Berta Sándor
Víz alatti robot segített egy gleccser vizsgálatában
Az egységnek köszönhetően a tudósok teljesen új információkhoz jutottak.
Britney Schmidt és munkatársai, a Cornell Egyetem kutatócsoportjának a tagjai az Antarktiszon található Thwaites-gleccser olvadásának mértékét és módját tanulmányozták. Ez az Antarktisz legforróbb gleccsere. Ezek voltak az első olyan megfigyelések, amelyek egy sérülékeny antarktiszi gleccser úszó polcai alatt történtek. A rögzített felvételek és információk kiterjedt repedéseket és hasadékokat mutattak ott, ahol az olvadás gyorsabban zajlik, ami hozzájárul a floridai méretű gleccser visszahúzódásához és a tengerszint potenciális emelkedéséhez.
A csoport a távolról működtetett Icefin nevű víz alatti robotot a jégbe fúrt, közel 2000 láb mély lyukon keresztül telepítette. Először készítettek közeli felvételeket arról a kritikus pontról, amely annak az alapvonalnak a közelében található, ahol a nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccser - a kontinens egyik leggyorsabban változó és leginstabilabb gleccsere - és az Amundsen-tenger találkozik. Az Icefin lehetővé teszi a kutatók számára, hogy jeget és vizet vizsgáljanak a jégtáblák körül és alatt - és fejlesszék a technológiát a Naprendszerünk más óceánjainak felfedezésére.
A területtel kapcsolatban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a Thwaites legalább 2011 óta egyenletesen és folyamatosan húzódik vissza az óceán fenekén. Megállapították, hogy a jégtábla alapjának nagy részét borító lapos szakaszok vékonyodtak, bár nem olyan gyorsan, mint azt a számítógépes modellek feltételezték. Eközben a meredek lejtésű hasadékok és lépcsőzetes jellegzetességek falai sokkal gyorsabban olvadnak kifelé. A Nature folyóirat február 15-i számában közölt eredmények új betekintést nyújtanak a viszonylag meleg óceánvíznek kitett gleccserek olvadási folyamataiban és lehetővé teszik a Thwaites jelentős hozzájárulását a tengerszint emelkedéséhez előrejelző modellek javítását.
"A gleccser megfigyelésének ezen új módszerei biztosítják a számunkra, hogy megértsük, nem csak az számít, hogy mennyi olvadás történik, hanem az is, hogy hogyan és hol történik ez az Antarktisz ezen nagyon meleg részein. Hasadékokat és valószínűleg teraszokat látunk a melegedő gleccsereken, például a Thwaites-gleccseren. A meleg víz bejut a repedésekbe, segítve a gleccser kopását a leggyengébb pontjain" - emelte ki Britney Schmidt, a Cornell Egyetem csillagászati, föld- és légköri tudományok docense.
Az Icefint Schmidt és kollégái fejlesztették ki. "Az Icefin a jéghez a lehető legközelebb gyűjti az adatokat olyan helyeken, ahová más eszköz jelenleg nem jut el. Ez megmutatja nekünk, hogy ez a rendszer nagyon összetett, és újragondolást igényel, hogy az óceán hogyan olvasztja a jeget, különösen egy olyan helyen, mint a Thwaites" - tette hozzá Peter Washam tudós, aki az olvadási sebesség kiszámításához használt Icefin-adatok elemzését vezette.
A jég alatti robotmegfigyeléseket 2020 elején végezték a Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés (ITGC) keretében, amely az Antarktiszon valaha végzett legnagyobb nemzetközi terepkutatási kampány és amelyet a National Science Foundation és az Egyesült Királyság Természeti Környezetvédelmi Kutatási Tanácsa finanszírozott. Az Icefin megfigyeléseit kiegészítve az ITGC MELT projektben részt vevő partnerek radarral, óceáni kikötési pontokkal és más érzékelőkkel is gyűjtöttek adatokat több helyszínen.
Az ITGC felhívta a figyelmet arra, hogy az 1990-es évek óta a Thwaites-fenékvonal közel 9 mérföldet húzódott vissza és a 75 mérföld széles térségből kiáramló jég mennyisége majdnem a kétszeresére nőtt. Mivel a gleccser nagy része a tengerszint alatt helyezkedik el, a gleccsert érzékenynek tartják a gyors jégveszteségre, amely több mint 1,5 lábnyira emelheti a tengerszintet. A Thwaites mögötti jégtakaró összeomlása ennél lényegesen nagyobb mértékben növelheti a jégtakarót, ami mélyreható következményekkel járna az emberiségre nézve.
