Gyurkity Péter

16 magnál állna meg az AMD Zen 4

Nem változik a magok maximális száma, viszont így is nagyobb teljesítményt kapnánk.

Az AMD kapcsán legutóbb a Van Gogh várható újításairól és az ezek által nyújtott előrelépésről írtunk, viszont korábban már a Zen 5 egyes részletei is kiszivárogtak. Ennek megjelenése még nagyon messze van, amit az is jelez, hogy most a Zen 4, vagyis a soron következő generáció várható felépítésével kapcsolatban érkezett új értesülés.

Egy, korábban több alkalommal megbízhatónak bizonyult kiszivárogtató osztott meg egy további részletet a Zen 4 architektúrára vonatkozóan, bár ennek hivatalos megjelenésétől még szintén picit messze vagyunk. Az AMD soron következő chipgenerációja eszerint ismét 16 magnál állna meg, a legerősebb példány esetében tehát ennyi egység erejét kombinálhatnánk, viszont a teljesítmény még így is nagyobb lenne a jelenleg elérhető példányokhoz képest, mivel több másik területen is előrelépnének. Korábban ugyan volt szó a magok számának emeléséről, ezzel kapcsolatban már 24-et emlegettek potenciális plafonként, viszont ez a jelek szerint nem valósul meg, vagyis az egyéb részleteken lesz a hangsúly.

Az új chipek például a TSMC legújabb, 5 nanométeres gyártástechnológiájára épülnének, ami már önmagában komoly előrelépését jelent, így a cég nem érzi, hogy nagy szükség lenne a magok számának megemelésére – annál inkább, mert ezen a területen (legalábbis a mainstream fogyasztói szegmensben) jelenleg is az Intel előtt járnak. A fogyasztás kisebb mértékben növekedhet, a TDP 105-ről 120 wattra emelkedne a legerősebb változatnál, amely jó eséllyel a Ryzen 9 6950X lenne. Ezek a chipek már a DDR5-memória és 4 további PCIe 4.0 sáv támogatásával futnának be, valószínűleg egy új, az AM5 névre hallgató foglalattal, amely LGA-dizájnra épülne – felmerül továbbá egy speciális változat esetleges felbukkanása, amelynek fogyasztása már 170 wattra emelkedne.

Tekintettel arra, hogy a tavaly bemutatott jelenlegi generációban még bőven van tartalék, a Zen 4 várhatóan csak a jövő év vége felé jelenne meg a piacon, nagyjából másfél év múlva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #6
    Több játék képes akár 8 szálat is használni (teszteket mutattak már róla); sőt, a legújabb játékoknál már érdekes módon a 6 magos proci az ajánlott. Miért is, ha nem használja ki semmi? Mert mégis kihasználja már egyre több minden. Csak az AMD jelenleg is fölényben van (ahogy a cikkben is írják), így felesleges ennyivel előrébb lépni (amikor az Intel volt fölényben, akkor az sem lépett nagyokat, csak 5-10%-okat, mert annyi is elég volt). A profit nekik is profit, pláne, hogy eddig hosszú éveken keresztül negatívban voltak, így most lassan elkezdhetik törleszteni az adósságaikat. De ehhez az kell, hogy ne legyenek túl nagy lépések, mert akkor nem tudnak évente megújulni, új terméket kínálni.
  • Vanek úr #5
    Tévedés. Többször is. A PS-es procikban lévő IGP-k sem erősebbek, csak mások. Nagyobb a memória sávszélességük, így GPU/IGP-s munkákra jó, de PC-be VGA nélküli gépbe szinte semmi különbséget nem fogsz tudni tapasztalni a többi, jelenlegi megoldáshoz képest.
    Másrészt meg: 105W-os a proci, hozzáraknak egy IGP-t, akkor mennyi is lesz a fogyasztás? Ha meg a fogyasztási sapka alatt akarunk maradni, akkor meg mennyivel is lesz gyengébb a CPU rész, hogy az IGP-s rész beleférjen? Ha sokkal, akkor ki fogja tudni szolgálni az IGP igényeit? Na, pont ezért nincsenek egy bizonyos szint feletti IGP-k a CPU-kban (APU-kban).
  • repvez #4
    minek is növeljék a magszámoit, mikor a célsoftvereken kivul semmi nem használja ki a magokat. a játékoknál ha már 4 mag dolgozik akkor az már egy jol optimalizált cucc.

    Hol vanank azok a softveres fejlesztések amikről szó volt mikor elkezdték a magszám növelést? konkrétan az volt a mantra, hogy ezzel párhuzamosithatják a folyamatokat, hogy az egyik mag csak a hangot a másik a netcodot, a harmadik az AI, meg a sérulés modellt számolja majd.
    Azután 20 év alatt sehova nem jutottunk vele.
    Még a nagy alapjaiban megváltoztató API-k se csináltak semmi változást a DX12 és a vulkán, nem látni, azokat az elönyöket amiket akkor felsoroltak. minden évben csak azt érik el, hogy uj neve van a gyereknek és max 10% al gyorsabb ,de a programok meg 20%al többet kivánnak .

    Meg minek fejlesztenek 1-1,5 év alatt uj rendszert még az elözö el sem terjed vagy meg sem lehet venni mire kijön a következő verzió, igy meg folyamatosan csak kivár az ember, hogy a megjelenés után majd normalizálodik az ár és a beszerzés, aztán meg már csak pár honapo mire megjelenik az uj verzio, igy meg már nem akar a régit venni.
  • robicarlos6 #3
    Ez csak a kamu terelés... kapni hibás ps csipeket is pc-be amik bármelyik igpnél sokkal erősebbek.. és jé érdekes rendes proci méretben nem nagyobb semmivel. Szóval maradunk a direkt nem akarnak rendes vga erőt a prociba...

    Most jönnek majd a chipletes megoldások, kiváncsi leszek itt majd mit kamuznak miért lesz megint lepkefing a vga erő..
    Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.07.21. 08:50:54
  • kvp #2
    "nem engedik el ezeket is 120 wattig nem értem.. mintha direkt nem akarnának erős vga-t a procikba.."

    Adott gyartasi technologiaval van egy maximalis energiasuruseg es egy maximalis chip meret amit meg gazdasagosan le tudnak gyartani. Tudnanak 120 wattot is, de akkor kb. 4x akkora lenne a chip, a gyartastechnologia miatt 16x akkora aron. Kerdes egy 16x dragabb, de csak 2x erosebb prociert ki fizetne?

    ps: A teljesitmenybeli megoldas valahol a 3D-s chipekben rejlik, ahol a chip retegek egymas folott vannak, a retegek kozott a hordozo sziliciumbol kialakitott aktiv hutorendszerrel. Kerdes, hogy megeri-e a plusz teljesitmeny a magasabb arat?
  • robicarlos6 #1
    Megvárjuk vga addig ugyse lesz emberi áron.. Remélem képesek lesznek végre majd valami értelmes aput is rakni a 6700G-be vagy legyen majd bármi is a neve..mert most már a DDR4 lassusága se lehet ok majd. De remélem nem megint valami 65W-os szarrol akarnak apuzni. Fa**é nem engedik el ezeket is 120 wattig nem értem.. mintha direkt nem akarnának erős vga-t a procikba..
    Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.07.20. 21:33:38