SG.hu

Bemutatta kézikonzolját a Lenovo

A Lenovo bejelentette a Legion Go-t, első Windows-alapú játékosoknak szánt kéziszámítógépét, amely októbertől lesz megvásárolható. A gép 8,8 hüvelykes QHD Plus képernyőt, AMD Ryzen Z1 Extreme processzort és 49,2 wattórás akkumulátort kapott. Ja, és a kontrollerek kipattinthatóak, ami nagyon klassz.

Úgy tűnik, mostanában minden cég kézi játék PC-ket dob piacra. A Nintendo Switch-et követte a Valve Steam Deckje, de az Asus ROG Ally is erős versenyző. Utóbbi 699 dolláros árát másolja le a Lenovo (valószínűleg Magyarországon is így lesz), és ahhoz hasonlóan a Go is Windows rendszert futtat több olyan kezelőszervvel (elsősorban érintőpaddal) kiegészítve, amely ehhez a rendszerhez kell. A vezérlőkkel együtt a Legion Go körülbelül fél kilóval nehezebb, mint a ROG Ally (és egy kicsit nehezebb, mint a Steam Deck), ennek biztosan nem fognak örülni azok, akik a napi ingázások során nyomogatnák a gépet. A tok is határozottan terjedelmesebb, mint a Switch-nél használatos.

Ennek az extra terjedelemnek a feltételezhető előnye a 49 wattórás kapacitású akkumulátor hosszabb használhatósága, melyről sajnos semmilyen adatot nem közölt a cég, csak azt, hogy fél óra alatt 70%-ra tölthető fel. Az Asus nagy hangsúlyt fektetett az Ally méretének és súlyának alacsonyan tartására, és ennek eredményeként kisebb akkumulátorral rendelkezik, mint a Go. Valószínűleg sok ember inkább bevállal némileg nagyobb méretet/tömeget némi extra játékidőért. Ami az egyéb specifikációkat illeti, a képernyő 2560 x 1600-as felbontással és 144 Hz-es frissítési frekvenciával rendelkezik. Belül 16 GB LPDDR5X RAM és akár 1 TB tárhely áll rendelkezésre. A portok között egy 3,5 mm-es audio csatlakozó, egy USB-Type-C (USB 4.0, DisplayPort 1.4, Power Delivery 3.0) és egy microSD-olvasó található, valamint egy további USB Type-C van az alján. A 8,8 collos képernyője lényegesen nagyobb a Switch 7 collos kijelzőjénél, a kontrollerek pedig úgy működnek, mint egy joystick.


De a lényeg a játék: ezen a készüléken nem a Windows egy speciális gesztusrendszerrel ellátott, kézi játékeszközre optimalizált változata fut, hanem a hagyományos, régi operációs rendszer. Emiatt szinte bármilyen Windows játék futtatható rajta, ami miatt ugyanaz a legnagyobb nyitott kérdés, mint ami a ROG Allyval kapcsolatban is megvolt a megjelenése előtt. Könnyű és intuitív lesz a navigálás ezekkel a vezérlőkkel? Nincs "asztali üzemmód", mint az Ally-nál, a gyártó azt várja, hogy a régimódi Windows-felületen mindenki a Legion touchpadjával vagy érintőképernyőjével navigáljon. Persze ez egy olyan akadály, amivel a kategória összes Windows-os gépének, például az Ayaneo Kunnak is meg kell küzdenie. Ez egy kicsit ellentmondás, mert ugyan Windowsra jönnek ki a játékok, de az nem kézi játékkonzolokra van optimalizálva.