A Brit Antarktiszkutató Intézet (BAS) csapata, amely forró vízzel fúrta meg az Icefin lyukat, amelyhez a Thwaites-fenékvonaltól mintegy 1 mérföldre jutott el, arról számolt be, hogy kilenc hónap alatt az óceán ezen a területen melegebbé és sósabbá vált. Meglepő módon a jég nagy részén a függőleges olvadás mértéke kisebb volt, mint korábban modellezték, átlagosan 6 láb és 18 láb között volt évente. "Az eredményeink váratlanok, de a gleccser még mindig bajban van. Amennyiben egy jégtakaró és egy gleccser egyensúlyban van, akkor a kontinensről érkező jég mennyisége megegyezik az olvadás és a jéghegyek borjadzása miatt elvesző jég mennyiségével. Azt tapasztaltuk, hogy a kis mennyiségű olvadás ellenére is gyors a gleccser visszahúzódása, tehát úgy tűnik, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a gleccser kibillenjen az egyensúlyából" - hangsúlyozta Peter Davis, a BAS munkatársa.
A Floridánál vagy Nagy-Britanniánál nagyobb területet borító Thwaites-gleccser összeomlása az Antarktisz nyugati részén jelentősen hozzájárulhat a tengerszint emelkedéséhez a Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés szerint.
A szakemberek a különböző domborzati viszonyok között változó olvadási sebességet a víz rétegződésének és keveredésének tulajdonították. A jég lapos szakaszai mentén az olvadt édesvíz vékony rétege gátként hat a melegebb óceáni áramlatok előtt és elnyomja a felfelé irányuló olvadást. Ezzel szemben a lejtős hasadékokon és fésűs teraszokon átfolyó víz olyan hőt ad át, amely elősegíti a gyorsabb oldalirányú olvadást, a becslések szerint akár évi 140 lábnyi sebességgel.
Schmidt és diákokból és munkatársakból álló csapata, közel egy évtizeddel ezelőtt kezdte el fejleszteni az Icefint. A keskeny fúrásokon való leereszkedésre tervezett ceruza alakú jármű, amelynek átmérője kevesebb mint 10 hüvelyk, hossza pedig több mint 12 láb, hajtóművekkel, kamerákkal, térképező műszerekkel és az óceáni áramlási sebesség, a hőmérséklet, a sótartalom és az oxigénszint mérésére szolgáló érzékelőkkel van felszerelve. Ezek az információk szükségesek az olvadás mértékének becsléséhez.
Az Icefin folyamatos fejlesztését - jelenleg egy negyedik generációs jármű építése folyik - a NASA támogatta. Az űrügynökség úgy véli, hogy az éghajlati modellek javításán túl az Antarktiszon szerzett tanulságok az Europa és az Enceladus jeges holdakon életet kereső esetleges küldetésekhez is hozzájárulhatnak.
Britney Schmidt és munkatársai, a Cornell Egyetem kutatócsoportjának a tagjai az Antarktiszon található Thwaites-gleccser olvadásának mértékét és módját tanulmányozták. Ez az Antarktisz legforróbb gleccsere. Ezek voltak az első olyan megfigyelések, amelyek egy sérülékeny antarktiszi gleccser úszó polcai alatt történtek. A rögzített felvételek és információk kiterjedt repedéseket és hasadékokat mutattak ott, ahol az olvadás gyorsabban zajlik, ami hozzájárul a floridai méretű gleccser visszahúzódásához és a tengerszint potenciális emelkedéséhez.
A csoport a távolról működtetett Icefin nevű víz alatti robotot a jégbe fúrt, közel 2000 láb mély lyukon keresztül telepítette. Először készítettek közeli felvételeket arról a kritikus pontról, amely annak az alapvonalnak a közelében található, ahol a nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccser - a kontinens egyik leggyorsabban változó és leginstabilabb gleccsere - és az Amundsen-tenger találkozik. Az Icefin lehetővé teszi a kutatók számára, hogy jeget és vizet vizsgáljanak a jégtáblák körül és alatt - és fejlesszék a technológiát a Naprendszerünk más óceánjainak felfedezésére.
A területtel kapcsolatban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a Thwaites legalább 2011 óta egyenletesen és folyamatosan húzódik vissza az óceán fenekén. Megállapították, hogy a jégtábla alapjának nagy részét borító lapos szakaszok vékonyodtak, bár nem olyan gyorsan, mint azt a számítógépes modellek feltételezték. Eközben a meredek lejtésű hasadékok és lépcsőzetes jellegzetességek falai sokkal gyorsabban olvadnak kifelé. A Nature folyóirat február 15-i számában közölt eredmények új betekintést nyújtanak a viszonylag meleg óceánvíznek kitett gleccserek olvadási folyamataiban és lehetővé teszik a Thwaites jelentős hozzájárulását a tengerszint emelkedéséhez előrejelző modellek javítását.
"A gleccser megfigyelésének ezen új módszerei biztosítják a számunkra, hogy megértsük, nem csak az számít, hogy mennyi olvadás történik, hanem az is, hogy hogyan és hol történik ez az Antarktisz ezen nagyon meleg részein. Hasadékokat és valószínűleg teraszokat látunk a melegedő gleccsereken, például a Thwaites-gleccseren. A meleg víz bejut a repedésekbe, segítve a gleccser kopását a leggyengébb pontjain" - emelte ki Britney Schmidt, a Cornell Egyetem csillagászati, föld- és légköri tudományok docense.
