Franczy

Egy vadonatúj és egy régi-új Celeron az Inteltől

Az Intel képviselői tartották magukat korábbi ígéreteikhez, és szerdán bejelentettek két új Celeron processzort. Ezen két új processzor csak az elnevezés tekintetében mutat rokon vonásokat, ugyanis arról van szó, hogy az Intel egyik újdonsága nem más, mint az első, Pentium 4-es alapokon nyugvó, 1,7 GHz-es működési frekvenciával rendelkező Celeron, a chipgyártó másik újdonsága pedig még a jó öreg Pentium III-as architektúrával rendelkező Celeron 1,4 GHz-es frekvenciájú változata. Mint ismeretes, az Intel évek óta azon fáradozik, hogy az összes számítógépes piaci szegmensben meghonosítsa a Pentium 4-es architektúrát, mely projektjét a chipgyártó lényegében most tudta befejezni, hiszen az asztali, szerver és hordozható számítógépek után immár az úgynevezett low-end asztali számítógépek piacán is elérhető a Pentium 4-es technológia.

Az Intel képviselői a mostani bejelentés kapcsán megerősítették azon korábbi híradásokat, melyek szerint az újgenerációs, Pentium 4-es alapokon nyugvó Celeron processzorok a Willamette-128 fejlesztési kódnevet viselő magra épülnek, mely elnevezésből könnyen kikövetkeztethető, hogy a megújult Celeron chipekben mindössze 128 KB másodszintű gyorsítótár található. Az ugyancsak most debütált 1,4 GHz-es, régi Pentium III-alapú Celeron ezzel szemben pontosan kétszer akkora, 256 KB-os L2 cache-sel rendelkezik, valamint mindenképpen említésre méltó, hogy az újgenerációs Celeronok gyártástechnológiai szempontból visszalépést jelentenek elődeikhez képest. Ez azért van így, mert míg a jó öreg Celeronok a chipgyártó fejlett 0,13 mikronos gyártási technológiájával készülnek, addig a vadonatúj Celeronokat az egyre inkább elavuló 0,18 mikronos gyártási technológiák segítségével állítják elő.

A Pentium 4-es architektúrára épülő új Celeronoknak mindenképpen előnyére válik a 400 MHz-es (Quad Pumped) rendszerbusz frekvencia, míg a most bejelentett régi-új Celeron rendszerbusza csak 100 MHz-es frekvencián ketyeg. Nathan Brookwood, a neves Insight 64 tanácsadó iroda szakértője úgy vélekedik, hogy a most bejelentett két új Celeron processzor előnyeit és hátrányait összegezve elmondható, hogy az újgenerációs 1,7 GHz-es Celeron gyorsabb ugyan az 1,4 GHz-es régi Celeronnál, azonban csak nagyon minimális mértékben. Érdekesség, hogy az 1,4 GHz-es modell drágább az 1,7 GHz-es verziónál, ugyanis míg az előbbi Celeron 89, addig az utóbbi Celeron 83 dollárba kerül, természetesen ezres tételben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer_real #15
    Az iNTEL mindenesetre megint jol maga ala sz*rt ezzel a P3-P4 jatekaval... mostanaban nagyon megy ez a nekik...
  • AtisH #13
    Én azért nem lennék abban olyan bizos, hogy a teljesítmény miatt drágább a PIII. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az Intel szép lassan ki akarja szorítani a PIII-at a piacról és helyébe benyomni a P4-et. Aki meg manapság PIII-at vesz az úgyszintén szép lassan bekanyarodik egy zsákutcába...
  • Pheel #12
    Hát okos biztosan nem vagy...
  • Pheel #7
    De ha egyszer a Duront vesz, azt azért teszi, mert kevés a pénze. Miért venne drága lapot, ha nincs sok pénze? Ráadásul mire lesz pénze jobb procira, addigra már tök más architektúra lesz.
  • Power #6
    Egész eddig azt, hangoztatta az Intel, hogy az órajel, az a teljesítményre utaló jelző, akkor miért is adja drágábban az 1,4-es celeront az 1,7-esnél? Hisz mindakettő celeron. :-)
    Még jó, hogy gyorsabb az 1,4-es ezzel ezt, ha nem is nyíltan, de elismeri. Szvsz elhibázott dolog volt kijönni, az 1,4-essel.
  • Pheel #3
    Azért egy ilyen lap duron alá olyan, mint Ferrariba Lada motort tenni. Enyhén hülyeség. A duron költséghatékony megoldás. Hülye, aki drága és új fejlesztésű lapot vesz hozzá...