Franczy

Az Unreal programozója a Pentium 4-ről

Eddig már sok tesztet és véleményt olvashattunk az Intel legújabb processzoráról, a Pentium 4-ről; a vélemények eléggé megoszlottak az új chippel kapcsolatban. Most szeretnénk leközölni Tim Sweeney-nek a Pentium 4-es architektúráról való véleményét. Tim Sweeney az Epic cég egyik vezető programozója és egyben a nagysikerű Unreal című program egyik atyja, így az ő gondolatai mindenképpen figyelembe veendőek.

"A Pentium 4-es architektúra alapjaiban véve egy jó architektúra, csak épp nem a jelenlegi programokhoz való. Hosszabb időnek, körülbelül két évnek kell még eltelnie addig, amíg a fejlesztők a Visual C++-szal "utolérik" az új processzort, valamint ahhoz, hogy a jelenlegi játékokat és alkalmazásokat átfordítsák, és így kihasználják a P4 adta lehetőségeket.


Gyakorlati szempontból nézve a Pentium 4 manapság lényegében egyenlő egy nagyobb frekvencián üzemelő Pentium III-mal. A P4-es architektúra nagyon hosszú pipeline-nal rendelkezik, de nem éppen a legoptimálisabb utasítás/másodperc áteresztőképességre tervezték, hiszen ezen a téren még a P3 is jobban teljesít. A Pentium 4-es chipek esetében inkább a minél nagyobb frekvencia elérése volt a cél. Az Intel Pentium 4-es processzora egy jó és szükséges lépés a mikroprocesszoripar történetében, de egyáltalán nem korszakalkotó újdonság.

Az általunk programozott Unreal engine egyaránt érzékeny a memória-látenciára és a memória sávszélességre is. A P4 esetében a Rambus memóriák alkalmazása nem a legoptimálisabb megoldás, szerintem a nagy teljesítményigényű 3D-s játékokban a DDR (Double Data Rate) memóriák jobban fognak teljesíteni.


Az SSE2 lényeges előrelépést jelent az SSE-hez és a 3DNow!-hoz képest, mely nagyrészt annak köszönhető, hogy az ezeket támogató chipek új és sokkal gyorsabb elérésű regisztereket használnak. Természetesen az SSE2 előnye csak az azt kihasználó programokban fog megmutatkozni, melyekre azonban legalább egy évet kell még várni.

A "Netburst" szerintem inkább csak egy új reklámszlogen, mint hogy egy új architektúra lenne. Az Intel marketingesei rájöttek, hogy a reklámokban nem csak az egyre nagyobb megahertz értékek számítanak vonzónak, hanem a Netburst-höz hasonló varázserejű szavak is. Magyarul a P4-es architektúra semmivel sem gyorsítja fel az internetezést.

A mai alkalmazásokban az 1.5 GHz-es Intel Pentium 4-es chipek körülbelül egy szinten teljesítenek az 1.1 GHz-es AMD Athlon processzorokkal. Itt szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy az új CPU-k teljesítményét mindig valós alkalmazásokban lehet lemérni leginkább, mivel a különböző benchmark programok sok esetben nem a valódi képet mutatják."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bitlisz #39
    Dave igazan bekaphatod
  • Bitlisz #34
    Joska ku..ra igazad van...Guru neked is...DeimoS-nak is (csak mi kis "capak" vagyunk es a mindennapi dolgaink csak ilyen kicsinyesek, pl hogy a vevo szemszogebol nezve melyik jobb).
    En csak annyi mondanek, hogy nekem is Athlonom van(600@6*117=702), a k6-2 400 utan rohadtul nagy dobas az AMD reszerol, es ezt batran merem allitani, jo fel eve van meg, sok geppel volt dolgom, de ilyen siman meg semmi sem ment.
    A heten osszedobok egy tuningkartyat es minden ok lesz...akit erdelek irhat.
    Az orok igazsag: tudni kell beallitani a gepet, es utanna lehet anyazni.
    A P4 meg iden is elegge ka.i:)
  • ixyon #30
    nem mind1, hogy a PIIII, vagy azt athlon a jobb?
    az tény, hogy a PIIII jobb lesz, ha kijönnek a rá optimalizált programok, de addig is el kell ismeri, hogy egy 1 generációval igősebb proci 66%óraujellel, és 33%olyan gyors rammal gyorsabb, mint a PIIII. Vitathatatlan, hogy jelenleg az intel procik drágábbak, és lassabbak, mint az amdsek.(beleértve a PIIII-et is) Ez így van jól mindaddig, amíg nme jön ki PIIIIre oőptimalizált program, és az bizony soká lesz.
    De az am sem og tétlenkedni.
    NJenmsoká kijön a 266os FSBs athlon DDR-rel, oszt cuppcupp PIIIIreoptimalizátprogramok, meg minden!

    Az pedig igaz, hogy nem 1:0, hanem 5:2 az intelnek(086,186,286,pentium, P2:486, athlon) mer akár tetszik, akár nem a 486osok idején az intel döntögette a negatív rekordjait!
  • snak3 #26
    mutasson valaki kezzzel foghato teszteeredmenyt ahol sse kivan hasznalva es latszik a plusz speed ha bevan kapcsolva.vagy sse2.na vajon meg iden talal valaki?
  • snak3 #24
    van asusnak alaplapja 48+fa asszem.na ott allitolag minden tokeletes.amd proci koll bele:)
  • An-Dee #20
    Ti teljesen hülyék vagytok, hogy lehet két nem egy 'generációs' procikat összehasonlítani?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
  • snak3 #18
    betoltom qw es ottis kiirja hogy sse de kurvara nem azer gyors...304 a timedemom de nem az sse miatt:)
  • snak3 #17
    baromsag.
  • snak3 #14
    es nemis fogjak mer az sse1et se hasznalta ki a 3dmarkon kivul semmi
  • Coine #13
    www.sharkyextreme.com, Weekly CPU
    Egyébként, IGEN van amiben a Tbörd verhetetlen (pl:FPU), DE a tesztek nagy részében a P4 nyer, ráadásul úgy, hogy a progik ki se használják az SSE2-ben rejlő óriási lehetőségeket!!!