Csabi

Drasztikus visszaesés a chipek piacán

A chipek piaci helyzetével foglalkozó gazdasági kutatóintézetek egyre rosszabb híreket közölnek. A WSTS (World Semiconductor Trade Statistics) szervezet májusban még 14 százalékos forgalomcsökkenést jósolt erre az évre, de a legutóbbi jelentések szerint ennél sokkal rosszabb a helyzet. A legfrissebb előrejelzések alapján ugyanis elmondható, hogy a chipek piacán a visszaesés éves szinten körülbelül 32 százalékos lesz.

A WSTS a vártnál jóval jelentősebb forgalomcsökkenést elsősorban azzal indokolja, hogy a második negyedév sokkal kedvezőtlenebbül alakult, mint amire számítani lehetett. Ráadásul a harmadik negyedévben sem lehet jelentősebb növekedésről beszélni, pedig sokan ekkorra már javulást vártak. Többek között az USA-t ért terrortámadások miatt sem történt komolyabb változás. A cégek arra számítottak, hogy a gyenge júliusi és augusztusi eredmények után - a hagyományosan kedvezőbb hónapnak számító - szeptemberben javulnak majd a piaci mutatók. Azonban ebben az évben ez sem következett be.

A WSTS a chipeladásokkal kapcsolatban természetesen konkrétabb adatokat is közölt. Ezek alapján elmondható, hogy 2001-ben körülbelül 139 milliárd dolláros forgalommal lehet számolni, ami nagyon kedvezőtlen, hiszen a tavalyi évben az eladások összértéke még elérte a 204 milliárd dollárt. Érdekes megemlíteni, hogy májusban a piaci előrejelzések még 177 milliárd dolláros forgalmat prognosztizáltak.

A WSTS szervezet egy régiónkénti előrejelzést is elkészített. Ebből kiderül, hogy a legjelentősebb visszaesés Észak-Amerikában tapasztalható, ahol 44 százalékos a forgalomcsökkenés. Európában 31, Japánban 27, míg Ázsiában 23 százalékos gyengüléssel kell számolni.

Természetesen a piackutató intézetek már 2002-re vonatkozó előrejelzéseket is készítenek, de ezek egyelőre nagyon ellentmondásosak. Egyes szervezetek további visszaeséssel, míg mások növekedéssel számolnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!