SG.hu·

Kétmilliárd dollárt szerezhetett kiberakciókból Észak-Korea

Kétmilliárd dollárt szerezhetett kiber­akciókból Észak-Korea
Legalább is ezt állítják nemzetközi szakértők.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Észak-Korea Elleni Szankciós Bizottságának munkatársai elkészítették a legújabb jelentésüket, amelyben többek között azt írták, hogy az ázsiai ország az internetes kibertámadások segítségével már több mint 2 milliárd dolláros bevételre tett szert. Az akciókban résztvevők közül sokan az észak-koreai titkosszolgálat irányítása alatt végezték a tevékenységüket és az állam a megszerzett pénzekből többek között a tömegpusztító fegyvereket fejlesztő programját finanszírozta. Az egyelőre nem derült ki, hogy a hatalmas összeget mennyi idő alatt rabolták össze az észak-koreai hackerek.

A dpa német hírügynökség betekinthetett a jelentésbe, amely várhatóan szeptemberben kerül az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, majd azt követően a dokumentumot nyilvánosságra hozzák. Az anyagban az is olvasható, hogy Észak-Korea nem csupán a valutákat szerzi meg előszeretettel, hanem a virtuális fizetőeszközöket, például a bitcoint is. A digitális pénzrabló akciók előnye, hogy nehezebben követhetők nyomon és a kriptovalutákat eleve nehezebben ellenőrzik a kormányok. A tömegpusztító fegyverfejlesztő programja mellett Észak-Korea így oldja meg az ellene hozott gazdasági szankciók kijátszását is.

Kim Seungjoo dél-koreai IT-biztonsági kutató már márciusban kiemelte, hogy az évekkel ezelőtt létrehozott, rendkívül profi, több ezer hackerből álló csoport biztosítja Észak-Korea fő bevételi forrást a külföldi pénzek tekintetében és ezen egység tagjai többek között 82,7 millió dollár értékű bitcoint loptak a Bithumb nevű platform rendszeréből. A Group-IB IT-biztonsági vállalat jelentése szerint 2017 és 2018 között a Lazarus-csoport tagjai 571 millió dollár értékben szereztek virtuális pénzt a különböző kriptovaluta-tőzsdékről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sequoyah2019. 08. 08.. 22:31||#21
Sajnos itt egy szo nincs arrol hogy hogyan kapcsolodnak a feketekereskedelemhez, es ezt hogyan hasznaljak a nuklearis/ballisztikus programjukhoz.

Ezek jobban kapcsolodnak a temahoz:
https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-08-06/north-korea-hacks-banks-cryptocurrencies-for-funds-un-finds
© ostoros2019. 08. 08.. 21:58||#20
https://en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_North_Korea#The_latest_trend
Tessék művelődni...
© Sequoyah2019. 08. 08.. 19:56||#19
Mi az ami van de nem tudok rola?

Elmagyarazod forrassal egyutt, hogy mire koltenek 2 milliard $-t, ami nem fegyverekkel kapcsolatos?
© ostoros2019. 08. 08.. 18:59||#18
Mert amiről nem tudsz, az nincs, ugye.
© Sequoyah2019. 08. 08.. 17:41||#17
Istensegeknek nem kell olyan foldi dolgokkal foglalkozni mint divatos frizura....
© Ender Wiggin2019. 08. 08.. 16:43||#16
ennyi zséből nem futja normális hajvágásra...
© Sequoyah2019. 08. 08.. 16:14||#15
Hat igy is lehet sarkosan fogalmazni...
$ masra nem nagyon kell nekik, mert piaci importjuk ami a lakossagot latna el az gyakorlatilag nincs, az epitkezest, etkeztetest, ruhaztatast azt meg tudjak oldani hatarokon belul.

Szoval marad az atom es ballisztikus raketa program amihez elengedhetetlen a kulfoldi technologia, illetve a vezetoseg luxus-cikkjei.
© ostoros2019. 08. 08.. 14:40||#14
😊
© TokraFan2019. 08. 08.. 14:33||#13
"Jó, biztos mindent csak arra költenek, mert meg akarják ölni az egész világot, mert ők a gonoszok megtestesülése,igen"

Ahogy mondod!
© ostoros2019. 08. 08.. 10:55||#12
Jó, biztos mindent csak arra költenek, mert meg akarják ölni az egész világot, mert ők a gonoszok megtestesülése,igen. Még szerencse hogy a fényes páncélú lovag ittt van nekünk és megvédi a világot, igen, igen.

Ez körülbelül az az eset, (amikor az újságíró a foteljéből ismeri a zárt ország titkos programjainak a titkos költségvetését) mint amikor az itáliai faszi a tatárjárásról tudósított, és elmondta mit mondott Batu Kán a magyar tábort látva a Muhi csata előtt. Mert ugye hol máshol lenne egy itáliai fickó, mint a mongol haditanácsban. 😊
Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.08.08. 11:04:51