Berta Sándor

Mesterséges intelligencia kódexért kampányol a Bosch

A német konszern öt éven belül minden termékébe integrálni fogja a technológiát.

A Bosch azt szeretné, ha a mesterséges intelligencia területén lennének általánosan elfogadott etikai szabályok, amelyekhez a piac minden szereplője tartaná magát.

Volkmar Denner, az óriáscég vezetője bejelentette, hogy 2025-ig minden termékükbe integrálják majd a technológiát. A cél az, hogy ezek az eszközök és szolgáltatások ne csupán hálózatba kötöttek legyenek, hanem komoly mértékben támaszkodjanak is a mesterséges intelligenciára. Ezáltal szeretnének vezető mesterséges intelligencia és dolgok internete vállalattá válni. Már elkezdődött 20 000 alkalmazott képzése azért, hogy megismerjék a technológiával kapcsolatos módszereket, 11 000 dolgozó pedig már aktív tréningen vesz részt.

A következő fontos lépés egy mesterséges intelligencia kódex kidolgozása volt. Christoph Peylo, a Bosch illetékes vezetője elmondta, hogy a technológia alapvetően fogja megváltoztatni a társadalmat. Néhányan attól tartanak, hogy a gépek döntenek majd a sorsukról. Ezért kell etikai szabványokat programozni és csak azoknak a betartása teremtheti meg azt a bizalmat, amely elősegítheti a mesterséges technológia áttörését. Ehhez szoros párbeszédre van szükség a politika, a tudomány és a társadalom között.

A menedzser hozzátette, hogy a gépek nem dönthetnek emberéletekről, de azt lehetővé kell tenni a számukra, hogy döntéseket meghozatalát támogassák. A lényeg, hogy a közösen gondolkodó gépek nem helyettesítik az emberi gondolkodást, hanem csak kiegészítik azt. Amennyiben pedig Európát az ipari mesterséges intelligencia kutatás és fejlesztés egyik globálisan vezető szereplőjévé akarjuk tenni, akkor a kormányoknak és az iparnak egy mind a két oldal számára megfelelő gazdasági szabályozást kell megalkotniuk. A siker kulcsfontosságú tényezői az adatszuverenitás és az az adatokhoz való hozzáférés biztosítása.

Az Európai Unió egyébként már elkészítette a területen a Fehér Könyvét. Peylo azonban attól tartott, hogy fennáll a túlszabályozás veszélye és ez gyakorlatilag megfojthatja az innovációt. A szakértő rámutatott, hogy a kódex megvalósításához szükség van arra, hogy az egyes folyamatokat is ahhoz igazítsák és az ember-gép interfészeket szintén tudatosan alakítsák ki.

Amennyiben egy közösen gondolkodó mesterséges intelligencia rendszernél az emberé az utolsó szó, akkor biztosítani kell, hogy az illető rendelkezzen is a szükséges tapasztalatokkal az adott alkalmazási területen. A vállalatnál a jövő évtől lesz szabvány a kódex betartása. A dokumentum fontos iránymutatás a fejlesztőknek, akiknek szükségük van etikai és morális irányelvekre a munkájukhoz. Az irányelvek termékfejlesztésbe integrálása már folyamatban van. A Bosch nem csupán Európában, de Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is a kódex és annak szabványai szerint akar dolgozni.

Peylo hangsúlyozta, hogy hosszú távon fenntarthatóbb, ha a mesterséges intelligenciának etikai határokat szabnak meg. A technológia és az adatok jelentik a jövő alapját, s az azok megbízható kezelése biztosíthatja a konszern számára a piaci versenyben az előnyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #1
    Több piaci szabályozás = Nagyobb piacra lépési költség és kevesebb konkurencia
    A marxisták általában tapsikolnak minden ilyenhez, aztán utána meg csodálkoznak, hogy miért monopolizálódik mégjobban a piac.