JohnnyCage

A bíróság a CD-írók gyártói ellen ítélt

[IDG] A lemezkiadók CD-író gyártók elleni harca komoly sikert ért el: A Hewlett-Packard GmbH (HP) a német bíróság döntése alapján három évre visszamenőleg is köteles jogdíjat fizetni minden eladott CD-író eszköze után.


A német bíróság itélete szerint a Hewlett-Packard köteles jogdíjat fizetni a lemezkiadóknak minden eladott CD-író és újraíró egysége után. Az indoklás szerint a CD-írók a szerzői jogok által védett kép- és hanginformációk, valamint adatok tömeges, illegális másolásának közismert eszköze, amely súlyos károkat okoz a lemezkiadóknak. A Hewlett-Packard fellebbezni fog az itélet ellen.

A jogi küzdelem annak megállapításáért folyik, hogy a CD-író eszközök vásárlói kötelezhetők-e különadó, illetve fix jogdíj fizetésére mintegy kompenzációként azokért a károkért, amely az előadókat és a szerzőket éri az illegális másolás miatt. A HP jelenlegi, jogi küzdelme során nem kizárólag önmagát képviseli, a majdani jogerős döntés előbb-utóbb, de inkább előbb a többi gyártóra is ki fog terjedni.

A Hewlett-Packard, amely az elsőként beperelt gyártó "megtisztelő címet" vezető piaci részesedésével vívta ki, korábban már megegyezésre jutott a kiadókat képviselő szervezetekkel, miszerint a társaság 12 márkát, azaz 5,25 dollárt fizet minden eladott CD-író meghajtója után. A kidadók azonban később keveselni kezdték az összeget, és a HP úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet.

A különféle másolásra alkalmas eszközök (például audió- és videómagnók) körében a legtöbb országban - így hazánkban is - már régóta léteznek efféle jogdíjak, illetve különadók. Ezek a különadók azonban nem vonatkoznak a CD-írókra, így az efféle egységek jelenleg mentesek ezektől a jogdíjaktól. A kérdés csak az, hogy meddig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pilóta #16
    Hamarosan mindenki, aki konyhakést vásárol a boltban, 1 évre börtönbe kell vonulnia, mert számos gyilkosságot konyhakéssel követnek el.
    Így aztán arányosan előre leüljük a jövőben elkövetett gyilkolászásainkat :)
  • yurii #13
    Csibe neked tök igazad van.
    Én a CD-im 75%-át saját jogtiszta anyaggal töltöm meg (pl. nem zene, nem szoftver). És ez igaz.
  • Csibe #11
    Jogos, faszt jogos... ettől csak a cd-író lesz drágább, azt a veszteséget valahogy be kell hozni, ez nyilvánvaló. Fix adó nekem? Na kapják be a véreres faszomat, így is elég adót fizetek azé, hogy a büdös cigányok menjenek belőle strassburghba.... ;(
  • Lez #9
    Ettől maximum az Audió CD-k másolása lenne jogos, a BSA-t meg kétlem, hogy ez érdekelné.
    Tudtommal hagkazettákra Mo.-n is van hasonló rendelkezés, ezért saját használatra jogosan másolhatóak rá számok. CD-nél viszont ez nem így van, mert a CDR-t más célra is lehet használni.

    Szerintetek a házilag írott CD-k hány százaléka lehet eredetiről másolt CDA? Akkor már inkább mp3 cd-t írnak, ha már zenéről van szó. Az mp3-at meg külön is le akarják korlátozni (a la Napster...), szóval ez sem lehet indok.
    Na de mindegy. Kétlem, hogy ránk vonatkozna ez a hír, amíg csak egy német bíróság hoz ilyen ítéletet. Kétlem, hogy minden országban azonos döntést hozna a bíróság. Bár a zene lobbynak elég nagy a befolyása mindenütt.
  • ixyon #3
    ha egveszed a CDt, annak is a nagyrésze a kiadókhoz megy...

    és 1etértek azzal, hogy jogos, de ez, hogy 3 évre visszamenőleg, ez igazi nagy tahóság.