Berta Sándor

Megbénítja az európai cégeket a digitális szuverenitás hiánya

A kontinensnek muszáj függetlenednie az amerikai és más szolgáltatásoktól.

Európai digitális szuverenitásának a kérdését már 2019 szeptemberében felvetette Eric Xu, a Huawei vezetője és tavaly augusztusban ugyanezt tette Paul-Bernhard Kallen, a Burda kiadó első embere. Az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) által készített felmérésből kiderült, hogy Európában nem beszélhetünk digitális önrendelkezésről, ez pedig a helyi és az európai gazdaság jövőbeli cselekvőképességét, valamint innovációs és versenyképességét veszélyezteti. Például Németországban a helyi vállalatok több mint 80 százaléka függ technológiai szempontból a nem európai szolgáltatóktól és partnerektől.

A cégek által említett leggyakoribb probléma, hogy az adott terméknek vagy ajánlatnak nincs megfelelő európai uniós alternatívája. Egyetértés volt abban is, hogy a digitális szuverenitás akkor biztosítható, ha a megfelelő technológiákhoz és adatokhoz való hozzáférés biztosított legyen. Ehhez ugyanakkor az kell, hogy az érintett megoldásokat az adott országban fejlesszék ki, mert ott a hozzáférés akár krízishelyzetben is biztosítva van. Egyetlen piaci szereplő sem akar teljes függetlenséget minden technológiai területen, sokkal inkább azt szeretnék, hogy különböző hardverek, szoftverek, szolgáltatások és kompetenciák közül választhassanak.

A megkérdezett társaságok több mint 80 százaléka mondta azt, hogy technológiailag függőnek érzi magát a nem európai szolgáltatóktól vagy partnerektől. A nagyvállalatok tendenciózusan jobban függőnek érzik magukat az Európán kívüli partnereiktől, viszont a helyzetüket jelentős mértékben megkönnyíti, hogy rugalmasabban válthatnak szolgáltatókat. Csupán a válaszolók körülbelül egynegyede tervezte azonban azt, hogy intézkedéseket tesz a függősége csökkentésére. Ennek oka a helyi alternatívák hiánya mellett a nyílt forráskódú megoldásokkal kapcsolatban hiányzó tudás és tapasztalat.

Ezen a területen a gazdaságnak és a politikának össze kell dolgoznia. A kontinensnek a meglévő erősségeire kell építenie és különösen a kulcsfontosságú technológiákba (kvantumszámítógépek, mesterséges intelligencia, IT-biztonság stb.) kell befektetnie. Ezért is lenne fontos az olyan projektek megvalósítása, mint a Magyarország által is támogatott európai adatfelhő, a GAIA-X. Ki kell építeni a digitális kompetenciákat ahhoz, hogy Európa digitálisan szuverén módon cselekedhessen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #6
    Én nem értem, a profit diktál, minden pillanatában, most még rájöttek, hogy a profitból mint olyan nem manifesztalódik újra használható anyag, pl nem lehet megenni, vagy házat építeni belőle?
    Én támogatom a rövidtávú profit gyártókat, hiszen egy hosszútávú öngyilkosság. A képlet adott.
  • grobs #5
    Mint a pandémia megmutatta nincs olyan ágazat ami ne lenne stratégiailag fontos, így bizonyos szinten fenn kellene tartani. Nem csak chip-ből van hiány. Gyakorlatilag minden terület úgy működik most, hogy amit sikerül beszerezni az már megy is ki. Építőanyag, üveg, gáz ... mindenből minimum alatt van a szállítás.
  • Cat #4
    Informatika terén első lépésként azt kellene tenni, hogy megtiltani az európai cégek felvásárlását kínai/amerikai cégek által, ugyanúgy, ahogy a kínaiak is teszik ezt a saját cégeikkel.

    "Egyszerűen nincs EU-ban elérhető gyártás."
    Na de várjál, azért nincs, mert nem éri meg. Ugyanúgy, ahogy nincs textilipar (a varrodák Törökországban meg Bangladesben vannak), cipőgyártás (az olasz luxus kivételével) vagy számos más olyan iparág, ahol kevés a hozzáadott munkaerő érték.

