Franczy

Mi legyen a Microsoft 1 milliárd dollárjának a sorsa?

Steve Jobs, az Apple Computer elnök-vezérigazgatója csütörtökön azt nyilatkozta, hogy alapjaiban véve egyetért a Microsoft azon tervezetével, miszerint a szoftveróriás mintegy 1 milliárd dollár értékű szoftvert és szolgáltatást nyújt a szegényebb amerikai iskoláknak, mely "gesztusért" cserébe véget ér a Microsoft immár százon felüli peres ügye, azonban Jobs egy nem elhanyagolható módosítást szeretne betenni az említett tervezetbe.

Az Apple elsőszámú embere ugyanis úgy véli, hogy sokkal méltóbb büntetés lenne a Microsoft számára, ha a fent említett 1 milliárd dollárt készpénzben utalná át a szegényebb iskoláknak, ahelyett, hogy a saját portékáit zúdítaná rá az amerikai fiatalságra, miközben a Microsoft szépen csöndben a szoftverpiac ezen szegmensében is egyre nagyobb piaci részesedésre tudna szert tenni. Jobs véleménye egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen amikor a Microsoft a közelmúltban bejelentette ezt az "1 milliárd dollárt a szegény iskoláknak" című tervezetét, Jobs azon nyomban támadta azt, mondván, hogy amennyiben a tervezetet esetlegesen az eredeti formájában ratifikálnák, az tulajdonképpen nem is büntetés, hanem egy újabb győzelem lenne a Microsoft számára. Az üggyel kapcsolatban nem árt tisztában lennünk azzal, hogy az Apple az iskolai piaci szegmensben elég jó pozícióban van, így érthető, hogy szeretné elkerülni, hogy a Microsoft szépen lassan ebben a szegmensben is monopolhelyzetbe kerüljön.

"Úgy gondolom, hogy a mi tervezetünk minden szempontból sokkal jobb, mint a Microsoft eredeti tervezete. Az Apple által a bírósághoz a napokban beadandó módosító javaslatok ugyanis előírnák a Microsoftnak, hogy az általa a közelmúltban felajánlott 1 milliárd dollár értékű juttatást ne szoftverek képében, hanem készpénzben juttassa el a kisköltségvetésű amerikai iskoláknak. Ezenkívül úgy vélem, hogy külön erre a célra érdemes lenne létrehozni egy alapítványt, melynek vezetői döntenének arról, hogy melyik iskolák, mikor mennyi pénzt kapjanak különböző számítástechnikai fejlesztésekre" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban az Apple Computer elnök-vezérigazgatója.

"Tény, hogy az Apple elég nehezen tudná felvenni a versenyt a Microsoft által esetlegesen ingyen nyújtott szoftverekkel. Mindenesetre úgy vélem, hogy az Apple tervezetmódosítási beadványa jó ötleteket tartalmaz, már csak azért is, mert az eredeti Microsoft tervezet hallatán egyszerűen elröhögtem magam" - mondta Tim Deal, a Technology Business Research egyik szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • braindance #22
    Khmm, ez a "Persze nehez erre emlekezni ha valaki maga nem szokott fizetni szoftverert..." azért egy kicsit erős.

    Nagyon sokan vannak akik használnak Microsoft termékeket, de hála istennek az egyedüli MS szoftver darab ami fent van a gépemen, az egy IE5...

    Én nem arra akartam rávilágítani hogy most ez kinek az ötlete volt (amiben egyébként nem vagyok biztos hogy a felperes terjesztette elő), hanem arra, hogy nagyon nagy haszna származik abból az MS-nek, hogyha minden iskolai gépen Xp fog futni, és nem más...
  • braindance #20
    Killahdog:
    Az hogy a Microsoft kitalálta ezt az '1 milliárd dolláros ajándékát', az egy nagyon szép húzás részéről.

