Franczy

Intel Pentium 4 és Itanium információk

Az Intel képviselői a napokban hivatalosan is megerősítették azon korábbi információkat, melyek szerint az 1,6 GHz-es, valamint 1,8 GHz-es működési frekvenciájú új, tehát Northwood magos Pentium 4-es processzorokat kizárólag a rendszerintegrátor cégek, illetve néhány egyéb gyártó vásárolhatják meg.

Az Intel képviselői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az Intel a korábbiakban úgy döntött, hogy nem kíván ilyen alacsony frekvenciájú Northwood magos Pentium 4-es processzorokat gyártani, azonban a nagyobb számítógépgyártó cégekkel történt egyeztetések után a cég vezetősége mégis úgy döntött, hogy megkezdik az 1,6, illetve 1,8 GHz-es chipek gyártását. Az Intel egyébként azt állítja, hogy ezekből a "speciális" Pentium 4-es processzorokból nagyon kevés készül, így tehát ebből a szempontból sem meglepő, hogy a kiskereskedelmi forgalomban nem igen találkozunk majd velük.

Különböző források szerint az Intel már csak azért sem gyárt túl sok 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő 1,6 GHz-es és 1,8 GHz-es működési frekvenciájú Pentium 4-es processzort, mert tisztában van azzal, hogy ezen chipek a kiskereskedelmi forgalomba kikerülve nem lennének túl hosszú életűek, hiszen teljesítményük felett hamar elszállna az idő, magyarul az Intelnek nem éri meg komoly raktárkészleteket felhalmoznia ezen chipekből. Aki esetleg nem tudná, az Intel a napokban jelentette be a sokak által várva várt Northwood magos új Pentium 4-es processzorokat, melyek közül a csúcsmodell jelen pillanatban 2,2 GHz-es frekvencián üzemel, de várhatóan rövid időn belül trónfosztásra kerül sor, ugyanis a 2,53 GHz-es, illetve ennél is magasabb frekvenciájú Pentium 4-es chipek debütálása egyre jobban közeleg.


Ugyancsak az Intellel kapcsolatos hír, hogy különböző források kétségbe vonják a Gartner Group piackutató intézet azon, közelmúltban kiadott tanulmányát, melyben szó esik arról, hogy az Intel eddig hány darab 64 bites Itanium processzort gyártott le. Ezen források szerint ugyanis az Intel az eddig becsültnél jóval több, mintegy 30 ezer darab ilyen chipet gyártott le, az persze más kérdés, hogy ezen legyártott Itanium processzorok nagy része soha nem hagyta el az Intel raktárait, ugyanis, mint az köztudott, az Itanium nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a számítógépgyártó cégek alig pár darab Itaniumos rendszert tudtak csak eladni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #12
    hát igen.
    mivel a túlcsordulás oka az eredendően a compiler vagy az ASM jkód hibája(mivel sem a bios, sem a makrokódnak foggalma sincsen arról, mi az a verem, az csak a fordítónak mond valamit) nem valószínű, hogy a bios okoz túlcsordulást.
    de hát ittvan a mester, ő biztosan jobban tudja:)
  • mir #9
    bocs, kicsit elírtd suergamer:
    a processzorok számával fordított arányban csökken a sávszélesség, nem egyenes arányban.
    fotel hozzáértéséről:
    már előfordult, hogy amikor a compaq balhézott az intellel, hogy hibázok, meg nem jó, akkor fotel sokatmondóan odabaszta a forumba:
    "Nyílván túlcsordulás"
    :D
  • mir #7
    hihi
    intel a processzorok trónján... jó vicc.
    szerinted mivel lehet a processzorok trónját elhódítani?
    1 a legnagyobb teljesítményű processzorral(alpha)
    2 a legjobb clusterekben használt proceszorral(US3)
    3 a leggyorsabb PC processzorral(US2, igen, van ultrasparc 2 alapú PC is...)
    4 a legjobb ár/teljesítménnyelrenelkező PC processzor(a 2.2Ghz P4 2*anyiba kerül, mint a 2000+ athlon xp, és mindössze csak pár százalákkal veri. ésha 1 iwill lapba teszed, meg adsz neki DDR 333 modulokat, meg 1 XP 1600ast teszel, akor az is flmegy 1.66 Ghz-ig(itt van a 2000+ is) csak a memórisávszélessége 25%al több, mi mn. 1% teljesítménynövekedést jelent, ami ugye már megintcsakversenyképtelenné teszi az intel.. de mind1... gépet építeni tudni kell, nem csak akarni...)
    5 legjobb utasításkészlet? ez az a hel, ahol az intelnek akár 1 icipici esélye is lett volna, ha az itanium megjelent volna 4 éve. de nem jelent meg. az EPIC 1 kicsit továbbfejlesztett VLIW, mi már egyszer elbukott, azóta csak embedded systemekben használják, mert piszoknehéz jó fodítót írni C/C++hoz(a fortran megoldható) de mivel a C/C++ a ma használatos alkalmazásoknak a 99%át lefedi, a maradék 1% meg ASM ez nem kifejezetten versenykppes. a fortan miatt alkalmas lenne tudományos munkára, de sajna osztani, és gyököt vonni is csak kzelítéssel tud, és még nem is makrokód szinten, és emiatt 1 tisztességes 64bites osztás több, mint 1000 órajelet vesz igénybe,a gyökvonás meg tobbet, mint 3000. ez annyira nem is nagy baj általános alkalmazásoknál, mert ott nem sokat számít ez a 2 művelet, de a tudoményos munkában meglehetősen jelentékeny a szerepük már amúgy is, ezzel a fantesztikus közelítéssel pedig a futási időnek(jelenleg általános fizikai szimulácónál) olyan 5-10%os értékét sierül 50-80%ra módosítani
    6 legjobb architektúra? ugyan már! 1 komoly ember, aki tudja miről van szó(téged fotel nem tartlak ilyennek, nem is fogod érteni, miért) a hasát fogja a röhögéstől amikor 4nél(4nél még csak kuncog magában) több processzoros intel szervert akarnak neki eladni(na jó, megmondom, az osztott FSB és memo sávszélesség miatt). intel procikból 2nél többet nem szokás 1 alaplapra tenni(bár van chipset, ami 16 ot is támogat:D) és ezt az osztott rendszerbuszt örökölte az itanium is, és még min. 4 generációig ezt fogja használni. mellesleg szerintem az EV7es lesz a legjobb architektúra(procinként 8 darab CPU-CPU bridge, 7.2 GBIT, 256bites DDR memóriaelérés, int. northbridge, 10Gbit FSB a sothbridge-hez...)
    nos, ha van más ötleted, ako nagyon várom, hogy milyen alapon nevezed az intel a proceszorok királyának, mert a fent említett 6 pont egyikének alapján sem.
  • iXBT #6
    Pontosan egy arban vannak. En csak tudom:)))))))))))))
  • Ligend #5
    Szerintem teljesen kezenfekvo hogy miert nem dobja piacra ezeket a procikat. Valoszinuleg a magjuk egy az egyben megegyezik a 2.0A es a 2.2GHz-esekkel, tehat tul jol huzhatoak lennenek. :-) Az aruk termeszetesen hasonlo lenne, mint a jelenleg kaphato 1.6, ill. 1.8GHz modelleke. Egyszoval az Intelnek nem erne meg...
  • fotel #4
    We shall see

    Mordor sem döntheti le sztem az intel a procitrónról :DD
  • iXBT #3
    Mondjuk abban csak, hogy hidegebb, gyorsabb, es nagyobb orajelen jarathato. De persze ezek mind hatranyok.(az amd-nek)