Franczy

A VIA már a P4X266-os chipset követőit fejleszti

Mint az köztudott, a VIA Technologies az elmúlt hét folyamán jelentette be az elmúlt idők egyik legnagyobb port kavaró chipsetét, a VIA P4X266-ot, de ezzel természetesen a VIA-nál még nem áll meg az élet, hiszen Tajvan egyik legnagyobb chipsetgyártó cégének fejlesztőmérnökei szakadatlanul új fejlesztéseken dolgoznak.

A napokban a cégtől kiszivárgott információk szerint a VIA egyik közeljövőben napvilágot látó legfontosabb chipsete P4X333 névre hallgat majd, és támogatja az 4x/8x-os AGP szabványt, a DDR266-os, DDR333-as ECC memóriamodulokat, valamint az 533 MB/s-os adatátviteli sebességet jelentő V-Link technológiát is. A VIA P4X333 piaci debütálása egyébként az idei év negyedik negyedévében esedékes. Kérdéses, hogy addig a VIA és az Intel kapcsolata hogyan alakul majd, hiszen a két óriáscég a napokban bejelentett VIA P4X266-os chipset licencjogait illetően jól összerúgta a port.

A VIA vadonatúj Pentium 4-es chipsetei közé tartozik majd a P4M266 is, mely egy PC133-as SDRAM, illetve DDR266-os SDRAM memóriatámogatással, 4x-es AGP támogatással, 266 MB/s-os adatátviteli sebességű V-Link technológiával és integrált Savage4 grafikus maggal rendelkező chipset. Különböző források szerint a VIA P4M266 első tesztpéldányai már el is készültek a cég gyártósorain, így valószínűleg arra sem kell már sokat várnunk, hogy a chipsettel új alaplapok esetében találkozzunk majd.

A VIA kicsit távolabbi Pentium 4-es terveit tekintve felfedezhetjük, hogy 2002 első negyedévében lát majd napvilágot a P4M333-as chipset, mely a DDR266-os memóriák mellett már a DDR333-as memóriákat is támogatja, valamint az AGP 4x/8x-os és az 533 MB/s-os adatátviteli sebességű V-Link technológia támogatásáról sem szabad megfeledkeznünk. A VIA P4M333-as chipsetben ezenkívül megtalálható lesz egy jelenleg Zootrope fejlesztési kódnevet viselő grafikus mag is, melyről jelen pillanatban annyit lehet tudni, hogy 0,15 mikronos gyártási technológiával készül, 166 MHz-es magfrekvenciával rendelkezik és a DDR grafikusmemóriákat 128 bites interfészen keresztül támogatja. Az 1,3-1,5 V-os feszültségigényű Zootrope várhatóan hardveres T&L engine-nel, DX7 EMBM (Environment Bump Mapping), FSAA (Full Screen Anti Aliasing) támogatással is rendelkezik majd. A sokak által várt Columbia grafikus magról nem sok új információ látott mostanában napvilágot, így erről a jövő évben debütáló grafikuschipről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy 300 MHz-es frekvencián működik majd, négy rendering pipeline-nal, 128 bites DDR memóriatámogatással és 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!