SG.hu

A Meta nem hajlandó alkalmazottként elismerni moderátorait

A bíróság szerint munkáltatónak számít, de a cég fellebez, mert nem akarja felvállalni az ezzel járó kötelezettségeket.

Egy kenyai bíróság kimondta, hogy ő az elsődleges munkáltatója azoknak a moderátoroknak, akik a platformjain az Afrikában posztolt tartalmakat ellenőrzik. A Meta fellebbezést nyújtott be a döntés ellen. Erre azt követően került sor, hogy 184 moderátor beperelte a céget és afrikai tartalomellenőrző partnerét, a Samát a munkaszerződéseik állítólagos jogellenes felmondása miatt. A moderátorok azt is állítják, hogy a Majorel, a közösségi médiaóriás új moderációs partnere a régióban a Meta utasítására feketelistára tette őket. A munkaügyi bíróság a múlt pénteken hozott ítéletében kimondta, hogy a Meta volt a moderátorok elsődleges és fő munkáltatója, a Sama pedig "csupán egy közvetítőcég", amely a munkát felügyelte.

Az ítéletben a bíróság leszögezte, hogy a moderátorok által nyújtott szolgáltatások a Metához tartoztak, és annak technológiáját használva, annak teljesítmény- és pontossági mérőszámait betartva végezték őket. A bíróság elrendelte a moderátorok szerződésének meghosszabbítását, mondván, hogy "a tartalom moderálásának munkája nem szűnt meg", és hogy "a felperesek a köztes időben a korábbi vagy jobb feltételekkel folytatták a munkát". A bíróság emellett megtiltotta a Meta és a Sama számára, hogy a moderátorokat elbocsássák az ügy végleges elbírálásáig, hozzátéve, hogy az elbocsátásokat nem indokolták meg megfelelően.

A Meta a bírósághoz benyújtott dokumentumokban azt állítja, hogy a bíróság tévedett, amikor meghosszabbította a lejárt szerződéseket, és azt is kifogásolta, hogy "újraírta a moderátorok és a Sama közötti munkaszerződéseket", mivel "feltételeket és kötelezettségeket szabott" a Meta számára, holott ők nincsenek tisztában a kettejük közötti munkaszerződés részleteivel. Joanne Redmond, a Meta EMEA-régióban dolgozó igazgatója június 7-én kelt eskü alatt tett nyilatkozatában azt is kijelentette, hogy a moderátorok nem a közösségi médiaóriás, hanem a Sama alkalmazottai, hozzátéve, hogy a bíróságnak nincs hatásköre az ügy tárgyalására sem. A Meta többek között azt is állítja, hogy a bíróság tévedett, amikor arra kötelezte, hogy rendezze a moderátorok bevándorlási státuszát és hogy biztosítsa számukra az orvosi ellátást. Sok éve probléma, hogy a moderátorok nincsenek pszichológiai szempontból felkészítve arra, amivel minden egyes nap szembesülnek, napi 8 órában kínzásokat, gyilkosságokat és gyermekmolesztálásokról szóló felvételeket kell nézniük.

A bíróság arra kötelezte a Metát és a Samát, hogy "wellness-tanácsadás" helyett orvosi, pszichiátriai és pszichológiai ellátást biztosítsanak a moderátoroknak, mondván, hogy a bizonyítékok szerint a moderátorok munkája "eredendően veszélyes". A moderátorok a Meta platformjain - többek között a Facebookon - szűrik meg a közösségi médiában megjelenő bejegyzéseket, hogy eltávolítsák a gyűlöletet, félretájékoztatást és erőszakot terjesztő tartalmakat. A Sama 260 moderátort bocsátott el, miután felmondta a Metával kötött szerződését a tartalmi moderációra, hogy a címkézési munkára (számítógépes látás adatainak megjelölése) koncentrálhasson.

A keresetben a moderátorok azt állítják, hogy a Sama jogellenesen bocsátotta el őket, miután a kenyai törvényeknek megfelelően nem adott át nekik írásos felmondást. A kereset többek között azt is állítja, hogy a moderátorok nem kaptak 30 napos felmondási időt, és hogy a végkielégítésüket a titoktartási dokumentumok aláírásához kötötték. A Sama szerint betartotta a kenyai törvényeket, és a tartalommoderálás megszüntetéséről szóló döntést kifüggsztették a városházán, valamint e-mailben is elküldték. Az alkalmazottak azt is állítják, hogy a Majorel megtagadta tőlük az átvételt azon az alapon, hogy korábban a Samánál dolgoztak. Az új moderációs partnert a bíróság kötelezte az elfogultság megszüntetésére.

Ez már a harmadik per, amellyel a Meta szembenéz Kenyában, miután a dél-afrikai Daniel Motaung tavaly beperelte a céget munka- és emberkereskedelemre, tisztességtelen munkaügyi kapcsolatokra, szakszervezetek szétverésére és a mentális egészségügyi és pszichoszociális támogatás elmulasztására hivatkozva. Motaung azt állítja, hogy azért bocsátották el, mert 2019-ben sztrájkot szervezett, és megpróbálta szakszervezetbe tömöríteni a Sama alkalmazottait. Etiópiaiak szintén beperelték a Meta-t, mert azt állítják, hogy a közösségi médiaóriás felelős a Facebook biztonsági hiányosságaiért, ami egy halálos áldozatokhoz vezető konfliktushoz vezetett, köztük a petíciót benyújtók egyikének édesapjához, valamint 500 000 etiópiai halálához a Tigray-háború idején.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kotomicuki #1
    Amikor a védett növény lelegeli a védett állatot!