Gyurkity Péter

Mobilos káoszba fulladt az iowai előválasztás

Az eredmények nagy csúszással jöttek meg, ez a demokraták szerint az app hibája volt.

Fontos eseményre került sor az Egyesült Államokban hétfőn, hiszen az első helyi (állami szintű) előválasztással elindult maga a versenyfutás, amely novemberben kulminálódik, a következő amerikai elnök megválasztásával. A demokraták igyekeznek eldönteni, hogy ki lesz Trump kihívója idén, az első kör azonban kisebb kudarcba fulladt. A CNN hírtelevízió elemzője kétségeit fejezte ki az iowai eredmények megbízhatóságát illetően, a The New York Times a választók csalódottságáról írt.

A hírügynökségi beszámoló szerint a nagyjából 1700 különböző helyszínen zajló szavazásról a demokraták ezúttal is egy mobilos app segítségével próbálták meg összegyűjteni a fontosabb adatokat, ahogy azt 2016-ban is tették. Ezúttal azonban már egyszerre 3 különböző részletet regisztráltak és küldtek (volna) tovább a központba, az itteni előválasztási procedúra ugyanis meglehetősen összetett és számunkra kissé furcsa lehet. A megjelenő szavazókat csoportokra osztva döntik el, hogy ki éri el az első körben kötelező 15 százalékos támogatási arányt, majd ezt követően egy gyors második fordulót szerveznek, amelynek alapján derül ki versenyben maradtak pontos sorrendje, miközben a kihullók támogatóit igyekeznek ott helyben meggyőzni az átállásról. Az eredmények azonban nem kezdtek el időben beérkezni, ez pedig káoszhoz vezetett.


Az első jelentések alapján ez még amerikai idő szerint késő este (éjfél felé, tehát itthon kora reggel) sem történt meg, akkor azonban már arról beszéltek, hogy bizonyos ellentmondásokat találtak a beérkező eredményekben, emiatt nem került sor azok közzétételére, tehát biztonsági jellegű problémáról nincs szó, külsős hackertámadás pedig szintén nem történt. A mintegy 24 órás késlekedés után végre elkezdtek megjelenni az első részadatok, ez alapján (kisebb meglepetésre) Buttigieg vezet Sanders előtt, ez azonban még nem tekinthető végleges adatnak, a választással kapcsolatos vita pedig várhatóan még hetekig tart majd.

A Demokrata Párt iowai kommunikációs vezetője, Mandy McClure elmondta: a rendszert nem érte számítógépes támadás. Christopher Krebs, a szövetségi belbiztonsági minisztérium kiberszakértője hétfőn este úgy nyilatkozott: a jelölőgyűléseken használt mobilapplikációkat a minisztérium szakemberei nem ellenőrizték. Eközben az elektronikus úton leadott szavazatok biztonsági (és azok esetleges utólagos módosítása) kapcsán, valamint a biztonsági szint nem kellő szinte miatti aggodalmak is folyamatosan jelen vannak. Arról mi is írtunk, hogy egyes városok környékén helyi választások esetében már mobilokról is leadhatják majd a szavazatokat, ami viszont nyilván nem csitítja el a megoldás ellenzőit.


Donald Trump amerikai elnök a Twitteren "hamisítatlan katasztrófának" minősítette a demokraták jelölőgyűléseit. Az elnök így fogalmazott: "a demokrata caucus hamisítatlan katasztrófa. Semmi nem működik, pontosan úgy, ahogyan az országot irányították. Emlékezzünk csak az Obamacare (egészségbiztosítási törvény) ötmilliárd dollárért létrehozott internetes honlapjára, amelynek az összeg két százalékába kellett volna kerülnie".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    Meg csak gyanusitas sem tortent, szoval ezuttal valoszinuleg nem.
    Akkor szoktak ot gyanusitani amikor lathatoan oroszorszagbol erkezik a tamadas, Putyinnal kapcsolatban allo korokbol...
  • noland #1
    Putyin tehet az egészről, egyértelmű.