    Először is nem előállítási költségen számolják azt az egy milliárot, hanem listaáron (még akkor is, ha azon a listaáron normális ember nem venné meg), így nem kerül neki az egész a harmadába sem.
    Kettő: az egészet gyönyörűen leírja rendkívüli költségként, és szépen úgy csinál mintha ő nem is lenne annyira nyereséges, így kevesebb adót és osztalékot kell fizetnie, és ki tudja pucolni a raktárait is, míg a közvéleményben az marad meg hogy (átlagos amerikai fejével) :
    "a MS milyen jó, mert ad a mi gyermekeinknek 1 milliárd dollárért rengeteg nagyon jó dolgot, habár ő nem bűnös a trösztösségben, hiszen ez nem bíróság által kiszabott büntetés neki, csak úgy adja..."

    Három: azon a kis területen, amin van neki konkurrenciája, (például olyan kerületek, ahol csak Mac-ek vannak) benyom egy kis Microsoft injekciót, hátha azt is fejlesztik majd egy év múlva...

    Miután szűkül a felvevőpiac, neki úgyis van raktáron olyan készlete, amit nem tud eladni, és csak 'ráavasodna', elavulna, amiért ugyanúgy nem kapna egy garast se, mint az "1 milliárdos ajándékért"..

    Ha tényleg ennyire jó, utalja át a pénzt, és az iskolák majd eldöntik hogy mit akarnak.

    Ha annyira szar lenne az Apple, vagy a többiek ajánlata, miért nem utalja át a pénzt, hiszen úgy is a "felsőbbrendű Microsoft termékeket" vennék meg!

    :)
  • mir #18
    jaja. csak a c# nem cak a .nbet-ből áll. nekem személy szerint nem nagyon tetszik. bár ebben van 1 kcsi elfogultság is.
  • mir #14
    én visual c++ban programozok, meg a win32 apival dolgozok, és ez még elmegy. bár az KDEet jobban szerettem, de már nem azt kell. a cégem kapott(vagy vett, mittom én, csak programozó vagyok) referenciát a c#ről, de valahogy valamiért úgy döntöttünk, hogy ezt kihagyjuk. vannak benne ugyan újítások, de ahhoz, hogy egy most jól működő komplett rendszert újraírjunk C#ben nem. ugyan most visual c++ban fejlesztünk, de errefelé az esetleges portolás is fontos szempont. ha a kedves ügyfél asszongya, neki kell ugyanez linux alá, akkor azt meg kell oldani, és nyilván sokkal könnyeb a win32api-s fügvényhívásokat meg ilyesmit kicserélni, mint egy semmilyen más rendsze alatt nem létező nyelvről átírni...
  • fotel #13
    eGyébként szépeg a CD-ik, tetszik a holo rajtuk:)
  • tomcs #12
    ez ertelmes hozzaszolas volt. szeretek ilyeneket olvasni, mert kibovitik az ember latasmodjat, rengeteg informacio van benne. c#-hez nem tok hozzaszolni mert nem ertek hozza, de tenyleg jobb lenne ha penzt kellene fizetniuk, mert ugye a progikat amiket kiosztananak, nagyon kevesen vennek meg (azok kozul persze akik kapjak) igy ezen az akcion lenyegeben csak az eloallitast buknak, szepen bolti aron kihoznak azt a sok cuccot, es kozbe az "elajandekozott osszegnek" meg a tizedet se buknak a dolgon.
  • mir #8
    1 100 megatonnás atom után már redmonttal sem lenne gond, nyugi:D
  • mir #6
    2-5 $ között van 1 szoftver előállításának az ára, de az eladási ár meg többszáz dollár.. na mind1.
    go.
    te állatinagy kókler vagy. a C# már vagy fél éve kint van, de télleg nem kell senkinek sem. meg szar is. csak negatív vélemények vannak. a .net-et már 1 kcsit többen használják, de az sem a csúcs... ha meg C+++ban akarsaz gyorsan fejleszteni,akkor az m$ visual studio nem a legjobb megoldás, mert szar. 1 borland c++ builderrel sokkal értelmesebb fejlesztéseet lehet véghezvinni. de hát sokan vanak, akik nem értenek hozzá, ez nem szégyen, csak tudnám, hogy azok mi a fasznak pofáznak bele a témába...
  • fotel #3
    már csak azért is, mert az eredeti Microsoft tervezet hallatán egyszerűen elröhögtem magam" - mondta Tim Deal :))))
    hehe

    én is - nem kerül semmibe a saját cuccait egymiliárd értékben odaadni - najó 1$/CD ár talán megvan....