Az Icefint Schmidt és kollégái fejlesztették ki. "Az Icefin a jéghez a lehető legközelebb gyűjti az adatokat olyan helyeken, ahová más eszköz jelenleg nem jut el. Ez megmutatja nekünk, hogy ez a rendszer nagyon összetett, és újragondolást igényel, hogy az óceán hogyan olvasztja a jeget, különösen egy olyan helyen, mint a Thwaites" - tette hozzá Peter Washam tudós, aki az olvadási sebesség kiszámításához használt Icefin-adatok elemzését vezette.
A jég alatti robotmegfigyeléseket 2020 elején végezték a Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés (ITGC) keretében, amely az Antarktiszon valaha végzett legnagyobb nemzetközi terepkutatási kampány és amelyet a National Science Foundation és az Egyesült Királyság Természeti Környezetvédelmi Kutatási Tanácsa finanszírozott. Az Icefin megfigyeléseit kiegészítve az ITGC MELT projektben részt vevő partnerek radarral, óceáni kikötési pontokkal és más érzékelőkkel is gyűjtöttek adatokat több helyszínen.
Az ITGC felhívta a figyelmet arra, hogy az 1990-es évek óta a Thwaites-fenékvonal közel 9 mérföldet húzódott vissza és a 75 mérföld széles térségből kiáramló jég mennyisége majdnem a kétszeresére nőtt. Mivel a gleccser nagy része a tengerszint alatt helyezkedik el, a gleccsert érzékenynek tartják a gyors jégveszteségre, amely több mint 1,5 lábnyira emelheti a tengerszintet. A Thwaites mögötti jégtakaró összeomlása ennél lényegesen nagyobb mértékben növelheti a jégtakarót, ami mélyreható következményekkel járna az emberiségre nézve.
A Brit Antarktiszkutató Intézet (BAS) csapata, amely forró vízzel fúrta meg az Icefin lyukat, amelyhez a Thwaites-fenékvonaltól mintegy 1 mérföldre jutott el, arról számolt be, hogy kilenc hónap alatt az óceán ezen a területen melegebbé és sósabbá vált. Meglepő módon a jég nagy részén a függőleges olvadás mértéke kisebb volt, mint korábban modellezték, átlagosan 6 láb és 18 láb között volt évente. "Az eredményeink váratlanok, de a gleccser még mindig bajban van. Amennyiben egy jégtakaró és egy gleccser egyensúlyban van, akkor a kontinensről érkező jég mennyisége megegyezik az olvadás és a jéghegyek borjadzása miatt elvesző jég mennyiségével. Azt tapasztaltuk, hogy a kis mennyiségű olvadás ellenére is gyors a gleccser visszahúzódása, tehát úgy tűnik, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a gleccser kibillenjen az egyensúlyából" - hangsúlyozta Peter Davis, a BAS munkatársa.
A Floridánál vagy Nagy-Britanniánál nagyobb területet borító Thwaites-gleccser összeomlása az Antarktisz nyugati részén jelentősen hozzájárulhat a tengerszint emelkedéséhez a Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés szerint.
A szakemberek a különböző domborzati viszonyok között változó olvadási sebességet a víz rétegződésének és keveredésének tulajdonították. A jég lapos szakaszai mentén az olvadt édesvíz vékony rétege gátként hat a melegebb óceáni áramlatok előtt és elnyomja a felfelé irányuló olvadást. Ezzel szemben a lejtős hasadékokon és fésűs teraszokon átfolyó víz olyan hőt ad át, amely elősegíti a gyorsabb oldalirányú olvadást, a becslések szerint akár évi 140 lábnyi sebességgel.
Schmidt és diákokból és munkatársakból álló csapata, közel egy évtizeddel ezelőtt kezdte el fejleszteni az Icefint. A keskeny fúrásokon való leereszkedésre tervezett ceruza alakú jármű, amelynek átmérője kevesebb mint 10 hüvelyk, hossza pedig több mint 12 láb, hajtóművekkel, kamerákkal, térképező műszerekkel és az óceáni áramlási sebesség, a hőmérséklet, a sótartalom és az oxigénszint mérésére szolgáló érzékelőkkel van felszerelve. Ezek az információk szükségesek az olvadás mértékének becsléséhez.
Az Icefin folyamatos fejlesztését - jelenleg egy negyedik generációs jármű építése folyik - a NASA támogatta. Az űrügynökség úgy véli, hogy az éghajlati modellek javításán túl az Antarktiszon szerzett tanulságok az Europa és az Enceladus jeges holdakon életet kereső esetleges küldetésekhez is hozzájárulhatnak.