Franczy

Nyugdíjba vonulnak az IBM NetVista X Series PC-k

A világ egyik legnagyobb számítógépgyártó cége, az IBM alig két évvel piaci debütálása után meg kívánja szüntetni a NetVista X Series típusjelzésű úgynevezett "all in one" személyi számítógépeinek gyártását. A 15 és 17 colos képátlójú, integrált LCD kijelzőkkel rendelhető, különleges kivitelezésű PC-ket bemutatkozásukkor a gyártó, olyan számítógépekként jellemezte, melyek elegáns formájuk, valamint kis helyigényük révén forradalmasíthatják a személyi számítógépek piacát. Most már tudjuk, hogy erre az IBM által elindítani kívánt forradalomra végül nem került sor, és eljutottunk oda, hogy az IBM költséghatékonysági és egyéb más indokokra hivatkozva szépen lassan megkezdi a NetVista X Series rendszerek nyugdíjaztatását. Az IBM munkatársai elmondták, hogy a jelenleg kapható NetVista X Series PC-k helyébe olyan teljesen új számítógépek lépnek majd, melyekbe már nem lesz beleintegrálva az LCD kijelző.

A Big Blue állítólagosan nem azért szünteti be az említett all in one PC-k gyártását, mert azok eladási mutatói esetlegesen nem úgy alakultak volna, ahogy azt a cég vezetői korábban elképzelték, hanem azért, mert a Big Blue szerint egyszerűen elérkezett az ideje az eredeti alapkoncepción történő változtatásnak. A NetVista X Series személyi számítógépek a közelmúltban várakozásainknak megfelelő ütemben fogytak, azonban rájöttünk, hogy a különálló, tehát nem egymásba integrált perifériákkal rendelkező PC-kkel ugyanolyan hatást érhetünk el, mint a NetVista X Series-féle all in one számítógépekkel - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Fran O'Sullivan, az IBM Personal Computing Division vezérigazgatója.


A NetVista X Series PC-k eladási mutatói kapcsán a szakértők nagy része nem osztja a Big Blue véleményét, ugyanis meglátásuk szerint az IBM ezen újfajta számítógépei egyszerűen nem voltak túl kelendőek, és akkor még óvatosan fogalmaztam. A NetVista X Series számítógépek elemzők szerint most egyszerűen azért vonulnak nyugdíjba, mert a hasonlóan merész kialakítású all in one számítógépekhez hasonlóan a gyártónak csak viszonylag keveset sikerült eladnia belőlük. A legolcsóbb IBM NetVista X Series PC egyébként 1699 dollárba kerül, mely árért a felhasználók egy 1,6 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzorral, 128 MB memóriával, 20 GB kapacitású merevlemezzel, CD-ROM-mal, valamint 15 colos integrált LCD monitorral ellátott rendszert kapnak - még egy ideig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #8
    kössz. elírtam.
  • Yfel #7
    Cube
  • Yfel #5
    Odatehetik a TransNote mellé... igaz, ebből többet vettek az emberek.

    Egyébként szerintem is szép volt, meg jó is, csak szerelni ne kelljen... az első típusok nagyon nehezen hozzáférhetők voltak... a későbbiekben ugyan azt megoldották úgy, hogy nem kellettek hozzá szerszámok. De akkor már nem dolgoztam az IBMnek :)
  • mir #4
    én sajnálom... sztem nagyon szép volt...