Franczy

VDSL információk

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a British Telecom (BT) Angliában elkezdte az ADSL utódjának nevezett szimmetrikus DSL, vagyis SDSL szolgáltatások tesztüzemét, valamint, hogy a cégnek nagyratörő tervei vannak a még az SDSL-nél is fejlettebb hálózati technológiával, a VDSL-el (Very high-speed Digital Subscriber Line).

A BT azóta is gőzerővel folytatta ezirányú fejlesztéseit, és a napokban bejelentették, hogy tizenkét európai partnercéggel együtt megkezdték a VDSL-lel kapcsolatos első komolyabb tesztüzemeket. A fejlesztők állítása szerint a VDSL technológia a letöltési oldalon 14 Mbit/s-os, míg a feltöltési oldalon 3 Mbit/s-os adatátviteli sebességet tesz lehetővé. A VDSL technológiákat fejlesztő cégek pedig úgy tűnik, hogy nem a levegőbe beszélnek, hiszen állításuk szerint a VDSL már a jövő év második felében feltűnhet majd az angol otthonokban.

A VDSL, az ADSL-hez hasonlóan eléggé be van határolva a kapcsolódási távolságok által, ami lényegében azt jelenti, hogy minél messzebb helyezkedik el a végpont az ADSL központtól, a hálózat sebessége annál lassabb lesz az adott ponton. Azonban míg az ADSL berendezéseket eddig csak a telefonközpontokban lehetett elhelyezni, addig a VDSL technológiákkal ellátott eszközöket adottságaiknál fogva már lényegében az emberek otthonaitól pár méterre, az utcán is el lehet majd helyezni különböző dobozokban. Az angol kormányzat az utóbbi időkben azt ígérte, hogy minden lehetséges támogatást megad majd a VDSL technológiák kifejlesztéséhez és elterjesztéséhez, azonban a VDSL hálózat kiépítése még így is elég nagy költségeket fog jelenteni, hiszen a VDSL-hez elég sok helyen kell majd drága optikai kábeleket telepíteni.

A szakértők teljes mértékben támogatják a VDSL-t, azonban ők is figyelmeztetnek az optikai kábelezés várhatóan elég magas költségeire, ami elsősorban a vidéki régiókban jelent majd problémát. Hamish MacKenzie, az IDC piackutató intézet elemzője azonban nagyon optimista, mert szerinte az optikai kábelek ára a közeljövőben jelentős mértékben csökkenni fog, így pedig lényegében szinte már semmilyen akadálya sem lesz a VDSL elterjedésének.

A BT egyébként nem az egyetlen VDSL-lel foglalkozó cég a világon, ugyanis a New Wheel Technology cég is végzett már a közelmúltban bizonyos VDSL teszteket, és a cég képviselői szerint 3 kilométeren belül 54 Mbit/s-os adatátviteli sebességet sikerült elérniük. Amerikában pedig már létezik egy olyan cég (Qwest) is, mely 40 ezer otthonnak kínál VDSL szolgáltatásokat, mégpedig mindössze havi 10 ezer forintnak megfelelő összegért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vamp17 #9
    Na látjátok!! Elért hozzánk is! :P:P
  • Tomcat.no1 #8
    Most már tudom mikor lesz nekem ADSL-em! Amikor megjelenik nálunk a VDSL, mert akkor majd lemegy az ára de rendesen az ADSL-nek!
  • kowajano #7
    hát ha télleg 10 zseton lesz ilyen sebeséggel akkor nem lesz rosz . Csak jusson is el hozánk
  • Scooter #1
    Ezzel is csak mi járunk rosszul, mindíg csak kiszedik a zsebünkből a dellát. 54 Mbit/s-os sebesség? de ez valóban mennyi lesz???