Franczy

Közeleg a VIA P4X266 megjelenése

Tajvan egyik legnagyobb chipsetgyártó cége elhatározta, hogy minél előbb piacra kívánja dobni az Intel Pentium 4-es architektúrához készített legújabb chipsetét, és a cég vezetőit egyáltalán nem érdekli, hogy ezen lépésnek akár különböző jogi következményei is lehetnek.

Különböző források szerint a VIA cég vezetői elhatározták, hogy az utóbbi időkben nagy port kavart VIA P4X266-os chipsetet idén augusztusban, de legkésőbb szeptemberben piacra dobják. Ted Lee, a VIA marketing részlegének alelnöke is megerősítette a napokban a cég ezirányú terveit, és elmondta, hogy a cég vezetői nagyon nagy reményeket fűznek a P4X266-os chipset jövőbeli sikereihez, mely chipset egyébként nagyjából huszonöt százalékkal lesz olcsóbb a világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel által ugyancsak szeptemberben bemutatandó i845-ös, vagy más néven Brookdale chipsetnél.

"Amennyiben bebizonyosodik, hogy a mi chipsetünk jobban teljesít az Intel hasonló termékénél, és ráadásul még előbb is tudjuk majd piacra dobni, akkor semmi sem akadályozhatja majd meg, hogy a VIA növelni tudja piaci részesedését" - nyilatkozta Lee, majd hozzátette, hogy az idei év második félévének folyamán minden kiderül majd.

A VIA vadonatúj Pentium 4-es chipsetével kapcsolatban azonban van egy nem is csekély probléma, melyről a VIA vezetői általában szeretnek megfeledkezni. Ez pedig nem más, mint hogy az Intel a VIA számára nem adta meg a P4X266-os chipset gyártásához szükséges licencjogokat, miközben a rivális Silicon Integrated Systems (SiS) és Acer Labs (ALi) cégek esetében sokkal barátságosabb viselkedést tanúsított. Az Intel minden bizonnyal azért viselkedik ilymódon a VIA-val szemben, mert érzi, hogy a P4X266-os chipset sikere árthat az Intel új chipseteinek népszerűségének. Az üggyel kapcsolatban egyébként Lee elmondta, hogy a P4X266-os chipset nagymértékben hozzásegítheti a VIA-t ahhoz, hogy jelenlegi 40 százalékos piaci részesedését 50 százalékra tudja növelni, vagyis az Intel félelmei egyáltalán nem alaptalanok. Persze nem árt még egyszer hangsúlyoznom, hogy a VIA új chipsetével kapcsolatban még nagyon sok feltételes módot kell használnunk, hiszen amíg a chipset első megbízható teszteredményei nem látnak napvilágot, addig nem érdemes az egekbe magasztalnunk egy még csak debütálás előtt álló chipsetet, és az Intel chipset gyártó részlegét sem kell eltemetnünk még egy ideig. Lee azonban természetesen váltig állítja, hogy a VIA P4X266-os chipsetnek nemcsak az árával, de a teljesítményével sem lesz majd semmilyen probléma. Erre csak annyit tudok mondani, hogy majd meglátjuk, mindenesetre hajrá VIA!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csibe #6
    csak a lámerek ilyen kurva okosak, mint ti