Berta Sándor

Új Android-verzió készül a nagy kijelzős eszközökhöz

Az új kiadás 2022 tavaszán lesz elérhető.

A Google bejelentette az Android új változatát, amely kifejezetten a nagy képernyővel ellátott készülékekhez, például táblagépekhez és összecsukható kijelzőkkel ellátott okostelefonokhoz fejleszt ki és amelynek neve Android 12L. Az operációs rendszer végleges verziója várhatóan jövő tavaszra készül majd el.

Az Android 12L jelenleg kizárólag a fejlesztőknek érhető el azért, hogy az alkalmazásaikat az új kiadáshoz igazítsák. Ebből a célból hozzáférhető a számukra az Android Studio keretében az új operációs rendszer emulátora. A vállalat által végrehajtandó optimalizálások a nagy kijelzős termékek esetében elsősorban a multitaskingon fognak javítani. Ide tartozik például az a lehetőség is, hogy valaki az adott szoftvert megosztott képernyő módban nyissa meg azáltal, hogy a program szimbólumát a képernyő egyik alsó sarkába húzza.

Az Android 12L kompatibilitási módot kínál majd a nem optimalizált okostelefonos alkalmazásokhoz, amelyek nem automatikusan a teljes kijelzőn fognak megjelenni, mint ahogy most a legtöbb androidos szoftverek esetében történik. Általában az ilyen programok megjelenítése nem megfelelő módon valósul meg vagy nem az előrelátható módon működnek.

A tervek között szerepel számos béta változat megjelentetése, a Google három ilyen verzió kiadását tervezi december és jövő február között. Ezután pedig megjelenik a végleges változat, amely funkciófrissítésként lesz elérhető a nagy képernyős eszközök esetében. Az Android 12L mindenesetre segíthet a társaságnak abban, hogy lecsökkentse az androidos táblagépek az Apple iPad készülékei közötti távolságot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!