SG.hu

X-re vált a Twitter logója

Elon Musk új irányba viszi a közösségi platformot, a csicsergő kék madárka helyett az új márkajelzés egy egyszerű X lesz.

A milliárdos egy mai bejegyzésében közölte, hogy meg akarja változtatni a Twitter logóját, és megkérdezte több millió követőjét, hogy támogatnák-e az oldal színvilágának kékről feketére történő megváltoztatását. Egy stilizált X-et ábrázoló képet posztolt egy fekete, világűr témájú háttér előtt. "Hamarosan búcsút mondunk a Twitter márkának és fokozatosan az összes madárnak" - mondta. "Az ideiglenes X logó nemsokára élesedik" - közölte később Musk, hozzátéve, hogy az "X.com" mostantól átirányít a Twitter weboldalára. A Twitter tulajdonosa a Musk által alapított X Corp.


A Twitter "vezérigazgatója", Linda Yaccarino eddig nem kommentálta a változást a saját fiókján, annak ellenére, hogy elvileg ő vezeti a céget. A cég szóvivője szintén nem reagált semmit, a sajtófiók pedig továbbra is csak egy kakit küld a megkeresésekre válaszként. Musk úgy tűnik, hogy mindent "X"-nek akar elnevezni, csak azért, mert tetszik neki. Az új mesterséges intelligenciával foglalkozó cégét "x.AI"-nak nevezte el, és már régen is azt szerette volna, ha X lett volna a PayPal neve.

A milliárdos egyébként egy a kínai WeChathez hasonló "szuperalkalmazást" szeretne létrehozni, de ez nem lesz egyszerű, tekintve hogy mióta 44 milliárd dollárért megvette a vállalkozás reklámbevételei közel a felükre estek vissza. Úgy tűnik, hogy a moderáció hiánya és a Twitter 7500 alkalmazottjának mintegy felének elbocsátásáról szóló döntés nem tetszik a hirdetőknek. Emiatt a cég pénze egyre fogy, mert fizetnie kellene a megvásárláskor felvett 13 milliárdos hitelét, így nem fizetik ki az irodabérleti díjakat, az informatikai számlákat, sőt, úgy tűnik, még az elbocsátott alkalmazottak végkielégítését sem.

Mark Zuckerberg megérezte a vérszagot, közösségi médiabirodalma július elején elindította a Twitter riválisát, a Threads-t, melynek egyes becslések szerint már 150 millió felhasználója van. A siker azonban korántsem garantált, ennek ellenére Musk figyelmét felkeltette: csapata perrel fenyegeti a Metát "a Twitter üzleti titkainak és egyéb szellemi tulajdonának szisztematikus, szándékos és jogellenes eltulajdonítása miatt".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #3
    Igazabol mar keszult egy ilyen film "Szórd a pénzt és fuss!" cimmel (Richard Pryor, 1985). Abban volt a kihivas, hogy 30 milliot kell elvernie szandekosan rossz befektetesi dontesekkel, hogy megkapja a 300 milliot:)
  • Tetsuo #2
    Pont illik a világ folyamataiba. Szinte bármelyik mai eseményről készítenek filmet, az a Hülyék paradicsoma c. film egyik jelenete lehetne.
  • Sequoyah #1
    Szoval veglegesitik a platform felszamolasat... A leghulyebb modja 44 milliard elveresenek, filmet kene kesziteni belole.