MTI

A Facebook megerősítette, hogy információkat gyűjtött Soros Györgyről

Megerősítette a Facebook a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.

Az újság szerint a közösségi oldal második számú vezetője, Sheryl Sandberg azzal bízta meg munkatársait, hogy gyűjtsenek információkat arról, vajon az Egyesült Államokban élő milliárdosnak fűződtek-e anyagi érdekei a Facebook elleni erőteljes támadásaihoz, a cég hírnevének vélt befeketítéséhez. A lap értesülését a kaliforniai vállalat szóvivőjére hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) erősítette meg.

Sandberg, aki a Facebook operatív igazgatója, még az idén januárban e-mailben kérte egyik vezető munkatársát a vizsgálódásra, majd ezt a kérést több más munkatársnak is továbbították. Az elektronikus levelet Sandberg pár nappal azt követően fogalmazta meg, hogy Soros a davosi világgazdasági fórumon a "társadalomra veszélyesnek" nevezte a Facebookot és a Google-t, és egyúttal működésük szabályozását sürgette.

A Facebook később megbízta a Definers Public Affairs nevű céget is, amely - a The New York Times szerint - információkat gyűjtött és juttatott el a sajtónak a Soros által anyagilag támogatott és a Facebookot bíráló különböző szervezetekről. Amikor egyébként ezt a The New York Times novemberben megírta, a Facebook azonnal megszakította a kapcsolatot a Definersszel.

A közösségi média vezetése a The New York Times cikkére válaszul közleményben tudatta, hogy a vállalat már korábban - Sandberg e-mailjének elküldése előtt - vizsgálódott Soros ügyében. "Soros kiváló beruházó és mi megvizsgáltuk beruházásait és Facebookot érintő kereskedelmi ügyleteit" - fogalmazott közleményében a Facebook. Hozzátette: Soros tőzsdei akcióira vonatkozó kutatásai "már akkor folyamatban voltak, amikor Sheryl e-mailt küldött". Elliot Schrage, a közösségi média kommunikációs vezetője, vállalva a felelősséget a Definers Public Affairsnek adott megbízásért, bejelentette, hogy távozik a Facebooktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    "Ezzel az elmélettel a gond, hogy nem csak az európai ember nem szaporodik, hanem minden fejlett ország lakosságánál megfigyelhető és teljesen érthető jelenségről van szó. Nem kell mindenből valami összeesküvés-elméletet gyártani."

    Ez nem összeesküvés elmélet. Ez szimpla tény. A "fogyasztói" társadalmat igen erős propaganda segíti kialakulásában. Miután már kialakult, elvégzi a munkát beavatkozás nélkül is. És ezt a mai napig folyamatosan megerősíti minden ami körülvesz. Ma már nem azzal adják el a terméket, hogy: "vedd meg ezt, mert ez jó." Az a száz évvel ezelőtti reklám.
    Ma már érzelmekkel, identitással, propagandával adják el a terméket. Vedd meg, mert megérdemled, mert ettől leszel fiatalos, menő, férfias/nőies, jobb lesz tőle, megváltozik az életed, ha megveszed az adott szart!

    Ki látta már a telekomnak a "Most generáció" reklámjait? Na, annál nyilvánvalóbb propagandát nehéz találni.
    A fogyasztói társadalom így-úgy kialakul, és utána zuhanórepülésbe kezdl a születésszám. Magyarországon már a Kádár rendszerben fogyasztói társadalom volt, bár kielégíteni akkor még nem igazán lehetett. De akkor ment az ocsmány szlogen: "Kocsit vagy kicsit?" Az anyagiasság, az öli meg az európai embert, amit gőzerővel támogat a saját kereskedelmi és marketing gépezetünk. Mellékhatásként kihalunk, ha így érthető...