    Az európai munkaerő drága, ezért élünk jól. Ezért kell tanulni, mert betanított munkákra egy ázsiai vagy egy afrikai olcsóbb, akkor meg miért ne ő csinálja. Az optimalizáció nem baj! Baj akkor van, ha az adott iparág valamiért stratégiailag fontos lesz, vagy gátol más iparágat, ha nincs (lásd chipgyártás). Ekkor felárat fizetne is megéri idetelepíteni/fenntartani olyan üzemet, ami kiszolgálja az igényeket.
  • end3 #3
    "akkor is működőképes kommunikációs hálózat maradjon." - Így gondolták a katonai kísérleti projekt idején, és valószínűleg Amerikában, ahol megmaradna a kábelezés, még talán működne is valami a "völgy nélkül" is. De gondolj arra, azóta Európa felhasználók számára hány megkerülhetetlen "felhős" szolgáltatás működik Amerikából. A legfelső szintű DNS szolgáltató root-szerverek. A böngészők kereső, biztonsági szolgáltatásai, (cloudfront-DNS, stb.). A megosztott adattárolás, (az Európában található adatközpontok használata ellenére,) a gyakorlatban vajmi kevés szolgáltatás maradna használhatóan lábon. (Pl. Azur, Amazon, IBM-MI, stb.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.11.12. 09:49:18
  • grobs #2
    Az internetet arra az esetre fejlesztették ki eredetileg, hogy ha az egyesült államokat atomtámadás érné, és egyes városok eltűnnek a föld színéről, akkor is működőképes kommunikációs hálazózat maradjon. Nincs szükség külön internetnetre, mert technológiából adódóan képes akár összefüggő, akár szeparált hálózatként működni.

    Ami hiányzik azok a saját fejlesztések, szabadalmak, szabványok. Így bármilyen új kutatás, fejlesztés indításakor egy EU cég úgy kezdi, hogy kilincsel USA, vagy kínai cégeknél szabadalom és technológia használatért.

    Ha akarok egy startup-ot (mert pl. süti készítéshez értek) amivel valami forradalmit hozhatnék létre, akkor gyakorlatilag IT oldalról nincs EU alternatíva. Semmi. Használhatom az AWS-t, Azure-t, vagy Google szolgáltatásokat. Itt nem egy gmail-ről van szó. AWS-ben van több száz szolgáltatás, amik egyenként is komplett iparágak. Egy nem IT startup nem fog (mert nem akar) IT üzemeltetéssel foglalkozni ... legalábbis induláskor semmiképpen. Így nem tehet mást minthogy egy nem EU-s cégre bízza az ügymenetét.

    Ha le akarok gyártatni 1 millió saját bizgentyűt, amiben van 1db IC, akkor EU-ban nem fogok kapacitást találni. Az 1db IC biztosan nem EU gyártás lesz.

    Saját esetem: Múltkor kitaláltam, hogy csinálok egy víz magasság jelzőt. Tök egyszerű dolog. Kell hozzá pár tranzisztor (5-10db), néhány ellenállás, meg egy elem (vagy egy mikro táp). 50km-es körzetben nincs bolt ahol kapni lehetne. Ha magyar boltból rendelem, akkor nem készletről jön, hanem kínából megrendelik és továbbküldik kicsit drágábban nekem. Az egész cucc egyébként nem lenne 300 forint.
    Akit ismerek, és elektronikai fejlesztésekkel foglalkozik mindenki kínából rendel alkatrészt. Egyszerűen nincs EU-ban elérhető gyártás.
    Utoljára szerkesztette: grobs, 2021.11.12. 09:13:51
  • end3 #1
    "Európa digitálisan szuverén módon..." - A "nagy európai tűzfal" kiépítésének szükségessége. Azaz, az internetnek Amerikától független működésűnek kell lennie, e földrészen is. (Kína, Oroszo. már megoldotta magának, ilyen szempontból csak Európa kiszolgáltatott. (Mert mi van, ha a szuper vulkán vagy egy kisbolygó, vagy éppen egy tenorista atombomba letarolja a Szilícium-völgyet? Miért is kellene ezt a kockázatot Damoklész kardjaként "lebegtetni" Európa feje felett?)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.11.12. 08:12:06