Gyurkity Péter

Több új chipgenerációval készül az Intel

Az AMD mellett az Apple termékei is a célkeresztben vannak, komoly előnyre tennének szert.

Az Intel és az AMD versenyfutása kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy előbbi gyártó saját grafikus vezérlői is alakulóban vannak, eközben azonban az AMD már a Zen 4 és a Zen 5 elnevezésű architektúrákon dolgozik. Az Intel szintén szeretne felkészülni erre, mégpedig több új, jóval versenyképesebb sorozattal.

A külsős beszámolók szerint az Intel berkein belül most egy olyan fejlesztésen munkálkodnak, amely a Zen 5 ellen is megfelelő esélyekkel szállna harcba, ez azonban még picit messze van, hiszen a hangsúly egyelőre az év második felében, a Windows 11 operációs rendszerrel nagyjából egy időben megjelenő Alder Lake családon van. Ez a meglévő riválisokkal szemben küzdene, mivel azonban az AMD jövőre már piacra dobná a Zen 4 (legfeljebb 16 maggal érkező) képviselőit, az Intel gőzerővel dolgozik a további generációkon, amelyek nemcsak az AMD, de az Apple egyes termékei ellen indulnának - igaz, utóbbi cég kapcsán inkább az energiahatékonyságon lesz a hangsúly, hiszen a cél itt az M1 lemosása, ami hosszú éveket vehet igénybe.


Az AnandTech fórumán felbukkant bejegyzésben már a soron következő szériák főbb részleteit is láthatjuk, eszerint jövőre a Raptor Lake nagyjából kiegyenlítené az erőviszonyokat, a 2023 első felében befutó Meteor Lake inkább a gyártástechnológia terén nyújtana előrelépést, az év végén bemutatkozó Arrow Lake viszont már mindkét területen javítana, jóllehet az Apple energiahatékonyság terén kialakított előnyét még nem tudnák ledolgozni. A 2024 első felében érkező Lunar Lake 3 nanométeren készülne, a teljesítmény nagyot ugrana, a fogyasztásnál pedig behoznák az Apple-t, míg a Nova Lake 2025-ben jelenne meg, komoly architektúrális változtatásokkal, amit a jelenleg Royal Core néven futó projekt eredményeként érnének el. Ez már a Zen 5 képviselőinél is erősebb lenne, bár ezzel kapcsolatban még nyilván nem látunk tisztán.

Az AMD ezalatt a Zen 4 kialakításán dolgozik, a külsős értesülés alapján itt minden chipen elérhetővé tennék az integrált grafikus vezérlőt, vagyis már nem lenne két külön sorozat egyazon családon belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Az ARM eleve egy energiahatekonyabb architektura es kisebb a csikszelesseg is amin az Apple gyartat. Egyszeruen se a processzor technologiajuk, se a gyartastechnologiajuk nincs meg hozza, hogy belathato idon belul utolerjek az Apple-t.
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    "a fogyasztásnál pedig behoznák az Apple-t", aha persze! Hiszem, ha látom.