Berta Sándor

A MediaTek processzoraira építhet a Huawei

A kínai cégnek sürgősen gondoskodnia kell megfelelő beszállítókról.

A május végén meghosszabbított és egyúttal ki is terjesztett szankciókra a Huawei az alkatrészek felhalmozásával válaszolt. A társaság többek között az AMD, az Intel és a Xilinx chipjeit, valamint DRAM-modulokat és flashmemóriákat vásárolt be azért, hogy az intézkedés ne legyen hatással a következő néhány éves működésére. A Huawei a különböző egységekből az átlagosan szükséges mennyiség többszörösét vette meg.

Most a DigiTimes tajvani IT-portál azt írta, hogy a kínai gyártó sürgős megoldást keres arra a problémára, hogy a különböző készülékeit, elsősorban az okostelefonjait legalább középtávon megfelelő alkatrészekkel lássa el. A Huawei számára az egyik alternatívát a saját leányvállalata, a HiSilicon által készített System-on-Chipek jelenthetik, míg a másikat a MediaTek eszközei. A DigiTimes szerkesztőinek forrásai azt nyilatkozták, hogy a kínai óriáscég az idén rendkívül jelentős mértékben, akár 300 százalékkal fogja növelni a MediaTektől megvásárolt System-on-Chipek számát, hogy így próbálja meg sikeresen kikerülni a megszigorított amerikai szankciókat, amelyek elvileg lehetetlenné teszik a Huawei, a leányvállalatai és a partnerei számára a saját processzorok tervezését és készítését.

Az idei esztendőre a piaci elemzők azt prognosztizálták, hogy a MediaTek 42 millió 5G-kompatibilis System-on-Chipet szállít majd ki és e mennyiség jelentős részét a Huawei vásárolhatja meg. Az egyetlen kérdést az jelentheti, hogy Washington nyomást fog-e gyakorolni a tajvani MediaTekre. Emellett a Huawei sem akarja leállítani a saját System-on-Chipek fejlesztését. A MediaTek termékeit eddig az olcsóbb készülékeiben alkalmazta a kínai gyártó, jelenleg pedig a MediaTek Dimensity 800 és 1000 sorozat két tagjára építi néhány okostelefon-modelljét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!