép lett. A Gartner-féle tanulmány szerint a '70-es évek közepe óta eladott PC-k közel 81,5 százaléka volt asztali számítógép. A közelmúltban forgalomba került 1 milliárd PC 16,4 százaléka volt hordozható számítógép, 2,1 százaléka pedig szerver számítógép.

A Gartner szakértői a tanulmány bejelentése kapcsán elmondták, hogy a következő 1 milliárd személyi számítógép forgalomba kerülése már korántsem fog ilyen relatíve hosszú ideig, mintegy 25 évig tartani, ugyanis a legfrissebb előrejelzések azt mutatják, hogy 2007-ig, vagy legkésőbb 2008-ig el fog kelni újabb 1 milliárd darab PC. A számítógépes piac minden korábbinál dinamikusabb fejlődésének hátterében a szakértők szerint többek közt az internet rohamosan növekvő népszerűsége, a villámgyors technológiai fejlődés, valamint a folyamatosan csökkenő árak állnak.


Egy korai IBM
A Gartner kutatói által készített tanulmányból arra a nem túl meglepő dologra is fény derül, hogy az elmúlt évtizedekben forgalomba került mintegy 1 milliárd személyi számítógép oroszlánrésze a fejlett országokban talált tulajdonosra. Konkrét adatokat tekintve, e tekintetben fölényesen vezet az Egyesült Államok, ugyanis a világ ezen országában eddig már több mint 394 millió személyi számítógép került forgalomba, ami körülbelül 38,8 százalékos piaci részesedést jelent. Európa a második helyen tanyázik, ugyanis az elmúlt években az említett 1 milliárd személyi számítógép mintegy 25 százaléka európai országokban került forgalomba, végül pedig mindenképpen említésre méltó, hogy az ázsiai régió a harmadik helyen áll, 11,7 százalékos piaci részesedésével. A Gartner elemzői egyébként külön kitértek arra, hogy ezen utóbbi régió a számítástechnikai piac szempontjából a világ legdinamikusabban fejlődő térsége, valamint arra, hogy a személyi számítógépek a fejlődő országokban a folyamatos árzuhanás ellenére sajnos továbbra is drága luxuscikkeknek számítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #4
    Na, mégegyszer:
    "...az internet rohamosan növekvő népszerűsége..."

    Ez sem az internetről szól, kedves Zsepi?
  • Kosh #3
    én meg olyanra is emléxem amikor egy 20Mb-os merevlemez 20e ft-ba került, 0,5Mb ram pedig 5e-be
  • Laci73 #1
    "...az internet rohamosan növekvő népszerűsége, a villámgyors technológiai fejlődés, valamint a folyamatosan csökkenő árak állnak..."

    Matávval??????