    A nacionalizmus témához annyit tennék hozzá, hogy te kevered a nacionalizmust annak radikális formájával, amit sovinizmusnak neveznek.
    A kettő nagyon nem ugyanaz. Nem te vagy az egyedüli aki keveri, hazánkban a teljes baloldal keveri a fogalmakat, szándékosan, és sokakat megvezetnek vele.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.12.04. 20:41:32
  • fonak #15
    Ebben igazad van, bár vannak olyanok is, akik szerint két mérce van, az egyik rájuk, a többi a többiekre vonatkozik. Nekik joguk van az identitásuk megőrzéséhez, a nemzetállamisághoz, mások esetében ez felszámolandó kirekesztő tendencia. Mondhatni ez a tisztán érdekelvű hozzáállás, "ami jó nekünk, az a helyes".
  • fonak #14
    Igen, valóban megfigyelhető a jelenség Japánban is. Kínában meg a kormány egykepolitikája okozott hasonlót. Ettől függetlenül azt egyre nehezebb holmi összeesküvés-elméletnek tekinteni, hogy vannak, akiknek a célja, hogy felszámolják a "fehér" nemzetállamokat és a "fehér embert", mint olyat, és már legalább félúton tart a terv a megvalósulásig - ezt elég könnyű észrevenni (mondjuk Nyugaton, főleg az USA-ban, ahol a demokrata párt már nyíltan fehérellenes identitáspolitikát folytat, amelyhez persze tapsol és szavaz sok átideologizált, bűntudatosra agymosott fehér is), amennyiben valaki nem akarja tudatosan letagadni, ami látható és nem is különösebben leplezett dolog. Elég megnézni mit oktatnak a nyugati egyetemek társadalomtudományok címén. Gyakorlatilag azt az ideológiát, hogy a fehér ember (főleg a fehér férfi) a bolygó rákja (ahogy Susan Sontag írta annó).Kevés ember is óriási rombolást (amit persze ők jótékony rombolásnak neveznek, lásd "dekonstrukció", "kritikai elmélet") tud véghezvinni a társadalmakban az oktatáson és a kultúrán át. Elég elérniük, hogy a nézeteik trendivé váljanak, esetleg egy generáció a "lázadás" szellemében magáévá tegye azokat.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.12.04. 18:50:23
  • nkmedve #13
    "Évtizedek propagandája van benne abban, hogy ma az európai ember inkább el akar tűnni, mint hogy szaporodna."

    Ezzel az elmélettel a gond, hogy nem csak az európai ember nem szaporodik, hanem minden fejlett ország lakosságánál megfigyelhető és teljesen érthető jelenségről van szó. Nem kell mindenből valami összeesküvés-elméletet gyártani.

    Kicsit segítek értelmezni amit korábban írtam: nem a székelyek nemzeti önérzete vagy a kúltúránk ápolása a veszélyes (ez nagyon is jó dolog, én is szívesen veszek részt székely kúltúrális eseményeken, és nyilván én sem tartom magam románnak), hanem a már említett radikális nacionalizmus, valamint amikor a nacionalizmus állami és törvényhozói szinten kezd el működni.
    Gondolom nem kell ecseteljem, hogy mennyire jó lenne nekünk székelyeknek ha egy valódi szélsőjobbos nacionalista román párt kerülne hatalomra Romániában (amire amúgy volt valós esély 2000 környékén, volt is para rendesen).
    A nacionalizmus állami szintre emelkedése már csak azért is veszélyes, mert általában autokráciához/diktatúrához vezet (valahogy a demokrácia és a nacionalizmus nagyon nehezen férnek meg egymás mellett :) ) és innen jöhetnek aztán a nagyon csúnya dolgok, ha nem vigyázunk. Nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretnék egy nacionalista diktatúrában élni, főleg kissebbségiként.
  • ostoros #12
    "Egy kultúra nagyon ritkán pusztul el külső tényezők hatására (kivéve ha teljesen kiirtanak egy népcsoportot), sokkal gyakrabban fenyegeti belső okok miatti megsemmisülés."
    Ha agymosod a népességet az külső okból pillanatok alatt BELSŐ okká változik, ugye tudod? Évtizedek propagandája van benne abban, hogy ma az európai ember inkább el akar tűnni, mint hogy szaporodna.


