Berta Sándor

Nem kapnak reklám­bevételeket a klímaváltozás-tagadó YouTube-csatornák

Keresés terén is valódi segítséget jelentő információkkal akarja megismertetni az internetezőket a Google.

Sundar Pichai, a Google első embere közölte, hogy olyan változtatásokat akarnak megvalósítani, amelyeknek köszönhetően a felhasználók a jövőben információkat kaphatnak arról, hogy miként lehetnek környezetbarátabbak az utazások, a vásárlások és a pénzügyek során. A klímaváltozás témáira való keresésnél is megbízható forrásokból akarnak információkat kínálni. Ilyen forrás lehet például az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Pichai kijelentette, hogy nem csupán a vállalatok kérdezik meg, hogy mit tehetnek még azért, hogy segítsenek a bolygón, hanem egyre több magánszemély is felteszi ezt a kérdést. A változások között van, hogy a Google a jövőben a repülőutak esetében a repülési idő és az ár mellett meg fogja mutatni az út szén-dioxid-kibocsátását is. A Google Térkép esetében pedig a navigációnál elérhető lesz a legkisebb üzemanyag-fogyasztással megtehető út is.


Egyszerűbb lesz a fenntartható termékekre és szolgáltatásokra való keresés. Amennyiben például egyes szállodák megfelelnek bizonyos szabványoknak, akkor "ökológiailag minősített" jelöléssel lesznek ellátva. A termékkeresésekben láthatóvá válnak a fenntarthatósági tanúsítványok. Az új rendszert elsőként a mosógépeknél és a mosogatógépeknél vezetik be. Az új autót keresők könnyebben megtalálják majd a hibrid és az elektromos modelleket és azokat összehasonlíthatják a benzinesekkel. Kate Brandt, a Google fenntarthatóságért felelős vezetője szerint csak a Google Térképnél bevezetett módosítás miatt évente több mint egymillió tonna szén-dioxiddal kevesebbet bocsáthatnak majd ki. Ez olyan, mint ha 200 000 autót vennének ki a forgalomból.

Ezzel együtt komoly szigorításokat is bevezetnek. A most végrehajtott frissítés alapján a jövőben nem kereshetnek hirdetésekkel pénzt azok a YouTube-csatornával rendelkező személyek, akik tagadják a klímaváltozást. Az érintettek más módon, például a tartalmakért fizetett összegekkel sem juthatnak bevételhez a videomegosztó platformon. A webes konszern kiemelte, hogy az új szabályozással az olyan állítások ellen akarnak harcolni, mint "a klímaváltozás csalás". Emellett a társaság így akarja szankcionálni a Föld felmelegedésének és az emberiség e folyamatokban játszott szerepének a tagadását.

Az óriáscég a változtatással kapcsolatban azzal érvelt, hogy a portálon a reklámjaikat elhelyező személyek és vállalatok nem akarják a hirdetéseiket ilyen tartalmak mellett látni. A módosítások összhangban állnak a Google azon törekvéseivel, hogy szeretne fenntarthatóbb vállalakozás lenni és hozzájárulni a globális felmelegedés elleni harchoz. A lépés biztosan kedvező fogadtatásra fog találni a cég reklámpartnereinél és a környezetvédőknél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #30
    Miért nem játszik a google egyenlő feltételek mellett a többiekkel? Most kiadóként viselkedik de a platformokra érvényes jogszabályokat szeretné ha alkalmaznák vele szemben. Ha minden vitában állást foglal és cenzúráz, akkor nem platform.
  • Oliwaw #29
    Pl. a szcientológia konteó e ?
  • NEXUS6 #28
    Az a meglepő dolog a klímaváltozással kapcsolatban, hogy azon kívül, hogy a klíma változik meglepően kevés az egyértelmű, tudományos konszenzusos és egzakt tudományos tény!
    Namost a klímaváltozással álláspontot foglalni lehet pl. úgy hogy elfogadom azt, és csak azt, amit az IPCC kiad, ami ugyan egy főleg tudósokból álló, de azért tevékenységét tekintve politikai célú, a döntéshozók érzékenyítését megcélzó ENSZ szervezet. És van egy spektrum amiben a legszínesebb tudományos és laikus álláspontok vannak a klímaváltozás teljes tagadásától, az IPCC jelentések bizonyos aspektusainak vitatásáig.

    Ez a homályos megfogalmazás, amit a YT tesz épp úgy jelentheti azt, hogy csak azt zárja ki a rendszerből, aki a totális tagadás talaján áll, illetve azt is, hogy a teljes spektrumot, úgy hogy nyilván közben ők sem szakemberek, sok esetben azt sem fogják tudni eldönteni, hogy ki áll az IPCC kiadványok talaján és ki nem.
    KB, hogy számukra fájóbb példát hozzak, hogy pl. a heterókon kívül a teljes díszes LMQBT társaságot kizárnák valahonnan.
    Na az lenne ám egy világbotrány! XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.10.13. 08:40:36
  • kvp #27
    Nem tudom feltunt-e, hogy nem annyira a tudomanytagado csatornakat korlatozzak, hanem a politikailag kellemetleneket. A laposfoldesek siman kereshetnek a tevekenysegukon, mert annyira ertelmetlen a tema, hogy nem jelent politikai veszelyt. Ellenben a politikat befolyasolo oldalakat akkor is blokkoljak, ha tisztan tudomanyosan elfogadott tenyeket kozolnek. Jelenleg az a konteo amire a hatalom aktualis birtokosai azt mondjak, hogy az. Fuggetlenul attol, hogy igaz vagy hamis, teoria vagy teny. Ha a szavak egyben az ellentetuket is jelentik, akkor nem lehet a temarol beszelgetni es valoszinuleg pontosan ez a cel. (lasd gender vitak)

