Gyurkity Péter

A mobilos appok egyharmadát távolítják el

Ezeket ugyanis magára hagyták saját fejlesztőik, így mindkét nagy szoftverbolt lépni készül.

A két nagy rivális mobilos platform kapcsán nemrég olvashattunk arról, hogy Tim Cook a biztonságban látja saját platformjuk legnagyobb előnyét, eközben azonban folytatódik a verseny a felhasználók kegyeiért. Most egy külsős felmérésben világítanak rá arra, hogy igencsak sok alkalmazás frissítése várat magára.

A Pixalate tette közzé a napokban saját részletes jelentését, amelyben a két nagy boltban megtalálható fejlesztések tárházát, a kínálat jelenlegi megoszlását vették közelebbről szemügyre. A munkából azt a következtetést vonták le, hogy az elmúlt két évben a meglévő appok durván egyharmada nem frissült, ezeket tehát hamarosan mind az App Store, mind pedig a Play Store eltávolíthatja a katalógusból, hiszen ezen korosodó, nem frissülő alkalmazások biztonsági szempontból is gondot okozhatnak a felhasználóknak, mivel nem használják ki a mobilos operációs rendszerek újabb verzióinak jobb biztonsági funkcióit. A magukra hagyott appok különösen az oktatás és a referenciák kategóriájában, valamint a játékok szegmensében bukkannak gyakran fel, ez utóbbi pedig a fiatalabb korosztályokat veszélyezteti, rossz fényt vetve a két platformra.

Napjainkban összesen mintegy 4,6 millió különböző alkotás közül válogathatunk, vagyis a legalább 2 éve nem frissülő példányok száma eléri az 1,55 millió darabot. Ez hatalmas számnak tűnik, vagyis igencsak sok fejlesztést kellene hamarosan elérhetetlenné tenni, a lépés azonban várhatóan nem okoz majd komoly gondokat az Apple és a Google számára, hiszen előbbi cég már jó ideje ezen gyakorlatot követi. A Play Store 780 ezer ilyen alkalmazást tartalmaz, az App Store kínálatában pedig 650 ezer példányt találunk meg, érdekességként említik viszont meg, hogy 314 ezer app már 5 éve nem frissült, ezek eltávolítása tehát igencsak sürgős.

A gyakran frissülő alkalmazások bizonyulnak többnyire a legnépszerűbbnek, nem véletlen, hogy a 100 millió feletti letöltési számokat produkáló példányok az elmúlt egy évben legalább egyszer frissültek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #7
    Csak egy apró megjegyzés: olyan nincs, hogy egy program kész. Mindig lesz valami újabb ötlet, amit még hozzá lehet fűzni, amivel még ki lehet egészíteni, amivel egyszerűsíteni/szépíteni lehet. Sőt, az elhanyagolt, elhagyott appok is olyanok, mint a régi Windows verziók: újabb és újabb sérülékenységet lehet bennük felfedezni - és mivel nem törődik már velük senki, így potenciálisan biztonsági veszélyt is jelentenek. Ezért takarítanak néha az app-boltok is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    A 90-es évek játékai maguktól nem mennek modern gépen, a GoG (elvileg) pedig figyel arra, hogy frissítve legyen a DOS emulátor, ha arra szükség lenne. Amennyiben a 97-99-es évek Windows-os játékaira gondolsz, ott kicsit más a helyzet, de azok se mennek maguktól és gyakran a GoG-os verzióval is gond van.

    @M2
    Általában nem, de van ellenpélda erre is, ezért is írtam le. Kindle-ről távolról törlést már én is tapasztaltam.
    A másik dolog, hogy Apple-nek van egy olyan szolgáltatása, hogy "offloading". Sajnos jártam már úgy, hogy hibaüzenetet dobott ikonra kattintás után, mert lejárt a fejlesztő dev fiókja..
  • M2 #5
    Ez nem úgy megy, ahogy gondolod!

    A Store-ok listázásából és kereséséből szedik ki az "eltávolított" appokat. Tehát új letöltést már nem tud senki indítani.
    Aki eddig leszedte, annak a backup-ban megmarad. Aki saját gépre csinált biztonsági mentést, annak ráadásul akkor is megmarad, ha a fejlesztő egyébként teljesen eltávolította a Store-ból.
  • zola2000 #4
    "új kijelző méretek, képarányok és API változások miatt időnként frissíteni kell az alkalmazásokat"

    Mondjuk ez attól is függ hogy az OS gyártója mennyire foglalkozik a kompatibilitással. Jópár régi APK-m van ami új telefonon is 16:9ben fut (pl pár DLsite játék vagy VNDS interpreter vagy imperium galactica 2) ilyenkor fent és lent nincs kép a 21:9es telefonon és kiírja a telefonom hogy "kompatibilitás módban fut a program" különben jól működnek android 11en.
  • zola2000 #3
    A játékokat nem értem, ha a gogról veszek olyan játékot amit a 90es években frissítettek utoljára, az ugyanúgy működik windows 11 alatt.

    Miért más a telefon, ami igazából zseb pc.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Apple boltban eladni akaró fejlesztőknek már régen nyilatkozni kellett volna alkalmazásaik adatfelhasználási gyakorlatáról, sok fejlesztő ezt megkerülendő nem frissítette az alkalmazásait. Most kénytelenek lesznek ezt pótolni, vagy elfogadni a törlést.

    @Ha egy program kész, azt már nem kell frissíteni. Miért kéne akkor azokat eltávolítani. Ezt a faszságot.

    Nyilván nagyjából igazad van, de az új kijelző méretek, képarányok és API változások miatt időnként frissíteni kell az alkalmazásokat, vagy azok nem fognak hibátlanul futni a jövő eszközein, ezek általában nagyon minimális munkát igényelnek és valamilyen szinten érthető, hogy eltávolítják az elhanyagolt programokat. Az számomra is megbocsájthatatlan, hogy a hozzájárulásom nélkül is törölhetnek alkalmazásokat, e-könyveket a telefonomról, táblámról..

  • morguldae #1
    Ha egy program kész, azt már nem kell frissíteni. Miért kéne akkor azokat eltávolítani. Ezt a faszságot.