Berta Sándor

Jöhetnek a hálózatba kötött babakocsik

A digitalizálás már a babakocsik területét sem kerüli el.

A Bosch kifejlesztette az eStroller nevű rendszert, amely két elektromos motorból és egy asszisztensrendszerből áll, s lehetővé teszi egy biztonságos, kényelmes és hálózatba kötött babakocsi kialakítását. A megoldás fékezési és riasztó funkciót, okostelefonos alkalmazást és csúcstechnikás szenzorokat egyaránt kínál.

Dr. Stefan Hartung, a Bosch ügyvezetője és egyúttal a mobilitási megoldásokért felelős részlegének vezetője elmondta, hogy a cég e projekt során is ugyanúgy figyelt a technikára és a minőségre, mint az autóipari fejlesztésekkor és ugyanúgy végeztek például szélcsatornás teszteket is. A megalkotott rendszer egyaránt alkalmazható egyes és iker babakocsik esetében. Az eStrollerrel felszerelt első termékeket 2020 elejétől az Emmaljunga nevű svéd gyártó fogja kínálni. Emellett más vállalatokkal is tervezik az együttműködést.


Az elektromos motorokat a hátsó tengelyen helyezték el, miként a Bluetooth-modult és az intelligens szenzorokat is. Az utóbbiak mérik a jármű sebességét, a gyorsulását és meghatározzák azt is, hogy milyen irányba mozog. A megalkotott algoritmusoknak köszönhetően ezredmásodpercek alatt kideríti az eStroller, hogy mit szeretnének a szülők, amennyiben pedig elengedik a babakocsit, akkor automatikusan működésbe lép a fék.

A különböző beállítások elvégezhetők akár az okostelefonos alkalmazás segítségével is. A szoftver Android és iOS operációs rendszeren egyaránt futtatható, s Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikál a járművel. Van USB-port is, amelynek a segítségével feltölthetők a szülők készülékei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #8
    Szegény kölkök...
    Csak a felhő figyel majd Rájuk...
  • ostoros #7
    Alapvetően ez egy szörnyű dolog amúgy. Minél több távolságot rakni magunk és a gyerek közé nyilván egészséges személyiséget hoz ajd étre a gyerekben, mi? Atomizált, együttműködésre képtelen ember kinevelése a cél?
  • ostoros #6
    Minek, ha nincs bele gyerek csinálva?
  • hawkie22 #5
    Hülyeség. Gyakorló szülöként a 2. gyerekem után is ezt mondom. Semmi szükség erre. Nem jut eszembe olyan eset, amikor aktívan használnám az okosfunkciókat, telefontöltésre meg van jobb megoldás is, mint egy babakocsi. Esetleg az a autostop funkció, amit kvp említett az okos jelzölámpákkal, bár azok se terjedtek el még annyira.
  • kvp #4
    "A csecsemők nem lesznek chipelve?"

    Ertelmes otlet, csak nem egy beultetett chipnek van erteme, hanem egy viselheto babamonitornak. Figyeli a legzest, a pulzust, meg az esetleges sirast es riaszt ha gond van.

    Az intelligens babakocsi eseten egy fontos funkciot en is tudnek. Osszekotni az okos jelzolampakkal, igy ha facebook/instagramm kozben a szulo nem venne eszre, hogy piros a lampa, akkor lefekezi a babakocsit mielott betolja egy kocsi ala. Megfelelo onvezeto infrastruktura eseten nem lehetne vele a nem kijelolt helyeken atmenni az uttesten, a buszok szamara pedig elore jelezne, hogy hany babakocsis var az adott megalloban. Raadasul megfelelo tavolsagerzekelokkel szo szerint mehetne a szulo elott 1 lepessel, tehat nem kellene tolni (a cikkben szereplo csak rasegiteses, tehat kormanyozni meg kell). 1001 hasznos otletet lehetne kitalalni, ami ugyan nem eletkritkus mint az elso piros lampas satufek, de kenyelmi funkcio.

    Megeri? Ha ingyen van, akkor biztos, a tobbi ar/ertek kerdese. De ahogy az egyszeru onfekezo bakakocsik nem terjedtek el igazan (amik a kar elengedesekor behuzzak a rogzitofekeket), ugy varhatoan ez sem lesz egy azonnali siker. Pedig mar az sokat segitene, ha a siman egy pillanatra leallitott babakocsi nem tudna elgurulni es ez a funkcio evtizedek ota letezik (egy sima bowden-es rugos fek ami a kocsi fogojahoz van kotve, ezert ha nem tartjuk lenyomva akkor lefekezi.)

    ps: A fel ev normal esetben lehet akar 3-4 is, ugyanis egy jo alvaz (foleg ha motoros), cserelheto kosar/ules/nagyobb ulessel egesz kenyelmes tud lenni. Foleg ha a leveheto felso reszt egy mozdulattal be lehet rogziteni a kocsiba epitett keretbe is, igy a gyerek egyetlen mozdulattal rakhato at a babakocsibol az autoba. (meg egy mozdulat az alvaz osszehajtasa es berakasa a csomagtartoba, plusz ugyebar ha mar ott van, a toltore dugasa) Mellekesen a babakocsi felso resze ilyenkor autosuleskent is mukodik, tehat van torestesztes besorolasa. Ez gyalogos balesetek eseten is jol tud jonni...
  • barret #3
    A csecsemők nem lesznek chipelve? Mert akkor a babakocsi felismerné a gyerkőcöt,és akkor lehetne pl üléspozíciót szabályozni. :D Még be sem rakod a kocsiba,a chip alapján már mindent átállít az aktuális gyerkőchöz!
  • repvez #2
    Nagyon jó fejlesztés, kiváncsi vagyok a törésteszteket mikor csinálják meg vagy az önvezető funciót, hogy a szülöknek egy másodpercre se kelljen a gyerekkel kimozdulni vagy a telefonról leszakadni.

    komolyan mondom, hogy a tényleg értelmes dolgok helyett ilyen hülyeségeket fejlesztenek.
    és gondolom jó drágán és arra a fél évre amig használják a hülyének is megéri , föleg hitellel
    Utoljára szerkesztette: repvez, 2019.09.07. 17:24:02
  • gombabácsi #1
    fantasztikus technikai fejlődés! az ilyeneken látszik hogy mekkora brutális tech forradalom zajlik ma!!! szerintem az üröt is meghodiccsuk.