Berta Sándor

Tele van munkával az ASML chipgyár-beszállító

A legértékesebb európai technológiai nagyvállalat nem győzi teljesíteni a feladatokat.

Tavaly januárban a chiphiány miatt több autógyártó leállította a szalagjait. A probléma később éreztette a hatását a szórakoztató elektronika területén is, szállítási problémákat és áremelkedéseket okozott. A chippiacon négy erős európai szereplő van: az Infineon, az NXP és az ST Microelectronics, s még őket is lekörözi a holland Advanced Semiconductor Materials Lithography (ASML) Holding N.V.

Most a Handelsblatt átfogó anyagot jelentetett meg, amelyben az ASML aktuális helyzetét elemezte. A konszern a chiphiány óta különösen sok megrendelést kap, azonban ezeket alig tudja teljesíteni. Peter Wennink, az ASML vezetője elmondta, hogy a legnagyobb kihívásuk jelenleg az, hogy a kereslet jelentős mértékben meghaladja a gyártási kapacitásukat. Ilyen helyzetet még sosem éltek át.

A társaság bevétele tavaly egyharmadával nőtt és megközelítette a 19 milliárd eurót. A nyereség közel 66 százalékkal emelkedett és közel 6 milliárd eurót tett ki. Wennink közölte, hogy az idei is jó évük lesz, a tavalyi esztendőhöz képest 20 százalékkal nőhet a bevételük. Ráadásul akár 40-50 százalékkal több chipgyártó berendezést adhatnának el, ha rendelkezésükre állna a szükséges személyzet és a létesítmények. Tavaly ősz óta ugyanakkor a részvényeik elveszítették az értékük közel egyötödét, igaz még így körülbelül 40 százalékkal többet érnek, mint korábban. Az ASML értéke jelenleg 260 milliárd euró, ezáltal a legértékesebb technológiai konszern Európában. Az SAP értéke "csak" 150 milliárd euró, míg az Infineoné még kevesebb.

A vállalat kínálja az egész világon egyedül az úgynevezett extrém ultraibolya hullámhosszú litográfia (EUVL) eljárást, amely jelenleg a legfejlettebb gyártási eljárás az ágazatban és amelynél extrém ultraibolya fénnyel világítják meg a félvezetőket. Ez az egyetlen technológia, amely lehetővé teszi a 7 nanométeresnél kisebb struktúraméretű következő generációs chipek elkészítését. Wennink szerint a következő hónapokra teljesen le vannak kötve a kapacitásaik és összesen 24 milliárd euró értékű megrendeléseket kell teljesíteniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    Megvettek egyben. A gyartosorokat gyarto gepsorokat mar elkezdtek atvinni Kinaba...
  • Tetsuo #2
    A kínaiaké lett a KUKA? Vagy teljesen lemásolták a németek orra előtt? Gondolom az SAP-t is másolták és hasonló vállalatirányító rendszereik vannak...
    Már nem sok "európai érték" maradt, ha nem lesz háború, akkor a lemaradásunk jelentőssé válik.
  • kvp #1
    Erdekes. Megvan az EU-n belul a technologia, hogy a samsung es a tsmc szintjen levo gyarakat epitsunk helyben. Megse teszik meg. Elobb-utobb az lesz a vege, hogy vagy lemasolja egy kinai ceg a technologiat vagy megveszi az asml-t, mint ahogy a kinaiak vittek el az autoipari gyartosorokert felelos nemet kuka-t is. (igen, ok fejlesztettek ki sok-sok eve az onrakodos szemetesautokat is, de jelenleg az ipari robotjaikrol hiresek)