Berta Sándor

Ellenőrizhető a környezet­védelmi projektek hatékonysága

Eddig nehezen volt felmérhető, hogy egy bizonyos program mennyire érte el a célját. Egy startup ezen változtatna.

A környezetvédelem egyre vonzóbb befektetési terület számos konszern és kisebb cég számára. Sok kezdeményezés és projekt indul, azonban mostanáig nehezen lehetett megítélni, hogy ezek a programok mennyire voltak hatékonyak. Ezen változtatna a Sylvera nevű vállalkozás, amely a mesterséges intelligenciát hívta segítségül. A vállalat ötvözi a technológiát a a műholdas és a környezeti adatokkal.

A Sylvera a legutóbbi finanszírozási körben 7,8 millió amerikai dollárt gyűjtött össze a befektetőktől, amelyek között volt az Index Ventures, a Revent és a Seedcamp. Samuel Gill, a társaság társalapítója és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fejlesztésükkel a különböző környezetvédelmi kezdeményezések és azok hatékonysága számos szempont alapján megvizsgálható. Ráadásul mindez rendszeresen tehető meg és a korábbiaknál sokkal pontosabban. A mesterséges intelligencia, valamint a műholdas és a környezeti információk ötvözése mellett modellezik az adott projekt jövőbeli kilátásait, hatásait, többek között azáltal, hogy figyelembe veszi a népességi adatokat, az infrastruktúrában bekövetkezett változásokat vagy akár a jogállamisági indexet is. Ezen információk segítségével egy átfogó adatbázis építhető és megbecsülhető, hogy az adott program mennyire kockázatos és megvalósítható. Többek között kiszámítható, hogy mekkora esélye van annak, hogy a kezdeményezés - idő előtt - elbukik.

Jelenleg az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a cég által használt adatok még nem elég pontosak. Gill ezen akar változtatni a most összegyűjtött pénz segítségével. Drónokkal és könnyű repülőgépekkel egy olyan 3D-s modellt akar létrehozni, amelyek műholdas adatok bevonásával kalibrálhatók. Az egyes fákat például úgy szkennelnék be, hogy látni lehessen, mennyi szén-dioxidot tudnak lekötni. A mesterséges intelligencia így megtanulhatja kiszámítani a fák szén-dioxid-tároló képességét. A fejlesztés a jövőben szolgáltatásként elérhető lesz a szén-dixoid-kibocsátási kvótatőzsdéken és a Slyvera egy szabványos értékelőrendszert vezetne be, így mindenki láthatná, hogy melyik projekteket érdemes támogatni és melyeket kevésbé. Továbbá az is kiderülne, hogy melyik piaci szereplő gondolja komolyan a programját és melyik tekinti csupán marketingfogásnak azt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!