JohnnyCage

A Sony célba vette a digitális képkidolgozók piacát

A digitális kamerák piacán vezető pozícióban lévő japán Sony Corp. a társaság bejelentése szerint a közeljövőben hasonló helyzetbe szeretne kerülni a bolti digitális fényképkidolgozó berendezések piacán is.

A Sony a piac meghódításának tervével a jelenlegi egyeduralkodó Eastman Kodakkal száll szembe.

A japán szórakoztatóelektronikai társaság egy hónappal ezelőtt kezdte meg PictureStation digitális fényképkidolgozó berendezéseinek forgalmazását. A megoldásokból azóta mintegy százat helyeztek üzembe az Egyesült Államok különféle fotósboltjaban. Az eszközök a 8000 dolláros alapmodelltől a 11000 dolláros csúcsmodellig többféle változatban érhetők el, és a társaság az elkövetkező három évben összesen mintegy 20 ezer darabot kíván telepíteni belőlük Amerikában.

A felhasználóknak mindössze annyi a feladatuk, hogy bemennek a fotósboltba, kamerájuk memóriakártyáját a képkidolgozó berendezésbe teszik, kiválasztják mely képekre, és milyen beállítások mellett van szükségük, és egy bizonyos pénzösszeg bedobása után megkapják digitális fotóik kidolgozott változatát.

A Sony az új berendezéseket elsősorban azoknak szánja, akik digitális fényképezővel rendelkeznek, de nem akarnak PC-jükkel "bajlódni" a képek kidolgozása során. Fujio Nishida, a Sony Electronics elnöke egy eheti, New York-i konferencián elmondta, mivel a vásárlók lassan áttérnek a digitális kamerákra a hagyományos filmes változatokról, a fotósboltok szívesen fogadják a társaság új eszközeit.

"Mintegy 10000 - 20000 PictureStation berendezést tudunk leszállítani a szaküzletekbe, szupermarketekbe" - mondta Nishida az Egyesült Államokra, illetve egy hároméves időszakra vonatkozólag. A PictureStation eszközök emellett azonban világszerte elérhetőek lesznek.

A digitális fényképkidolgozó berendezések piacán jelenleg domináns szerepet betöltő Kodak ezidáig mintegy 21 ezer PictureMaker eszközt helyezett el az amerikai szaküzletekben. Világszerte összesen 35 ezer eszközt szállított le a társaság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #9
    Mi van, ha vakáción meg szeretnéd nézni a képeket? Nem mindig elérhető a PC, szerintem jó dolog az, ha hazafelé pl. a TESCO-ban előhívhatod profi minőségben a képeidet és nem kell vele levelezni és vacakolni. A posta pedig gyűrődhet, én biztosan nem adnám fel a képeimet postán.
  • dewdew #8
    Egy olyan embert mondj, akinek digitalis gepe van, de szmaitogepe nincs.
  • Power #7
    Lehet, hogy a fényképezőgép elterjedtebb, mint a számítógép, nem?
    pl. sok olyan ember van, akinek van digitális fényképezőgépe, de nincs számítógépe, ő akkor mit csináljon? Menjen el vhová ahol van ott töltse fel után küldje el levélben vagy nyomtassa ki???

    Sokkal egyszerűbb neki a megszokott mód elviszi a fotólaborban és ott megkapja a képeket.
  • dewdew #1
    Vajon ez is csak a Memory Stick-et fogja tamogatni? Mert akkor SUXX.

    Egyebkent szerintem ez tok felesleges. Ha papirkepet akarok egy digitalis keprol, akkor e-mailben elkuldom a kepet a kidolgozo boltnak, az meg masnap postazza nekem a kesz kepet. Nem kell kimozdulnom, nem kell csinalnom semmit.

    Ha meg nincs ido varni a kidolgozasra, akkor ami olyan marha surgos, azt kinyomtatom a tintasugaraimmal :)

    Persze lehet, hogy az amerikaiak tenyleg ennyire lokottek. ("azoknak szánja, akik digitális fényképezővel rendelkeznek, de nem akarnak PC-jükkel "bajlódni")