Franczy

Linux: Isten hozott, Itanium!

[ZDNET] A számítástechnika világáról nem lehet elmondani, hogy túl nagy lelkesedéssel vette volna tudomásul az első 64 bites Intel processzor, az Itanium piaci megjelenését, de szakértők szerint egy szakmai csoport biztosan az átlagosnál biztosan nagyobb örömmel nyugtázta a "megváltó" eljövetelét, ez a csoport pedig nem más, mint a Linux operációs rendszert fejlesztő programozói csoport.

A szakértők azért vannak ezen az állásponton, mert szerintük az Intel Itanium processzor rendkívül sokat segíthet a Linuxnak abban, hogy a nagyteljesítményű szerverek piacán egyre nagyobb piaci részesedésre tehessen szert. A különböző Linux operációs rendszereket egyébként az elmúlt időkben egyre nagyobb arányban alkalmazzák a vállalati számítógépes berendezések operációs rendszereként, és az Itanium minden bizonnyal egy újabb lökést adhat a Linuxnak, melynek egy olyan kemény piacon kell helyt állnia, ahol a Microsoft Windows és a különböző Unix operációs rendszerek is képviseltetik magukat.

A Linux operációs rendszerek fejlesztésével foglalkozó cégek is teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy az Intel új processzora a jövőben nagy segítséget jelenthet számukra, így a Caldera International, a Red Hat, a SuSe Linux és a Turbolinux cégek egyaránt a saját 64 bites Linux disztribúciójukon dolgoznak, így a legfrissebb hírek szerint az idei nyáron már nagyon komoly 64 bites Linux operációs rendszerek közül választhatnak majd azok a cégek és nagyvállalatok, melyek a közeljövőben Intel Itanium processzoros számítógépes rendszereket kívánnak vásárolni.

Rob Enderle, a Giga Information Group piackutató cég szakértője elmondta, hogy számára nem is volt kétséges, hogy a nyílt forrású Linux operációs rendszer és az Intel első 64 bites processzora nagyon jól egymásra találnak majd. Enderle szerint az Itanium sem ér semmit egy jól működő 64 bites operációs rendszer nélkül, míg a Linuxnak nagyon jól jön egy ilyen új, nagyteljesítményű chip, hiszen ha az új 64 bites Linuxok megfelelő támogatást nyújtanak az Itaniumnak, akkor az nagyon jó hatással lehet a Linux piaci részesedésére és hírnevére is. Enderle elmondása szerint minden bizonnyal számos vállalat dönt majd úgy, hogy az új Itaniumos számítógépeit Linux-szal látja el, hiszen egyelőre meg kérdéses, hogy a szoftveróriás Microsoft 64 bites operációs rendszere mikor és milyen minőségben jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saldi #13
    Tudtam, hogy elrontom.. Szoval a linux 1.4 cpués szervernek jobb szerintem mint a w2k
  • saldi #12
    Hali!

    Most lehet, hogy arulonak ereznek a linuxosok, pedig en is szeretem, es hasznalom a Linuxot, de nem vakultam meg tole. Jelenleg desktop dolgokra szvsz a w2k a legjobb, a linux ezen a teren szerintem nem eleg jo, mig kis (1-4cpu) nagysagrendekkel jobb mint a w2k. Hasznalom mindkettot szerverkent is, hat a w2kval csak szivok es 5letem sincs neha, mig a linuxxal is szivok, de szepen lassan rajovok es megy minden kiralyul...Az en idom nem engedi, hogy a desktop gepemmel is szivjak arra jo a w2k. Azert ne kovezzetek meg nagyon...


    JA es a cikkre reagalva: Lattam egy tesztet, ahol SSL-t nyomott ultrasparcII es itanium.. Hat az eredmeny dobbenetes, abszolut lemosta az itanium az usII-t, nem akarok hulyeseget mondani, de az egy procis is a 4es sun-t. Varhato, mert a risc utasitaskeszlet gyenge a titkositasba, annak idejen az RC5-tel is nagyon rosszul teljesitettek. Nem latott valaki webkiszolgalo-tesztet vagy nem SSL tesztet itanium vs sun felallasba ? Erre is kivancsi lennek ;)