Berta Sándor

Napjainkban is nagy veszély a történelemhamisítás

A Gartner piackutató cég szerint világszerte egyre többször alkalmazzák a digitális (történelem)hamisítás módszerét. A történelemhamisítás nem újkeletű dolog, hiszen elég csak az egykori orosz bolsevistákra gondolni, akik mesterei voltak ennek a tevékenységnek.

Köztudott, hogy annak a pártfunkcionáriusnak vagy politikusnak, akik kegyvesztetté vált még a fotókról is kiretusálták az arcképét. Jó példa erre egy 1920-ból származó fotó és Leo Trockij esete, aki miután kegyvesztett lett Sztálinnál és meggyilkoltatták, a diktátor parancsára hirtelen eltűnt az arcképe a fotóról.


A kommunista rendszerekben rendszeresen változtak a szereplők

Napjainkban a digitális technikák segítségével már szinte bármilyen fotó, film és dokumentum bármelyik részlete az eredeti felvételről vagy szövegkörnyezetből kiretusálható, ráadásul úgy, hogy a hamisítás gyakorlatilag fel sem tűnik senkinek. A Gartner piackutató cég ezt a fajta, a digitális technikák segítségével végrehajtott tökéletes (történelem)hamisítást "hamisított valóságnak" nevezi. A piackutató vállalat az elmúlt években egyre gyakoribbá váló hamisítások miatt a mellett szállt síkra, hogy szigorítsák az ilyen esetekre vonatkozó törvényeket és módosítsák, illetve szigorítsák a fotók, a filmek és a szöveges anyagok azonosítására alkalmazott eljárásokat.

A Gartner néhány példát is említett a hamisításokra. Így például nemrégiben nyilvánosságra került egy kép, amelyen John Kerry demokrata elnökjelölt Jane Fondával közösen látható egy, a vietnámi háború ellenes tüntetésen. A botrány természetesen óriási volt, ám az igazi bomba akkor robbant, amikor kiderült: a kép digitálisan meg lett hamisítva.

Egy másik esetben egy elég morbid viccet engedett meg magának egy bizonyos Ben Vanderford nevű férfi: elküldött egy videót az iszlám terroristák egyik ismert internetes oldalára. A felvételen ő maga volt látható, amint éppen lefejezték. A weboldal természetesen azonnal értesített több hírügynökséget. Sőt, néhány órával a videónak az internetes oldalra való felkerülése után már nagy televízióadók is beszámoltak az "újabb borzalmas terrortettről", mondván újabb lefejezés történt Irakban. Végül kiderült a gonosz turpisság. Vanderford mindenesetre nem ússza meg az ügyet, hiszen ellene már nyomozást folytat az FBI. Igaz az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda azt nem közölte, hogy mivel vádolják a férfit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Emmegki #54
    "Leo Trockij" - Igen, Lev Trockij. Itt az SG-n Zsukovból is Zhukov lett... A cikkben szereplő kép egy gyenge kis törlés, van egy könyv: Krausz Tamás - Sztálin na annak a végén van egy szép kis gyűjtemény Acél Jóska retusálásaiból.

    Románok: 89-ben meg akartak minket támadni, de manapság nincs erre esély. Szükségük sincs rá. Elővették a fagyitaktikát, jól benyaltak az USA-nak, a magyar külpolitikát meg ott alázzák le ahol akarják. Ha meg megtámadnának minket, a magyar hadsereg egy hatalmas víztisztítási humanitárius hadműveletben visszavonulna. Nem oszt, nem szoroz, hogy mit csinál. A légierőt és a 100 T72-esenket a hajunkra kenhetjük.

    Mellesleg bevonulhattunk volna a délvidékre 99-ben, amikor a jugók már totál összetörtek, és most szerbverés a téma az újságokban. De nem, mi még akkor se fejlesztettük a hds-t, amikor háború volt a szomszédban (a horvátok oldalán belépve nyertünk volna 95-ben).
  • The Garrett #53
    háhá ismét 1 magyar összeesküvéselméletgyáros? :D
  • sped #52
    A NATO egyik alapszabálya hogy a tagállamoknak képeseknek kell lenniük az önvédelemre (egy bizonyos mértékig). Magyarország ezt a feltételt nem teljesíti és még sok minden más felajánlást sem, amit MI ajánlottunk fel a NATO-nak.

    Magyarország hadereje jelenleg, ilyen formában semmire nem alkalmas. Amíg a civil lakosság semmibe nézi a katonai hivatást és a katonai fizetések, valamint a hadseregre fordított összeg ilyen alacsony, ez nem is fog megváltozni. Természetesen a kettő valahol összefügg.

