202 unikornis startup működik Kínában

Az ázsiai állam kifejezetten kedvező környezetet jelent a vállalkozásoknak.

A Greatwall Strategy Consultant jelentésése szerint tavaly Kínában 202 olyan startup működött, amelynek az értéke több mint egymilliárd dollár volt. Az ilyen cégeket unikornisoknak nevezik. A 202 vállalat értéke 744,6 milliárd dollárt tett ki és közülük hét volt úgynevezett szuperunikornis, vagyis 10 milliárd dollárosnál nagyobb értékű. A hét társaság között van az Ant Financial (értéke 150 milliárd dollár), a Bytedance (75 milliárd dollár), a Didi Chuxing (60 milliárd dollár), a Kuaishou, a JD Digits és a Cainiao (mindegyik 20 milliárd dollárt ér), valamint a Bitmain (14.5 milliárd dollár).

A kínai unikornisok 22 iparágat képviselnek, köztük az elektronikus kereskedelmet, az okoslogisztikát, a mesterséges intelligenciát, az új energiákat és az okosjármű-gyártást. Az unikornisok számát egy adott városban gyakran az innováció és a vállalkozószellem barométerének tekintik. A kategóriába tartozó startupok többsége, összesen 156 vállalat Pekingben, Sanghajban, Hangcsouban és Sencsenben működik. Ez a szám egy évvel ezelőtt még 137 volt. Az új startup-központok között már megtalálható Nanking, Nuangcsou, Vuhan és Csingtao is.

A kínai unikornis vállalkozásoknak átlagosan 71 hónap kellett az első részvénykibocsátáshoz. 2017 januárjától 2019 májusáig 36 unikornis cég volt a globális tőzsdén, 2017-ben nyolc, míg 2018-ban 21. A Didi Chuxing 2017 márciusában Kaliforniában megnyitotta az önállóan közlekedő járműveket tesztelő központját és többek között a Google csapatából igazolt le mérnököket. A cég az IT-biztonságra helyezi a hangsúlyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Amennyiben x pozitív egész szám, kijelentésed szerint az USA-ban 100 alatti a startupok száma."

    Mivel szazalek, ezert barmekkora darabszamnak letezik x%-a. Es igen, ha a kinaiakkal mernenk ossze oket es csak a vilagon legnagyobbakat neznek, akkor nem nagyon maradna amerikai unikornis.

    "Nem látszik hanem az elejétől fogva "exit stratégia" alapon megy, nagyon kemény pszichológiai háttere van."

    Amelyik ceg nem a sikeres profittermelesre koncentral, az velemenyem szerint sima csalas, pilotajatek, stb. Persze attol meg legalisak, csak kb. olyan mint a short-olas a tozsden. Tobbnyire szabad, csak osszessegeben art a gazdasagnak. Jellemzoen ez a hozzaallas meg is akadalyozza azt, hogy az adott ceg tenylegesen kifejlesszen barmit is ami ertekkel bir.
  • Sir Cryalot #4
    Ezek attól unikornisok hogy menő befektetőknek van bennük pénze...
  • Sir Cryalot #3
    Nem látszik hanem az elejétől fogva "exit stratégia" alapon megy, nagyon kemény pszichológiai háttere van.
  • M2 #2
    "Erdemes lenne az unikornis definiciojat ugy megadni, hogy mindig a felso x%-ot jelentse az osszes startup kozott. Persze egy ilyen frissites utan az USA teruleten nem nagyon maradna egy darab sem."

    Amennyiben x pozitív egész szám, kijelentésed szerint az USA-ban 100 alatti a startupok száma.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.05.24. 12:27:41
  • kvp #1
    Ha mar ennyi van, akkor ezek nem unikornisok hanem csak sima lovak. Erdemes lenne az unikornis definiciojat ugy megadni, hogy mindig a felso x%-ot jelentse az osszes startup kozott. Persze egy ilyen frissites utan az USA teruleten nem nagyon maradna egy darab sem.

    A masik erdekes a 6 ev koruli fejlodesi ido a reszvenypiacra valo belepes elott. Ez azt jelenti, hogy a cegeknek vagy 6 evig tul kell elniuk a kezdeti befektetok penzebol vagy valahol feluton nyeresegesse kell valniuk. Ez sokkal szigorubb megkozelites mint az amerikai startup-ok eseten, ahol a vezetok tobbsege csak a felvasarlasban erdekelt, de sem valodi termeket, sem valodi onallo ceget nem epitenek, sot igazabol sokszor latszik is, hogy meg sem probaljak.