Ez azért is probléma lehet, mert a Lenovo versenytársa, az Asus a ROG Ally fejlesztése során szorosan együttműködött a Microsofttal, hogy a Windows felhasználói felületét a kisebb formához igazítsák, és különálló vezérlőket hoztak létre a használathoz. A Lenovo ezzel szemben elmondta, hogy a Microsoft semmilyen jelentős módon nem vett részt a Legion Go fejlesztésében. A Legion Go lehetővé teszi, hogy egérrel és billentyűzettel játszhassunk címeket, de ha valaki ezt igényli, nem sokkal többért már komoly játékos laptopot kaphatunk. Ráadásul simán előfordulhat olyan probléma, hogy egy játék például azt mondja, hogy nyomjuk meg a nem létező Esc gombot - persze ez megkerülhető. Tehát a Legion Go jövője egy rajta kivülálló tényezőn, a Windowson múlik, a kompatibilitás ezen foka abszolút meghatározhatja vagy megtörheti a játékélményt. A Lenovo Legion Go Magyarországon várhatóan 2023 utolsó negyedévétől lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    Mindennel egyetértek, amit írsz. Csak azt látom, hogy Windows-os kézikonzol próbálkozások mindig full-hd, vagy annál nagyobb felbontású panellel kezdik és ott már el is szállt a dolog, jó mehet az FSR, meg a pixel binning, de akkor is..
  • takysoft #7
    A Steam Deck legnagyobb előnye, hogy működik. Ahogy a Steam is. Talán nem olyan könnyedén, mint a konzolok, de azért elég egyszerűen. Cserébe ha mókolni szeretnél rajta, rengeteg lehetőséged van.

    A Steam Deck sikere a SteamOS. Szinte mindig fut a protonos windows emuláción, és könnyedén le tudod pause-olni a konzolt, hogy másnap ott folytasd a játékot, ahol abbahagytad.
    Nem merül le hamar, nem ugranak fel hülye üzenetek, nincs DPI-probléma, nem kell driverekkel vacakolni.

    Ez az előnye. Hogy nem Windows....
    Persze minden más is jól összeállt benne.
  • Gabbbbbbbbbbbb #5
    Ebben van nemi igazsag.
  • kvp #5
    Nekem a desktop monitorom megy ekkoraban, de 1280x800-ban, kikapcsolt fsaa mellett mar hasznalhatonak tunik. Negyed annyi pixel es torzitasmentesen duplazhato, hardveres simitassal.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Steam Deck legnagyobb előnye, hogy nem szállt el a ceruza a kijelző felbontásával. Azok a kézi konzolok, amelyeknél reklám szakemberek diktálják a hardvert mehetnek a levesbe. 2560 x 1600 gémelés akkuról, tényleg zseniális ötletnek hangzik...
  • kvp #3
    A teljes billentyuzet nagyon konnyen kivalthato egy kis bluetooth-os mini billentyuzettel, de a windows-okban van elohozhato kepernyo billentyuzet is. En hasznalok x86-os tabletet alap windows-al es teljesen jol mukodik. Mondjuk nagyobb gepeleshez van hozza fizikai billentyuzet azzal osszeszerelve pedig clamshell netbooknak nez ki. Jatszani mar sajnos gyenge, tehat egy rendes 10 inches x86-os gamer tablet jo lenne. Foleg ha igy nem kell odaulni az asztalhoz, hanem akar egy fa alatt nyugagyban is tud az ember jatszani.

    ps: Mobilon en inkabb forumozni szoktam, ezt lehet menet kozben kezben tartott telefonon is, mert nem kell folyamatosan koncentralni a kijelzore.
  • MerlinW #2
    Az emberek nagy része casual. 10+ órás repülőutakon, gyerekek autóban, otthon, ágyban, stb játszanak. Nem véletlenül adtak el 130 millió switch-et, 150 millió DS-t, 20 millió Steam Deck-et, stb stb.
  • wraithLord #1
    Tudom, hogy rohanó világban élünk, de ha csak ilyen cuccokon tudok játszani, akkor inkább nem játszom semmivel. Valamiért már sosem tudnám megszokni ezt a kézikonzol dolgot.
    Ha mobilon vagy kézikonzolon játszom, azt valamiért az agyam alapból időpocsékolásnak könyveli el (amellett, hogy kényelmetlen is), míg ha rendesen asztali PC játszom, akkor az a játéktól függ, hogy időpocsékolásként élem-e meg vagy nem... bár mostanában egyre inkább.
    Viszont régen is az ilyen kézi videojátékokat (brick game, egyéb hordozható hülyeségek) is csak unaloműzésként vagy időelcseszésként éltem meg gyerekként, szóval nem hiszem, hogy a korral jár, hanem nem tudom értékelni az így eltöltött időt.

    Szóval tök jó, hogy vannak ilyenek, és szívesen használnám is, de az agyam valamiért nem akarja jutalmazni, ha ilyesmivel szórakozok, ezért nem is vettem/veszek kézikonzolokat. :D