Berta Sándor

Az IT-cégek kihúzzák a szőnyeget a bankok alól

Az Amazon és a többi amerikai informatikai cég a pénzintézetek számára komoly konkurenciát jelent.

"Az ágazatban komoly változások zajlanak. A digitalizálás, a technológiai fejlődés, a szabályozási és a gazdasági környezet, illletve a megváltozott ügyféligények oda vezettek, hogy a bankok hagyományos üzleti modellje megkérdőjeleződött" - jelentette ki Alexander Lippner, a KPMG vezetője. A pénzintézetek vezetői arra számítanak, hogy a jövőben nem igazán jelennek meg új szereplők a helyi piacokon, ugyanakkor az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google egyre inkább globális vetélytársai lesznek. a bankoknak. Utóbbiak számára gyakorlatilag az egyetlen megoldást az jelentheti, ha maguk is technológiai vállalkozásokká alakulnak át és saját innovációs kultúrát fejlesztenek ki. A pénzügyi IT-cégekkel és más platformokkal való együttműködés segítségével agilisebbek lehetnek s gyorsabban kínálhatnak majd új szolgáltatásokat.

A méretcsökkenés garantált, kevesebb fiókban kevesebb emberre lesz szükség, viszont az ügyfélélmények egyre inkább a középpontba kerülnek. A jövő pénzintézeteinek munkatársai egyre inkább IT-szakértőkből, adatelemzőkből és specializált ügyféltanácsadókból állnak majd, viszont a középszintű és az irodai dolgozók száma tovább fog csökkenni. A jövőt illetően arra lehet számítani, hogy a munkatársak jelenlétét vagy személyes tanácsadást nem igénylő különböző feladatok és szolgáltatások egyre inkább automatizáltak lesznek vagy kiszervezik azokat. Számos bankfiók fog átalakulni automata ügyintézési hellyé.

A bankok számára létfontosságú lesz, hogy olyan szolgáltatásokat is kínáljanak, amelyek túlmutatnak a hagyományos üzletükön. A szolgáltatások típusától és összetettségétől függően a bankok különböző kommunikációs és értékesítési csatornákat fognak kínálni, amelyek közül az ügyfelek szabadon választhatnak majd. A videókon vagy chateken keresztüli pénzügyi tanácsadás még inkább el fog terjedni és ezen a területen a mesterséges intelligencia is egyre jobban jelen lesz. A nagy adatmennyiségek alkalmazásával és az ügyfélviselkedés megfigyelésével a pénzintézetek az adott ügyfélhez igazíthatják majd az ajánlataikat.

A siker záloga az lesz, hogy az alkalmazottakat mennyire tudják felkészíteni az új folyamatokra és technológiákra. Mindez sok tervezést és időt igényel, s mindenekelőtt olyan vezetőket, akik felismerik a közelgő változások és aktívan szerepet vállalnak ezekben a folyamatokban. A jövőben a legnagyobb kihívást az adatvédelem és az adatbiztonság jelenti majd, mivel a technológiától való függőség miatt jelentős számú sebezhetőségekre fog fény derülni. Csak a változásra képes pénzintézetek piaci részesedése fog növekedni. Ezek a bankok innovatívak és olyan új szolgáltatásokat kínálnak, amelyek többnyire digitálisak és személyre szabottak. Az így létrejövő új piacokra viszont a hagyományos pénzintézetek is beléphetnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    A legnagyobb gond a nagy bankokkal, hogy egesz egyszeruen tul dragak a sok foglalkoztatott ember miatt. Az ez ellen tett lepesek nagyreszt pedig kimerulnek a meglevo folyamatok automatizalasaban, de magukhoz a folyamatokhoz nem nyulnak, pedig azok meg emberi munkaerore lettek tervezve.
    Csak ido kerdese hogy alakuljon egy algoritmus alapu bank, amit a fenti folyamatok nagyreszet kikeruli, mindent nagyban leegyszerusit, es a banki szolgaltatasok 80%-at nyujtani tudja a szokasoshoz kepest toredek munkaerovel.
  • nlght #1
    "A siker záloga az lesz, hogy az alkalmazottakat mennyire tudják felkészíteni az új folyamatokra és technológiákra."

    Vagyis másképp szólva a bankoknak befellegzett :)