    A székely témához: Lehet hogy aki megmaradt az öntudatosabb, de mit ér a legbátrabb, legelszántabb ember egymagában? Semmit. Önmagában a legbátrabb ember is csak fegyveres eszelős.
    Az meg külön vicc, hogy utána rögtön azt állítod, hogy jaj milyen veszélyes, az, hogy ezek az emberek másnak gondolják magukat, MÁS NEMZETHEZ tartozónak gondolják magukat, mint a románok. Hát akkor a székelyek teszerinted veszélyes emberek, mert nemzetben gondolkodnak, azaz nacionalisták.
    Zavarosak a gondolataid. Csupa önellentmondás.
  • nkmedve #11
    "vagy megszunik a kulturaja a globalis multikulturalizmus miatt"

    Én csak azt nem értem, hogy ez miért lenne törvényszerű, szerintem egyáltalán nem az, ez is inkább csak a félelemkeltés része amit egyes sajtóorgánumok terjesztenek. Egy kultúra nagyon ritkán pusztul el külső tényezők hatására (kivéve ha teljesen kíírtanak egy népcsoportot), sokkal gyakrabban fenyegeti belső okok miatti megsemmisülés. Szerintem a legnagyobb fenyegetést az európai kultúrákra a saját népeik nemtörődömsége és elöregedése jelenti, hogy néhány évtizeden belül nem lesz már 1 darab ember sem aki azt a kultúrát ápolni akarja, és esetleg csak múzeumokban találkozunk vele. Ez viszont egyáltalán nem a bevándorlók sara.

    Hogy egy konkrét példát is mondjak. Én romániában élek, itt évtizedeken keresztül államilag próbálták hígítani a magyarságot az általuk lakott területeken és elnyomni a kissebbségi kultúrát (és azóta is egyre kissebb a magyarság aránya mindenhol). Eltűntek a székelyek és egyéb más magyarnyelvű csoportok? Dehogy, kevesebben vannak, de talán még erősebb öntudatuk és "brandjük" van mint valaha (lásd székely termékek egyre több helyen).

    Hogyha már ennél a témánál tartunk, a kultúra nem államhatár függvénye, általában sok különböző kultúra él egy adott országban és fejtenek ki hatást egymásra, ez teljesen természetes és emiatt a nacionalizmusnak semmi keresnivalója egy kultúra fenntartásában (ebben az oktatásnak és nevelésnek van sorsdöntő szerepe). Láttuk már a történelemben, hogy mik tudnak történni amikor az emberek nacionalizmusba burkolózva próbálnak egyes kultúrákat segíteni vagy elnyomni, vagy esetleg a kultúrától tovább lépve faji alapon különböztetik meg egymást. Ezért nagyon veszélyes a nacionalizmus, olyan folyamatokat indíthat el amelyeknek senki sem láthatja előre a végét.

    Amúgy ne gondoljuk, hogy a nyugati munkaerőpiac felvevőképessége és a segélyekre fordítható pénz végtelen. Mint mindenhol, itt is létezik önszabályzás a rendszerben ami fokozatosan fogja csökkenteni a betelepedni vágyók számát és idővel tényleg csak azok fognak tudni bejönni akik hasznosak a társadalomnak (mert ugye valamennyi olcsó munkaerőre mindig szükség lesz, hanem az öregedő társadalmak éhen halnak).
    Szóval nem kell attól félni, hogy 1-2 évtizeden belül több 100 millió migráns fogja ellepni európát és majd mindenki 5 muszlimmal kell megossza a házát.
  • kvp #10
    "Trump és a Brexit eseteiből tanulva remélhetőleg tényleg nem fognak már ilyen dolgok történni a jövőben, mert egyébként könnyedén egy újabb világháború előtt találhatjuk magunkat, ennek viszont semmi köze a demográfiához (bár az is egy nagyon hatékony propaganda-eszköz).
    Az USA már úgy tűnik megtanulta a leckét (lásd legutóbbi választások), a britek is jó úton haladnak a 2016-os hülyeségük visszacsinálásában, bár ott már talán túl késő mindent visszavonni, és azt sem lehet kizárni, hogy szétesik a Királyság (de akárhogy is történjen, a Brexit egy erős elrettentő példa lesz más országok számára)."