    Nekem nagyon úgy tűnik hogy itthon mindenkinaek marha nagy a szája, de ha a seregről van szó akkor inkább megvonnak mint hozzátesznek. Közületek pl. ki volt katona? (nem mintha a sorkatonai szolgálat valamit is ért volna, de mégis)

    Véleményem szerint egy országot/államot a külpolitikában annyira vesznek komolyan, amilyen erős/felkészült a hadserege.

    Ennyi. (Ja, no szmájli)
  • Raszkolnyikov #51
    Ja! A románok benyaltak az oroszoknak is meg a franciáknak is. Mikor ki volt az ellenfelünk.
  • NEXUS6 #50
    Utána meg minek;)
  • NEXUS6 #49
    Meg aztán 45-ben is adtak rendesen ők a volt szövetségeseiknek, vagyis nekünk. Ha nem engedik az oroszoknak délről, hogy megkerüljék a Kárpátokat,akkor asszem a sógorok elött kerülünk az eu-ba, mert hogy szovjeték Berlin eleste elött nem léptek volna magyar területre.
  • Raszkolnyikov #48
    pfff....ezt fórumon nem így szokás

    Amúgy meg Nexus6-nak van szerintem igaza, mert elméletileg 2 szövetséges nép, hogy a francba kerülhet ilyen helyzetbe egymással szemben? Csak úgy, hogy a NATO már elvesztette a befolyását és a jelentőségét. Tehát attól, hogy Magyar o. és Románia is NATO tag az még édes keveset jelent.

    Amúgy is évszázados viszály van köztünk, az más dolog, hogy mindíg mi voltunk a fejlettebbek mégis (egy kis ide-oda nyalással) mindíg átgázoltak rajtunk. Ezt egyépként most is megtehetnék, mint azt már írtam, seregük sokkal fejlettebb és nagyobb a miénknél. Egy paraszthajszál esélyünk sincs.
    Aki nem hiszi játjon utánna...

    Töri: "1919-es piknik"előtt azért, amikor még az országunk nem rongyolódott le annyira, a románok amint beléptek a háborúba megindultak Erdélynek. Kis idő alatt Monarchia és német csapatok úgy kifüstölték a kokérókat mint a szél! Ők csak akkor tudtak újra produkállni valamit, amikor már vége volt mindennek és a háború eldölt. Ezzel azt akartam mondani, hogy azért mi is b@sztunk már oda nekik. Emlékezzünk ezekre is.
  • NEXUS6 #47
    Elnézést kérek, ha érzékeny lelkivilágodba gyalogoltam volna, de te sem eröltetted a szmájlikat a 36-os hozzászólásod végén!

    Bár mondhatod ugye, hogy akinek nem inge ne vegye magára.

    Amúgy szerintem a bunkóság, bunkóság mard akkor is ha ilyet ;) írunk utána.

    Egyébként a törökök nagyjából azért nem erősködnek, mert szeretnének bekerülni az EU-ba. Az EU viszont ezért nem is utasíthatta/utasíthatja el nyíltan Törökországot, mert akkor esetleg az iszlám oldalra lökik és akkor viszont télleg lenne Török-Görög rangadó.
  • valaé valaé ná #46
    Kedves nagypofájú olvtársam. Nem tudom mivel érdemeltem ki (cseppet sem) megtisztelő figyelmedet, de attól tartok a jövőben nem tartok igényt rá.
    Az hogy, nem ismered a szmájlikat, nem az én hibám.
    De az, hogy személyeskedsz, ahelyett hogy megcáfolnál, túlmegy azon a határon, amit tolerálni tudok, főleg így elsőre.

    Az említett NATO tagok persze azért nem támadták meg egymást épp ezért nem lehet tudni, hogy a NATO maga hogy reagálna rá. De én azért sejtem.
    Néhány kretén, feltéve ha "jó" helyre és időben születik, ki tud robbantani bárhol egy etnikai konfliktust. De a török-görög háború ettől még messze van.
    De tudod mit: legyen neked igazad.

    Azt mindenesetre lehet látni, hogy milyen konfliktusokhoz vezetne egy független Erdély.

    A továbbiakban nem óhajtok veled vitába szálni semmilyen témában. Nem a kompetenciádat kérdőjelezem meg (adott körülmények között meg is köszönném a linket), csak nem bírom az öcsizést.
  • Piscator #45
    1. Rossz jelenség.

    2. Mekkora hülye fasz az a férfi, aki beleröhögve dicsekedett a kameráknak, de lehet, hogy pár vérmes izraeli, arabellenesnek ez a videó újabb tűz volt, és számított a háború oldalán.