Franczy

Japán chipipar: hanyatlás után fellendülés?

[EETimes] Az Elpida Memory Inc. tervei szerint az évtized közepére a cég már a világ három legnagyobb DRAM gyártói közé fog tartozni, így szinte az egész világot elláthatják majd különböző memóriachipekkel.

A cég terveiről Hidemori Inukai, az Elpida Memory általános menedzsere és alelnöke beszélt az elmúlt héten Naritaban (Japán) tartott Industry Strategy Symposium (ISS) 2001 konferencia keretein belül. Inukai egy volt azok közül az előadók közül akik a konferencián tartott beszédeikben nagyon negatívan jellemezték az elmúlt évtized japán chipiparát. A legtöbb felszólaló beszédében szomorúan ismerte el, hogy a 90-es években a japán chiptermelés hanyatlásnak indult és, hogy a japán chipgyáraknak teljesen át kell majd gondolniuk a stratégiájukat ahhoz, hogy legalább az új évtized közepére visszaszerezhessék vezető piaci pozícióikat.

Inukai a konferencián tartott előadásában rámutatott arra, hogy a világ öt legnagyobb, DRAM chipek gyártásával foglalkozó cége jelenleg hullámvölgyben van, valamint arra is utalásokat tett, hogy manapság a kisebb cégeknek semmi esélyük sincs a piacon, így a különböző társulásokból létrejövő óriáscégek sokkal jobb esélyekkel szállhatnak harcba a külföldi (nem japán) cégekkel. Megemlítette, hogy például a Samsung Electronics piaci részesedése az elmúlt időkben már a 20 százalék körüli régiókba került, ami minden várakozást felülmúlt. A Micron Technology is jelentősen növelte eladásait, viszont a japán Elpida 13.6 százalékos piaci részesedése Inukai szerint nagyon kicsi. Az Elpida elnöke elmondta, hogy azért jelent nagyon nehéz feladatot a kétszer nagyobb Samsung cég utolérése, mert óriási befektetésekre lenne szükség ahhoz, hogy új üzemeket tudjanak építeni.


A DRAM chipek piacáról sok mindent elmond az a tény is, hogy míg 1998-ban még huszonhárom DRAM chipgyártó cég volt, addig 2000-re ezekből csak tizenöt maradt meg önállóan, így mára már nagyon nehézzé vált újabb együttműködési szövetségek létrehozása is. Emellett az elmúlt évtizedben a japán félvezetőgyártás annyira visszaesett, hogy jelenleg az 1988-as 30 százalékos piaci részesedés van újra érvényben.

A legtöbb japán céghez hasonlóan az Elpida is megtesz majd minden tőle telhetőt, hogy versenyben tudjon maradni a külföldi cégekkel. A pesszimista előadás alatt Inukai azért a pozitívumokat sem hallgatta el, így nagy örömmel jelentette be, hogy az NEC és a Hitachi DRAM részlegeinek közös munkája eredményeképpen ők voltak az elsők, akik 0.13 mikronos csíkszélességű DRAM chipeket tudtak legyártani. A tervek szerint az idei év negyedik negyedévében az Elpida DRAM chipek negyven százaléka már 0.13 mikronos gyártási technológiával fog készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!