Berta Sándor

Japán visszaszorítja az Airbnb-t

A szigetország kormányának turisták miatti szigorítása mindenekelőtt az Airbnb-t érinti hátrányosan.

Kyoto városában jelenleg is vita zajlik arról, hogy milyen hatással lehet a helyi lakáspiacra és a lakosokra az elmúlt évek turistaáradata, valamint, hogy ezzel összefüggésben megjelent az Airbnb és számos más cég a piacon. A japán kabinet már reagált a helyzetre és megszigorította a lakások rövid távú kiadásával kapcsolatos szabályokat, amelyek a hétvégén már hatályba is léptek.

Az új előírások alapján az apartmanok tulajdonosai kötelesek a kormánynál regisztráltatni magukat még azelőtt, hogy az otthonukat elérhetővé tennék az olyan platformokon keresztül, mint az Airbnb. Az egyes lakásokat már legfeljebb évente 180 napra lehet csak kiadni. Ez oda vezetett, hogy az elérhető ajánlatok száma jelentős mértékben csökkent. Az Airbnb esetében például a kínált japán apartmanok száma a tavaszi több mint 60 ezerről kevesebb, mint ezerre csökkent. Ráadásul a kormány kényszerítette a vállalatot arra is, hogy a tervezett szállásfoglalásokat mondja vissza és az érintett ügyfeleknek fizessen kártérítéseket. Ez a vállalatnak körülbelül tízmillió dollárba került.

Tavaly 28,7 millió turista kereste fel Japánt. Az országba látogatók száma 2012 óta 250 százalékkal nőtt és új rekordot ért el. A 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokig a vendégek száma további 40 százalékkal nőhet. A turisták számának növekedése egyébként nem csupán nagyobb bevételt jelentett, hanem több problémát is. Növekedett például az olyan panaszok száma, amelyek például a belvárosokban ittasan közlekedő turistákról szóltak. Nőtt a lakónegyedekben a zajterhelés is és komoly biztonsági aggodalmak merültek fel a lakásokat kibérlőkkel szemben.

A tapasztalatok miatt Kyoto esetében a lakónegyedekben a jövőben már csak január közepe és március közepe között lehet majd kiadni az otthonokat. Ebben az időszakban ugyanis alig utaznak turisták a szigetországba. Az Airbnb már csak abban reménykedhet, hogy más városok nem követik Kyoto példáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Igen, a felsoroltakhoz képest még mindig nagyon kevés felirat van külföldieknek és a helyi lakosok nem is akarják elrondítani a város képét velük.
  • kvp #4
    "Nem véletlenül nincsenek angolnyelvű feliratok még Tokió bevárosában sem."

    Mondjuk pont hogy vannak, az amerikai megszallas miatt meg mindig kotelezo minden fontosat kiirni angolul is. Erre jon ra a keszules az olimpiara, szoval az angol melle meg kinaiul es koreaiul is kiirnak mindent. Inkabb arrol van szo, hogy nagyon nagy mertekben fogy a lakossag, Tokio kivetelevel mar a japan nagyvarosokban is, tehat viszonylag olcson lehet lakasokat es hazakat venni a kevesbe elonyos varosreszekben. Raadasul az olimpiara rengeteg hivatalos szalloda es egyeb szallas epult es a befektetok most attol felnek, hogy a turistakat ki tudna szolgalni a kiadott lakas piac is, raadasul sokkal olcsobban.

    ps: Tokio kulso kulvarosaban, Yokosukaban (kb. mint nallunk Csepel) gyakorlatilag komplett negyedek allnak uresen, ahol tombonkent csak 1-1 idos ember el. https://www.nytimes.com/2015/08/24/world/a-sprawl-of-abandoned-homes-in-tokyo-suburbs.html
  • Tetsuo #3
    Hadd döntsék már el a japánok, hogy milyen mértékű turizmust akarnak. ;-)
    Nem véletlenül nincsenek angolnyelvű feliratok még Tokió bevárosában sem. Én teljesen meg tudom őket érteni.

    Spanyolországban:



    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.06.20. 01:39:58
  • bunny #2
    Az airbnb sikere számomra inkább azt mutatja, hogy elérhető áron baromira nagy szükség lenne még szállásokra, mert a turizmus az menne ezerrel. Japóknál is, ha az airbnb felnyomta a turizmust akkor el kéne gondolkozniuk, de szerintem a turizmus nem rossz dolog, sőt - csak kezelni kellene tudni.

    Mellesleg Bp-en az airbnb árak iszonyat alacsonyak (2-3000Ft-ért is van), én pl. annyi pénzért ki sem adnám a lakásomat amit kérnek érte.