    Mivel nemzetkozi magancegekrol van szo, ezert kb. azt csinalnak amit akarnak, csak a befektetoiknek kell felelniuk. A globalizmus ugyanis lehetove tette, hogy a nemzeti szabalyzasok egyreszt ellehetetlenultek, masreszt a globalistak lecsereltek a helyi poltikusokat nekik megfeloekre. Az EU altal sokat emlegetett stakeholder democracy is pont errol szol, a tokearanyos kepviseletrol. (1 dollar vagy euro = 1 szavazat)
  • Macropus Rufus #26
    azért van jó pár olyan eset amikor azért lesz valamiből konteo, mert annyira durva állításokat tartalmaz, hogy az csak koneto lehet. Majd a történelem eldönti mi a konteo és mi nem.
    Ami meg a tudományos konetozást illeti: voltak idők amikor azt állította a tudomány, hogy levegőnél nehezebb dolog nem tud majd felemelkedni. Szóval az, hogy mi a tudományos konteo, sőt egyáltalán mi konteo és mi nem, majd a történelem eldönti. Mert ami ma az, az holnap akár már a valóság is lehet. Természetesen ezzel együtt igazad van mert vannak konetos dolgok, de ezt is majd csak a történelem fogja eldönteni. Lásd fenti példám a repülésre.
  • Macropus Rufus #25
    ha jól értem akkor a youtube elutasítja a klímaváltozást tagadókat úgy, hogy a klímaváltozást tagadó videókban a youtube által elhelyezett reklámból nem kapnak részesedést. Nem erre szokás mondani, hogy kétszínű? Akkor ne helyezzen el benne reklámokat és kész. Ha meg elhelyez benne akkor fizessen is. De ez így milyen dolog már de tényleg?! :|
    (csak úgy rákerestem ilyen tmára... hát vannak videók amiket milliós nagyságrendben néztek meg... Szóval nem kevesen nézik. Dől a zsé. De fizetni azt már nem... :| Sz@rrágó banda az egész.)
  • asgh #24
    A konteó jellemzően azokon a területeken burjánzik, ahol - megfelelő mennyiségű információ hiányában - a tények közötti hézagokat szubjektív elemek: sejtések, elméletek, találgatások töltik ki.
    A politikai konteózás is ide tartozik: egy politikai döntés esetén általában nincs elég információd arról, hogy milyen motivációk állnak a háttérben így politikai szimpátia alapján mindenki hozzákölti a magáét.
    A tudományos tények tagadása viszont más kategória, mert azokban zéró szubjektív elem van, azaz a konteó nem arról szól, hogy egyes vitatott kérdésekben a hivatalos és/vagy többségi állásponttal szembe helyezkedő véleményt hirdet, hanem nemes egyszerűséggel hazudik.
  • NEXUS6 #23
    Ez is egy szempont. Bár a világ népesség exponenciális jellegű növekedése kb ie.5000 óta tart. Lokálisan az embernek mindíg is volt hatása, mióta civilizációban élünk, mert a technológia valójában az a képességünk, hogy a környezetet megváltoztassuk (ergo: nincs zöld technológia!).

    Azon lehet vitatkozni, hogy milyen jövőt képzelünk el az emberiségnek, mekkora népességet. Azonban jelenleg még semmilyen ország nem hajlandó lemondani a további exponenciális növekedés lehetőségéről, hogy ezzel nagyhatalommá váljon. Kivéve a nyugatot, ami uralja a bolygót és az emberiség nagyobb részét, és persze próbálja őket rávenni, hogy lemondjanak az exponenciális növekedés lehetőségéről. A szavak szerint azért, hogy megmentsük a földet, de valóságban csak azért hogy a feltörekvők ne veszélyeztessék a nyugat hegemóniáját.
  • wraithLord #22
    Az meg a másik, pl. mindjárt ott vannak a fb-os agyarország ormánya hirdetések. Szándékosan félrevezetni szabad, ha fizetsz érte, és hivatalos szerv vagy.
    És itt még ha akarsz se tudsz sokszor meggyőződni az állítás hitelességéről, mert nem látsz rendesen a dolgok mögé, ellenben a tudományos elméletek kiforgatásával, amikhez ott van tömérdek szakirodalom, tanítják az iskolában, stb. Tehát elvileg minden lehetőség megvan, hogy megértsd.
    Persze manapság olyan fullba nyomják a kretént (főleg a) vikiék, hogy nem nehéz átlátni rajta - talán.
  • NEXUS6 #21
    Az a gáz, hogy konteózás megy minden szinten, értsd politikai komminikációs szinten is ezerrel. A másik politikai oldalról minden fél terjeszt ellenőrizetlen pontosságú, vagy direkt csúsztatott, homályos, hamis híreket, amelyek némelyike konteó kategóriába esik.
    Ettől kezdve ha megfeszül a FB/YT sem tud politikailag semleges, pártatlan lenni, ha nem azt választja, hogy teljesen cenzúra mentes lesz.