Berta Sándor

Innovációs központot nyitott Kínában a Facebook - vagy mégsem?

Bár a közösségi platform be van tiltva az ázsiai országban, ennek ellenére irodát tudott ott nyitni a cég. Pár óra után be is záratták.

A Facebook innovációs centrumot nyitott Kínában. A létesítmény elsődleges feladata az lett volna, hogy segítse a helyi startupokat, közösségi szakembereket és fejlesztőket. Az új központot Hangcsouban nyitották meg, amely Kína negyedik legnagyobb településének számít és Csöcsiang tartomány fővárosa. A Facebook nevében a centrumot a Lianshu Science & Technology nevű leányvállalat regisztráltatta. A Lianshu egy az egyben a Facebook szó lefordítása mandarin nyelven: a lian arcot jelent, míg a shu könyvet. A cég 100 százalékban az amerikai társaság tulajdonában van.

A Facebook azt remélte, hogy a lépésnek, az új létesítménynek és az ott kifejlesztett termékeknek köszönhetően idővel meghódíthatja a kínai piacot. A társaság korábban hasonló központokat hozott létre Franciaországban, Indiában, Brazíliában és Dél-Koreában. A kínai jelenlét már csak azért is előnyös lenne a cég számára, mert így megjelenhet a helyi reklámpiacon is. Kínában a közösségi platformhoz való hozzáféréseket 2009 óta blokkolják, ezért csak virtuális magánhálózatokon keresztül érhető el. Ezen az új innovációs centrum sem változtathat. Ugyanakkor már ennek a létesítménynek a létrehozása is komoly eredmény volt, hiszen korábban a leányvállalat megalapítása is nagy nehézségekbe ütközött a társaság számára.

A Facebook új kínai képviselője egyébként Zhang Jinghai lett, míg a két új igazgató David Kling és Susan Taylor. Kling a Facebook alelnöke, Taylor pedig a főkönyvelője. A The New York Times arról számolt be, hogy a kínai hatóságok villámgyorsan visszavonták a Facebooknak adott engedélyt és az ügyről szóló cikkeket is cenzúrázzák. Egy az esetre rálátó, de magát megnevezni nem kívánó személy szerint a helyi hivatalnokok és a nemzeti internetszabályozási hatóság (Cyberspace Administration of China) közötti konfliktusról van szó, utóbbi véleményét ugyanis nem kérték ki az engedélyhez. A különös eset megmutatja, hogy mennyire nehéz dolga van a Facebooknak a kinai piacra való belépéssel, hiszen még egy fejlesztési központjuk létrehozása is akadályokba ütközik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoho #4
    Úgy tudom, hogy a migránsokkal kapcsolatban erősen cenzúráznak...
    Meg hogyis volt azzal a svéd dokival? :)
    Utoljára szerkesztette: Hoho, 2018.07.28. 12:27:13
  • lammaer #3
    Már vártam mikor jelensz meg a hülyeségeiddel... költözz kinába azt majd rájössz, amikor egy félresikerült posztod után bevisznek 1-2 hétre pihenni egy átnevelőközpontba.

    Az általad annyira rühellt nyugati kormányok teszik lehetővé hogy szabadon írkáld azt ami éppen eszedbe jut.... csak ezt vhogy nehéz felismerned, mert számodra természetes és azt hiszed mindenhol ez van...
  • overseer-7 #2
    jól tették.

    a kínai állam értelmesebben cselekszik mint a nyugati kormányok
  • nlght #1
    vagyis leboritékolták a helyi önkormányzattal, de a központi hatóságot már nem tudták megvesztegetni

    milyen sok mondattal körbevették a lényeget, hogy ne tűnjön orbitális kudarcnak és imázsvesztésnek ez a húzás...