Spencer

Hatékonyabb megjelenítés Matrox módra

A Matrox elkészítette az eDualHead nevű szoftverét, amely a Web böngészését segíti hatékonyabbá tenni a több kijelzős megjelenítés felhasználásával.

Az új, harmadik generációs szoftverbővítés az ugyancsak harmadik generációs Matrox DualHead technológiához kapcsolódik. Az eDualHead mind az otthoni, mind pedig az üzleti életben kiválóan felhasználható. A Microsoft Internet Explorer 5.5-ös verziójú böngészővel együtt lehet kihasználni leginkább a program tudását. Tom Laemmel, a Microsoft egyik szakembere elmondta, hogy ezzel a viszonylag egyszerűnek mondható Matrox megoldással az Internet Explorer sokkal rugalmasabban alkalmazható.

A harmadik generációs DualHead a piac első olyan megoldása, amely a Windows 2000 operációs rendszer alatt is lehetővé teszi több kijelző használatát. Az úgynevezett Multi-Display támogatás minden egyes kimenetet külön képes vezérelni. Ez annyit jelent, hogy a kijelzők felbontása és színmélysége is eltérő lehet. Ehhez a technológiához kapcsolódik hozzá az új eDualHead, amely három egyedülálló komponensből épül fel. Ezek a PageWrap, a PageLog és a PageJump.

A PageWrap a hosszú szövegek olvasását könnyíti meg. A Multi-Display üzemmódban a szöveget automatikusan oldalakra tördeli, majd a másodlagos kijelzőkön újabb böngésző ablakokat nyit meg. Az oldalak között ugyanúgy lehet mozogni, mint a hagyományos, egy monitoros megjelenítés esetében.

A PageLog és a PageJump komponensek is a hatékonyabb böngészést segítik. A PageLog lehetővé teszi a meglátogatott oldalak közötti gyors keresést és navigálást. A PageJump pedig akkor használható, ha a felhasználó egyszerre több oldalt szeretne megtekinteni, ugyanis ez esetben az egyes kijelzőkön más-más Web oldalak megjelenítésére van lehetőség.

Az Intenet Explorert kiegészítő eDualHead szoftver a Millennium G450, Marvel G450 eTV, Millennium G400, Millennium G400 MAX, Marvel G400-TV, Matrox G200 MMS és a Productiva G100 Multi-Monitor kártyákkal kompatibilis. Azok számára, akik valamely Matrox terméküket regisztráltatták, az eDualHead ingyenesen letölthető a Matrox Web oldalairól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JonasSandor #17
    Hát van rengeteg az biztos.
  • Anonymusxx #16
    Én vagy 20 éve játszottam az első résszel, akkor annyira nem jött be. De tervezem h újból elkezdem, azóta változik az ízélése az embernek, 2. része amúgy is kimaradt.
    Csak iszonyat sok game van, ami jó, és egy rpg 100 óra is lehet, nem tudom mikor kerülhet sorra.
  • _Atti_ #14
    Remake valószinűleg nem lesz, az eredeti a rossz netes kód ellenére is még mindig betölti a szerepét a hardcore fanoknál.
    Aki a világot szereti annak meg talán még fut az MMO változat.

    Amúgy a Divinity Original Sin és második része kínál hasonló mesélős multiplayer módot mint az NWN amennyire tudom.
    Mivel ez a stúdió fejleszti a Baldurs gate 3-t, talán annak is lesz. Ha igen, az elég közel lesz egy NWN folytatáshoz.

    Ha a single player DND-s mechanika érdekel akkor megéri ránézni a Solasta-ra vagy valamelyik Pathfinder játékra.
  • fluency #13
    Nekem nagyon bejött anno az NWN. A kettőt is szerettem, de az rohadt bugos volt.
    Kis nosztalgia. :)

  • JonasSandor #12
    Valamelyik részét 64%-ra osztották a pc guruba.
  • Daermon #12
    Nem volt rossz játék anno (még megvan az eredeti lemez is), de túl jó se. Főleg a Baldurs Gate 1-2 után hatalmas csalódás volt.
  • JonasSandor #11
    Aha kár, de azért ennyi idő elteltével adhatnak esélyt neki, hogy a teknológia fejlődött.
  • Dredge75 #10
    Minek tennék? A játék hatalmas anyagi bukta volt. A mások által csinált szervereket pedig nem tudták megsarcolni. A legjobb amit tudtak az a silány Enhanced Edition és pár az alapverzióhoz ingyenes modul fizetőssé tétele
  • JonasSandor #9
    Ezt nem fogják remakelni vagy valami?
  • Sub #8
    go a lista tetajére