    Alapvetoen ket valasztas van: Baromi rosszul jar az adott orszag anyagilag vagy megszunik a kulturaja a globalis multikulturalizmus miatt. Az elsovel az emberek jarnak anyagilag rosszul, a masodiknal meg megszunik az a nep aki ezt valasztotta. Ezzel kapcsolatban szeretnem megemliteni az egyik izraeli miniszterelnok ensz-ben elmondott beszedebol azt, amikor kijelentette, hogy soha nem kothetnek beket a palesztinokkal es soha nem engedhetik vissza az eluzott paleszitnokat izrael teruletere. Az ok az, hogy akkor a egyszeruen megszunne izrael zsido allam lenni. A sajat nepuk tulelese mulik ezen es ezt a konfrontativ strategiat kovetik mar jo 5000 eve, cserebe egyszer sem olvadtak be a helyi kulturakba. Lehet, hogy az adott embereknek ez nem hangzik tul jol, de a megmaradas egyik zaloga az, hogy a torzs/nep nem integralodik es nem integral senkit. Ez persze nacionalizmus, de e nelkul mar csak regeszeti lelet lennenek.

    A briteknek egyebkent mar a demografiai folyamatok miatt nagyjabol annyi, meg a skotok es a welsziek maradhatnak meg esetleg (reszben) ha idoben elszakadnak. Ellenkezo esetben ahogy a keltakat levaltottak a romaiak, aztan az angolszaszok, aztan a normannok, meg a jartak arra meg a vikingek is, ugy valtja le a brit lakossagot az afrikai es kisazsiai 'ujbrit' lakossag. Ha egy nep vagy kultura kozosen a megszunes mellett dont, akkor ehhez elvileg joguk van, de masoknak eloirni nem igazan jo huzas.
  • nkmedve #9
    "enélkül bármikor visszatérhet a nacionalizmus réme, ahogy megtörtént Nagy-Britanniában és az USA-ban is két éve."

    Ezzel a gond csak az, hogy sem Trump, sem a Brexit-et támogató politikusok nem nacionalisták (attól, hogy azt hazudják, még nem lesz ez így). Egyszerű opportunisták akik megunták a másodhegedűs pozíciókban és a legmocsokosabb trükkök bevetésével (félelemkeltés, hazugságra vagy a valóság eltorzítására épülő propaganda, elenséges/rivális kormányokkal való szövetkezés) próbáltak maguknak előnyösebb pozíciót kiharcolni. Amikor ez összejött akkor ők lepődtek meg a legjobban, és legszivesebben visszatuszkolták volna a szellemet a palackba (pl. Farage eltűnése a Brexit népszavazás után). Ezekre az emberekre sok mindent lehet mondani (pl. impulzív, rasszista, diktatórikus jellem) de hogy nacionalisták lennének... azt erősen kétlem

    Bár őszintén, a nacionalizmus elméletben jól hangzik, de a történelem során a gyakorlatban soha sem a saját ország szeretetéről és felemeléséről, hanem sokkal inkább a saját és más népek elnyomásáról szólt. Emellett még rengeteg vérontás is a nacionalizmushoz köthető, valószínűleg hasonló nagyságrendről beszélhetünk, mint amennyi vér a vallások kezéhez is tapad.
    Így nézve, talán Sorosnak igaza van abban, hogy ezt az ideológiát mostmár ideje lenne hátrahagyni, mert csak pusztításra képes, semmi másra. A hagyományokat és a nemzeti identitást meg lehet őrizni nacionalizmus/fasizmus nélkül is.


