Berta Sándor

EU - újabb büntetést kaphat a Google

Ezúttal az AdSense rendszer a ludas, komoly pénzbírságot szabhatnak ki rájuk a versenytársakat hátrányos helyzetbe hozó szerződési feltételek miatt.

A Reuters egy bennfentesre hivatkozva arról számolt be, hogy a kapcsolódó határozat már a héten megszülethet. Ezúttal abban az ügyben lehet döntés, amelyet az Európai Bizottság még 2016-ban kezdett el kivizsgálni, s amelyben az óriáscég reklámbevételeit és hirdetési modelljét, azon belül is az AdSense rendszert vette górcső alá.

Az Európai Unió 2017 júniusában 2,42 milliárd eurós bírsággal sújtotta a Google-t, mert álláspontja alapján jogsértő módon előnyt biztosított saját ár-összehasonlító szolgáltatásának és visszaélt keresője erőfölényével. Emellett a szervezet 2018 júliusában 4,3 milliárd eurós büntetést szabott ki a társaságra, amit az a keresőmotorjának az Androiddal kapcsolatos erőfölényének megerősítésére irányuló jogellenes gyakorlatok miatt kapott.

A Reuters értesülései alapján a mostani ügyben a büntetés jelentősen kisebb lesz a 2017-es és a 2018-as eljárás esetében kiszabottaknál. Ugyanakkor fontos, hogy az Európai Bizottság által indított vizsgálatok ezzel még nem zárulnak le. Jelenleg ugyanis a piaci versenyre felügyelő európai uniós szakemberek a Google keresőpiaci vetélytársait kérdezik ki. Elsősorban arra próbálnak meg választ kapni, hogy a vállalkozások szerint tisztességtelen-e a mostani verseny és a vállalat visszaélt-e az pozíciójával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #3
    Helyes.
  • morguldae #2
    Elég csak beírni például, a google keresőjébe, hogy szálláskereső, és láthatóan szinte csak a reklám fizetős keresőket erőlteti. És egy olyan kereső, ahol több mint 4000 szálláshely van fent az neki nem releváns a témában. Meg sem jeleníti. Pedig több éve működik, és regisztrált a googlenél a keresőjébe csak nem fizet milliókat a megjelenésért. Manipulált az egész rendszere!
  • morguldae #1
    A google egyértelműen minden téren visszaél a helyzetével. De sajnos megteheti. Ha bárkinek van egy vállalkozása, eldöntheti, hogy hogyan is működteti azt. Szimplán az embereknek nem kéne csak egy cég szolgáltatásait igénybe vennie. Mert attól, hogy mindenki azt használja nem biztos, hogy az a jó! De amíg mindenkinek megfelel például a google erősen manipulált keresője, addig mit lehetne tenni. Ha az embereknek megfelel, hogy manipulált keresési eredményeket kapnak, meg a sokkal relevánsabb találatok helyett haszontalanokat kapnak, mert a google-nek úgy tetszik, akkor ez van. Nem kéne csak ezt használni, hanem teret kéne adni a valósabb dolgoknak meg a kevésbé manipuláltaknak, aztán javulna a világ valamicskét talán!...