SG.hu·
A Meta felvásárolt egy kínai MI-startupot, de a kínai állam nem engedi ki az országból a vezetőket

Kína közölte egy MI-startup, a Manus két társalapítójával, hogy ne hagyják el az országot, amíg a hatóságok felülvizsgálják a vállalat 2,5 milliárd dolláros Meta általi felvásárlását
.
A hónap elején a Manus két vezetőjét, Xiao Hong-ot és Ji Yichao-t behívták egy megbeszélésre a pekingi National Development and Reform Commission (kb. Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság, a kínai technológiai fejlesztést irányító gazdasági tervező szerv) tisztviselőivel, hogy megvitassák az akvizíciót. A találkozót követően a hatóságok közölték a két, Szingapúrban élő vezetővel, hogy további utasításig ne hagyják el Kínát, mivel a vizsgálat még folyamatban van. A Manus terméke egy olyan mesterséges intelligencia-asszisztens, amely képes olyan feladatokat elvégezni, mint piackutatás, kódolás és adatelemzés. A Meta a felvásárlást bejelentő közleményében azt írta, hogy „üzemeltetni és értékesíteni fogja a Manus szolgáltatását”, miközben a technológiát beépíti saját termékeibe.
A Manus korai verzióit a pekingi Beijing Butterfly Effect Technology mérnökei hozták létre, amelyet Xiao 2022-ben alapított, és a vállalat kulcsembereinek jelentős része, köztük Xiao is, kínai állampolgár. Ezt követően egy szingapúri bejegyzésű, szintén Butterfly Effect nevű entitás vette át az MI-ügynök működtetését a Kínán kívüli piacokon. Tavaly a Manus a Kínában dolgozó alkalmazottainak többségét Szingapúrba helyezte át. A hirtelen távozás bírálatokat váltott ki Kínában, ahol a média „árulóknak” nevezte a munkatársakat. Az események sorozata, amely végül oda vezetett, hogy egy amerikai vállalat által megvásárolta a kínai eredetű technológiát, felháborította a pekingi szabályozókat. Attól tartanak, hogy a Manus lépései más kínai cégeket is arra ösztönözhetnek, hogy hasonló módon, a pekingi hatóságok ellenőrzése nélkül költözzenek külföldre.
A kínai szabályozók lehetséges büntetéseket fontolgatnak a Beijing Butterfly Effect Technology és a Manus kulcsvezetői ellen. Peking január óta vizsgálja az ügyletet, hangsúlyozva, hogy a határokon átnyúló felvásárlásoknak és a technológia exportjának meg kell felelnie a jogszabályoknak. A kínai cégnyilvántartás szerint 2025 elején Xiao még 28 százalékos részesedéssel rendelkezett a pekingi entitásban. A kínai tisztviselők azt vizsgálják, hogy a vállalat megfelelően jelentette-e be a tulajdonosi változásokat és a működés Szingapúrba történő áthelyezését, valamint azt is, hogy ezek a változások jelentettek-e kockázatot a felhasználói adatokra nézve.
„Peking minden bizonnyal azt az üzenetet szeretné közvetíteni, hogy a Kínában alapított technológiai vállalatoknak be kell tartaniuk bizonyos kötelezettségeiket az állam és a kínai nép felé” – mondta Linghao Bao, a Trivium China tanácsadó cég vezető elemzője. „Ugyanakkor Pekingnek azzal is számolnia kell, hogy ne vesse el a súlykot. Ez még inkább visszatartaná a befektetőket a tőkebefektetésektől, ami pontosan az ellenkezője annak, amit a kínai döntéshozók évek óta próbálnak elérni.” A kockázati tőke befektetők figyelemmel kísérik az ügy kimenetelét. „A külföldi befektetőktől történő tőkebevonás csak tavaly kezdett felélénkülni” – mondta egy Kínában működő, dollárban denominált alapokat kezelő befektető. „Most pedig azt mondják a befektetőknek, hogy tilalom léphet életbe az ilyen típusú ügyletekre. Ki merne nagy összegeket fektetni a kínai mesterséges intelligencia-beruházásokba ilyen bizonytalan helyzetben?”
A Meta korábban közölte, hogy a felvásárlást követően nem marad kínai tulajdonosi érdekeltség a Manusban, és hogy a startup megszünteti szolgáltatásait és működését Kínában. A vállalat azt is jelezte, hogy a Manus csapata beolvadt az amerikai cégbe. „Az ügylet teljes mértékben megfelelt az alkalmazandó jogszabályoknak” - mondta a Meta egyik képviselője. „Arra számítunk, hogy a vizsgálat megfelelő módon lezárul.”