    "Tíz év múlva már aligha történhetett volna meg a Brexit-szavazás eredménye vagy Trump győzelme a demográfiai folyamatok miatt."

    Trump és a Brexit eseteiből tanulva remélhetőleg tényleg nem fognak már ilyen dolgok történni a jövőben, mert egyébként könnyedén egy újabb világháború előtt találhatjuk magunkat, ennek viszont semmi köze a demográfiához (bár az is egy nagyon hatékony propaganda-eszköz).
    Az USA már úgy tűnik megtanulta a leckét (lásd legutóbbi választások), a britek is jó úton haladnak a 2016-os hülyeségük visszacsinálásában, bár ott már talán túl késő mindent visszavonni, és azt sem lehet kizárni, hogy szétesik a Királyság (de akárhogy is történjen, a Brexit egy erős elrettentő példa lesz más országok számára).
  • kvp #8
    "A nyílt társadalom híve pedig a II. vh. után azért lett, mert meggyőződése lett sok hozzá hasonló származású egyénnel együtt, hogy számukra a túlélés biztosítéka kizárólag az, ha fokozatosan az egész világot egy, az értelmezésük szerint nyílt társadalommá teszik."

    A zsido nep megmaradasanak egyik fontos (ha talan nem a legfontosabb) pontja az, hogy nem oldodhatnak fel egyik idegen tarsadalomban sem. A Soros altal tamogatott modell ugyanugy veszely a zsidosagra is, mivel egy teljesen 'nyilt', azaz multikulturalis tarsadalomban nem letezhetnenek. Ezt szerencsere a legtobb zsido politikus is belatta, nem veletlen hogy inkabb tamogatjak a nacionalista Trumpot, aki nem akarja a tobbi tarsadalommal es neppel egyutt oket is eltorolni. Sajnos itt Soros nagyon mellelott, a szemelyes tuleles biztositasa nem jarhat az ember sajat nepenek es kulturajanak az elarulasaval es elpusztitasaval.
  • fonak #7
    Sok mindenkit kitaníttatott, azóta is, ez a projekt (ösztöndíjak osztogatása, "filantróp" projektek) a globalista elit helyi kiszolgálóinak, "ügynökeinek" vagy csak lekötelezettjeinek kinevelése volt, az akkor még "kommunista" Magyarországon ugyanúgy, mint később a CEU-n teljes Közép- és Kelet-Európa és a Balkán számára (a külföldi hallgatókon keresztül). A fő szervezetét pedig nem véletlenül nevezte el Nyílt Társadalom Intézeteknek illetve Alapítványoknak (korábban). A nyílt társadalom híve pedig a II. vh. után azért lett, mert meggyőződése lett sok hozzá hasonló származású egyénnel együtt, hogy számukra a túlélés biztosítéka kizárólag az, ha fokozatosan az egész világot egy, az értelmezésük szerint nyílt társadalommá teszik. Ennek azért fontos része a migráció ösztönzése is, mert a célkitűzés a nemzetállamok felszámolása, a nemzetek feletti struktúrák (EU, illetve később az ENSZ, mint leendő világállam, világkormány) elsőbbségének behozása minden téren, aminek feltétele a többségi nemzet vagy etnikum többségének megszüntetése - enélkül bármikor visszatérhet a nacionalizmus réme, ahogy megtörtént Nagy-Britanniában és az USA-ban is két éve. Tíz év múlva már aligha történhetett volna meg a Brexit-szavazás eredménye vagy Trump győzelme a demográfiai folyamatok miatt.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.12.03. 08:04:03