Csabi

Csökken a Celeron processzorok forgalma

Az Intel és az AMD közötti rivalizálás a processzorok teljesítményén kívül hatással van többek között a különböző CPU-k árának alakulására is. A legjelentősebb árcsökkentések a Pentium 4 és az AMD Athlon XP processzorok esetében figyelhetők meg. A legfrissebb piaci felmérések szerint ennek hatására a nagyobb illetve a kisebb teljesítményű számítógépek árai közötti különbségek folyamatosan csökkennek, így a vásárlók inkább a hatékonyabb konfigurációk közül választanak. Ez egyben természetesen azt is jelenti, hogy az olcsóbb processzorok piaci részesedése is csökken.


Az Intel az első, 266 MHz-es frekvenciával működő Celeron CPU-ját körülbelül négy évvel ezelőtt mutatta be az olcsóbb rendszerekhez. Azóta természetesen ezen processzorok teljesítménye sokat javult, de manapság is elsősorban az alacsonyabb árkategóriás konfigurációkban találhatók meg. Jelenleg a leggyorsabb Celeron 1,2 GHz-es órajellel rendelkezik, vagyis csak 100 MHz-el alacsonyabb a frekvenciája, mint a leglassúbb Pentium 4-nek. Sőt az 1,2 GHz-es modellben már 256 KB L2 cache található meg. Szakemberek szerint azonban a Celeron processzorok forgalma a javuló teljesítményük ellenére is csökken, ugyanis az egyre olcsóbb Pentium 4 CPU-k népszerűsége folyamatosan növekszik. A Dataquest legfrissebb piaci felmérése alapján elmondható, hogy míg a Pentium 4 processzorok piaci részesedése 23,9 százalékra emelkedett a harmadik negyedévben, addig a Celeron CPU-ké 20,9 százalékra csökkent. Az előző év hasonló időszakában a Celeron processzoroknak még 27,2 százalékos volt a részesedésük.

Természetesen a Celeron CPU-k is egyre olcsóbbak lettek, de a Pentium 4 processzorok árának nagyobb mértékű csökkenése oda vezetett, hogy a különböző teljesítményű konfigurációk közötti árkülönbségek is jelentősen mérséklődtek. Sőt a Dell egyik 1,4 GHz-es Pentium 4 alapú számítógépe olcsóbb, mint az egyik 1,1 GHz-es Celeronra épülő PC-je.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bekomman #3
    Nyomul a duron, ez kell a népnek.
  • Tomcat.no1 #1
    Na meg ha olcson jó CPU-s gép kellet akkor sokan AMD-t vettek az eddig (nem) csak Celeronban gondolkodok............