Berta Sándor

Átlátszó OLED-okostévét készít az LG

A gyártó végre megteszi az évek óta várt lépést.

Az LG Display már 2014 júliusában összetekerhető és átlátszó OLED-panelt mutatott be, amely elvileg az 50 és a 60 hüvelykes, illetve a nagyobb televíziókba volt beépíthető. A társaság ezt követően szintén átlátszó 55 hüvelykes OLED-kijelzőket épített be a Pekingben lévő 6-os metróvonal és a sencseni 10-es metróvonal szerelvényeibe. Az LG ugyanakkor átlátszó OLED-tévéket nem dobott piacra, ezen a területen megelőzte 2020-ban a Xiaomi és a Panasonic is.

Most a The Elec nevű koreai hírportál arról számolt be, hogy az LG végre átlátszó OLED-televíziót készít. Korábban az LG Display állt elő az LG Electronics menedzsmentje számára azzal a javaslattal, hogy ki kellene fejleszteni és piacra dobni egy saját átlátszó OLED-tévét, amely 55 hüvelykes lenne. Azután, hogy a projekt megkapja a végleges jóváhagyást, az új kijelző jövőre jelenhet meg a piacon. A fejlesztés az idei esztendő második felében kezdődhet el.

Az Omdia elemzőcég azt írta, hogy tavaly 80 százalékkal nőtt a kiszállított OLED-televíziók száma és elérte a 6,53 millió darabot. A legnagyobb szállító - 4,05 millió készülékkel - az LG Electronics volt és emellett az LG Display 8 millió OLED-panelt is gyártott.

Tavaly szeptemberben a HDTVtest mutatott rá arra, hogy az LG Display már 2021-ben leleplezett egy átlátszó OLED-panelt, amely kérésre akár a környezeti fények 99 százalékát is blokkolni tudja, vagyis gyakorlatilag gombnyomásra lesz átlátszó vagy éppen átláthatatlan. Ezáltal a megjelenített tartalmak elsősorban napfény esetén jobban felismerhetők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #8
    99% -ot csak a scattering-es LC tud az meg nem fekete hanem fehér , és nem tud átlátszót mert akkor is haze-s. Ilyen cuccot nagyon régóta akarnak ablakba repülőkön de nincs.

    LC csak 30% -ot tud mert polárszűrő annyit enged.

    Tapéta oled azért nincs, mert az nem üveglapon van hanem fólián és 5-6rétegű fólia kell hogy azt a minőséget tudja amit az üveglap (nem szellőzik hanem vákuum). Az meg alapból jobb high tech mint az OLED, és ez már spoileres trabant szintű cucc :D

    Meg ha lenne is ,az >64 millió javíthatatlan pixel lenne :DD

    De pont attól pöttyös hogy úszkál a váltáshoz szükséges feszültség pixelenként és kalibrálhatatlan, ha jobb szabályzást akarsz oda meg több tranzisztor kell per pixel, mondjuk PWM-es pixelhez aminek állandó a feszültsége csak rövid. Ezek eddig ezt megúszták :DDD.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.02.23. 10:18:52
  • kvp #7
    "Ha lcdvel csinalnak feketet akkor 30% atlatszo lesz legjobb esetben."

    Nem, a monokrom lcd-k 0 es 100% kozott tudnak valtani es nincs bennuk szinszuro. Mint a regi kvarcjatekok. Kikapcsolt allapotban 100% atlatszo, bekapcsolt allapotban 90-99% atlatszatlan. Es egyetlen pixeles hatlap kell, hogy ne suthessen at a feny a pixelek kozott. Ilyenek manapsag az elektromosan szabalyozhato atlatszosagu ablakok, szoval jo 30-40 eves technologia, csak nem sok gyakorlati haszna van.

    "Beigertek tapeta meretu meg tapetazhato oledet az is az volt."

    Van is. Csak draga. Nagyon draga, mert feluletaranyos a hibaszazalek es ezert minel nagyobb a felulet, annal tobb hibalehetoseg. Egy ido utan 0% a kihozatal. Meg ha van egy fal meretu oled-ed 3 tenyernyi hibaval (tehat eladhatatlan), akkor azt szet tudod vagni tobb ezer telefon kijelzore, amiert sokkal tobb penzt kerhetsz es kidobod azt a 3 darabot ahova a hibas reszek kerultek. De ha akarnak tudnak gyartani, csak nem eri meg. Majd ha 1 dollar alatt lesz egy 4k tablet kijelzo eloallitasi koltsege, akkor megeri fal meretueket is gyartani.

    "Meg olyan mura pottyos alapbol mint a diszno."

    Az nem az oled technikatol pottyos, hanem mert 4x akkora felbontasu kepet kuldenek ki ra mint amennyit valojaban tud. Foleg a Samsung arul 4k-skent 1k-s oled-eket, szincsatornakent (subpixelenkent) kulon pixelkent kezelve. Pedig egy oled-en geometriatol fuggoen altalaban 4 pixel ad ki egy valodi RGBG pixelt. Negyed akkora felbontason hajtva tueles kepet adna.
  • Sir Cryalot #6
    Miert lenne edge lit?

    Ha lcdvel csinalnak feketet akkor 30% atlatszo lesz legjobb esetben.

    Megint egy pr stunt.

    Beigertek tapeta meretu meg tapetazhato oledet az is az volt.

    Meg olyan mura pottyos alapbol mint a diszno.
  • kvp #5
    Igazabol eleg egyetlen nagy meretu pixel, ami az egesz hatlapot kapcsolja ki vagy be. Tehat vagy van kep a kijelzon es fekete a hatlap (plusz megy a hattervilagitas), vagy nincs kep, sotet a hattervilagitas es teljesen atlatszo az egesz.

    Megoldhato lenne, hogy kikapcsolt hattervilagitas mellett a hatso termeszetes fenyt hasznalja, de az nem annyira nyero, mert nem nagyon lenne kontraszt. Az atlatszosag pixelenkent pedig nem kapcsolato, mert az oldalso hattervilagitas miatt az eppen inaktiv pixelek kb. 2-300%-os fenyeron, eles feheren vilagitanak elore es hatra is, mint egy lampa.
  • Zsombor99 #4
    Gondolom, hogy minden pixel mögött kellene lennie egy olyannak, máskülönben hogyan állítanák elő a képhez elengedhetetlen feketét úgy, hogy ahol éppen nincs semmi, ott átlátszó maradjon??
    Utoljára szerkesztette: Zsombor99, 2022.02.22. 13:06:04
  • kvp #3
    Ezek a kijelzok alulrol vilagitott, edge lit LCD-k, amiknek a hatlapja atlatszo. Hatulra felszerelnek egy monokrom, 1x1 pixeles LCD reteget, ami aram hatasara feketere valt. Elonye, hogy nem kell a TV-t elrejteni ha szeretnenk kilatni a mogotte levo ablakon. Jarmuvek, kirakatok es konferenciatermek eseten van ertelme, egyebkent nem tul sok.
  • barret #2
    Pontosan így működik az lcd kijelző." Ezáltal a megjelenített tartalmak elsősorban napfény esetén jobban felismerhetők. " Ezért kell neki a háttérvilágítás. Viszont világosban nélküle is működik,ha eltávolítjuk a sok "sallangot"
  • Sir Cryalot #1
    leleplezett egy átlátszó OLED-panelt, amely kérésre akár a környezeti fények 99 százalékát is

    hajjaj nemtán ágyaznak megfelé az lcd diadalmas visszatértének :D