Gyurkity Péter

Nagy büntetés elé néz a Google Európában

Adatvédelmi ügyben indult új eljárás, amely több milliárd eurós bírsággal is végződhet.

Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy Indiában eljárás indult a Google ellen, amelyet néhány nappal követett az új bejelentés, miszerint a cég kifejezetten az adatvédelemre összpontosít majd a közeljövőben. Az EU tavaly méretes büntetéssel sújtotta az óriást, ezt azonban most egy új ügy követi a sorban.

Hírügynökségi jelentés szerint az ír adatvédelmi biztos kezdeményezte az új eljárást, mégpedig egy külsős appfejlesztő jelentésére támaszkodva. Azért Írországban került sor erre, mert a nagy amerikai IT-cégek jelentős részét itt jegyezték be, vagyis európai részlegeik (az alacsony adóráták miatt) hagyományosan itt tartják központjaikat. A gondot az új GDPR-rendelkezésnek való állítólagos meg nem felelés jelenti, ez ugyanis a Brave Browser alkalmazás készítői szerint valóban jelen van a Google berkein belül. Állításukat arra alapozzák, hogy a saját böngészőjüket használók adatait gyakorlatilag bármely weboldal megnyitása során továbbítják, mégpedig cégek százainak, akik ezt követően célzott reklámokat tudnak nyújtani ezen potenciális vásárlóknak, természetesen a Google platformján keresztül.

A Google a maga részéről egyelőre annyit árult el, hogy teljes mértékben együttműködnek az ír illetékesekkel, szerintük ugyanis a hirdetők és az általuk valós időben benyújtott ajánlatok kezelése a jelen pillanatban is megfelel az európai követelményeknek. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a másik oldal is ugyanígy vélekedik, ezzel kapcsolatban pedig rögtön érdemes megjegyezni, hogy amennyiben a Google számára negatív döntés születik az ügyben, a bírság mértéke a tavalyi teljes (globális) bevétel 4 százalékát is elérheti, ami esetükben 5,52 milliárd dollárt is kitehet (2018-as éves bevételük ugyanis 138 milliárd dollár volt).

Az országon belül 17 további IT-cég ellen zajlik hasonló eljárás, itt tehát több másik, jól ismert név is megjelenhet majd a híradásokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!